Napjainkban már nagyon forró téma a hajtogatható okostelefon, de ezeknek a térnyerése egyelőre nem olyan tempóval megy, mint az 5G-s mobiloké. Nagyon kevés gyártó dobott eddig piacra ilyen kütyüt, széles körben az idei évig csak a Motorola, a Samsung és a Huawei kínált hajtogatható megoldást.
Mostanra a Xiaomi is előrukkolt a saját fejlesztésével, ami a Mi Mix Fold névre hallgat, és ugyanolyan formában öltött testet, min a Galaxy Z Fold2 és a Huawei Mate X2. A friss pletykák szerint pedig az Apple is ebbe az irányba fog elindulni. Szóval könyv-szerűen lehet majd kinyitni a készüléket, és valószínűleg lesz egy külső képernyő a fedőlapon, a belső panel pedig csak a széthajtást követően fog előbukkanni.
Állítólag 8 hüvelyk körüli hajtogatható képernyővel rendelkezik majd a különleges iPhone variáns. Ez már jó használhatóságról lesz képes gondoskodni. A felhasználásra kerülő panel elvileg Quad HD-hoz hasonló felbontással rendelkezik majd. A beszállító szerepét a Samsung töltheti majd be, akire nagyon jó világ van, mióta az Apple AMOLED technológiás panelekre váltott, hiszen még mindig szinte az összes ilyen képernyőt a Samsung szállíthatja az Apple részére, akinél nagyobb partnere nem is lehetne.
A Samsung hatalmas tapasztalattal rendelkezik már a hajtogatható megjelenítők terén, többféle felépítéssel is kínál ilyen képernyőket a készülékeiben, és milliószámra fogynak ezek. Kezdetben voltak még minőségi és tartóssági gondok a flexibilis AMOLED panelekkel, de ez már a múlt, az újdonságok jó élményt és megbízható működést garantálnak. Nem meglepő hát, hogy a Samsunggal dolgozik majd együtt az Apple is.
A cupertinóiak viszont a TPK által fejlesztett ezüst nanovezetékes érintő technológiát fogják ötvözni a hajtogatható kijelzővel, nem pedig a Samsung Y-Octa megközelítését, szóval azért nem egy az egyben arra kell számítani, amit a Samsung fog nyújtani a rivális Galaxy modellek esetében. Beszállítói szerződések alapján az Apple eléggé bizakodó a becsült eladási mennyiséget tekintve. 15-20 milliót szeretne leszállítani a hajtogatható iPhone első generációjából.
Viszont azt ki kell emelni, hogy ez még nem mostanában fog debütálni. Jelen állás szerint még a következő évben sem érdemes a hajtogatható iPhone érkezésére számítani. 2023-ban kerülhet majd bevetésre ez az okostelefon. Addigra pedig jó eséllyel minden nagyobb gyártó kínálni fog hasonló megoldást. A Huawei, a Samsung, a Motorola és a Xiaomi mellett még idén számítani lehet a Vivo és az Oppo fejlesztéseire, de a Honor is készül ilyen modellel.
Becslések szerint az idei évben összese 17 millió hajtogatható okostelefon találhat majd gazdára. De ez a szám nagyon függ attól, hogy a várt modellek miként tudnak majd forgalomba kerülni. A mostani iPhone pletykák Ming-Chi Kuótól származnak, aki általában az egyik legmegbízhatóbb forrás az Apple fejlesztéseit illetően.
































