A Microsoft éppen nemrégiben jelentette be, elérhetővé vált a Windows 10 legújabb frissítőcsomagja, amely a Windows 10 November 2021 Update nevet viseli. Ezzel egy időben egy fontos változásra is felhívták a figyelmet, méghozzá arra, hogy innentől kezdve éves frissítés gyakorlatra térnek át a hat éve kiadott operációs rendszer esetében.

Ez a gyakorlat lesz érvényben a Windows 11 esetében is, azaz évi szinten csak egyszer érkezik funkcióbővítő frissítőcsomag. A Windows 10-nél ez most azt jelenti, hogy a következő nagy frissítőcsomag a szokásos második negyedéves ütem helyett az év második felében jelenik meg 2022 folyamán. A Microsoft tervei szerint a Windows 10 még legalább egy ilyen funkcióbővítő frissítőcsomagot kaphat élettartama során, vagyis 2025. október 14-ig bezárólag – utóbbi időpont a hivatalos frissítési ciklus végét jelenti.

A most megjelent novemberi frissítés a tervek szerint a Windows 10 Home és a Windows 10 Professional változatok esetében 18 hónapnyi támogatást kap, míg a Windows 10 Enterprise és a Windows 10 Education kiadások 30 hónapnyi támogatással gazdálkodhatnak majd.

A változás összességében jó hír lehet, ugyanis sokkal több idő lesz a Windows Insider Preview Program keretén belül az új funkciók tesztelésére, amelynek köszönhetően remélhetőleg csökken a hivatalos megjelenést követően felbukkanó kritikus hibák és kisebb kellemetlenségek száma. A frissítési gyakoriság módosításának alighanem a vállalati IT részlegek is örülni fognak, ugyanis az ő munkájuk is egyszerűbbé válhat.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

15 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
zubyka
zubyka
2021. nov. 20. 6:48
#10

Akkor csak évente lesz olyan hír hogy: akinek adott hardwerelemek vannak a gépében azok még véletlenül se telepítsék az új csomagot, mert jobb esetben csak simán megnémul a gép, rosszabb esetben a családi fotóalbumnak lőttek.

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2021. nov. 19. 11:32
#9

Akkor most lesz a nem idegesito kategoria.

JohnyX
JohnyX
2021. nov. 18. 22:04
#8

Ezt kitalálhatták volna előbre is https://docs.microsoft.com/hu-hu/windows/release-health/release-information . Várható volt, hogy vissza vesznek a frissítési kedvből: 2019 tavaszi = 1903 buldszám: 18362;  2019 őszi = 1909 buldszám: 18363; 2020 tavaszi = 2004 buldszám: 19041 ; 2020 őszi = 20H2 buldszám: 19042 ; 2021 tavaszi = 21H1 buldszám: 19043 ;  2021 őszi = 21H2 buldszám: 19044 . Ma frissítettem az egyik gépet, az egyik fontos változás: billentyűről lehet irni "emondcsit"  LOL

girhes89
girhes89
2021. nov. 18. 18:57
#7

Windows 10 LTSC?

tomchee
tomchee
2021. nov. 19. 19:52

@girhes89  2018 óta már mast sem vagyok hajlandó hasznalni, pedig van eredeti windowsom xD

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2021. nov. 18. 18:18
#6

Teljesen mindegy, hogy tízévente vagy két hetente jön új verzió, ha úgyse tesztelik le még a legáltalánosabb körülmények között sem.

gabushi
gabushi
2021. nov. 18. 17:28
#5

a Windows 10 egy "LTS" linuxos használattal élve (nem tudom windosnon hogy nevezik a hosszú támogatást) ... a windows 11 azonban alig kap majd 18hónap supportot mert rá egy évre jön a windows 12 ... ilyen pletykákkal találkoztam legalábbis (és a 12 lesz a következő LTS ami nem 18 hónap hanem 60hónap supportot kap).. sok linux van hasonló frissítési ciklusban, arra áll át majd MS is.

ha lesz 13 (és nem babonásak) akkor az megint 18 hónap majd a következő 60 hónap..

Igazából ez eddig is így volt kb. csak nem volt nevén nevezve a release külön (és figyelned kellett az windows 10 verziót, hogy sima vagy LTS-e). 

https://hu.wikipedia.org/wiki/Windows_10_verzi%C3%B3t%C3%B6rt%C3%A9net

Terror
Terror
2021. nov. 18. 22:47

@gabushi De, babonásak. 9-es ezért nem volt (ázsiában nem szerencsés szám).

De ahhoz következetesen tartják magukat legalább, hogy minden második Windows kiadás szar legyen.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2021. nov. 18. 16:26
#4

Eddig az volt a szöveg hogy lassan jöttek a frissítések, a windows teljesen le volt maradva egy androidos telefonhoz képest is. Erre szórták ki a hibatengert, szívatták az egész világot félévente. Arról nem is beszélve hogy rendre hiányzik a beígért cuccok fele. Most visszaállnak az éves kínlódásra, amivel még durvábban lemaradnak. És ezentúl az egyik frissítéssel kisebb hibák lesznek, a rákövetkező meg durván szúr majd el mindent, és ez a tandem fog pörögni.

axe
axe
2021. nov. 18. 15:10
#3

"kiforrott operációs rendszer" :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Ch00ler
Ch00ler
2021. nov. 18. 15:14

@axe En is ezen röhögtem. Maris vidám lett a napom .:)

Resike
Resike
2021. nov. 18. 14:43
#2

Akkor még két új ikonpakk jön ki mielőtt kibelezik ezt a szartengert.

Stormrage
Stormrage
2021. nov. 18. 13:57
#1

Nem baj ha feature update csak évente jön, remélem a bugfixek viszont sűrűbben fognak érkezni!

Merwenus
Merwenus
2021. nov. 18. 17:58

@Stormrage Az oprendszer kiforrott és hibátlan, bugok nem fordulhatnak elő így az update szükségtelen. :D

Vissza az oldal tetejére