A Microsoft a nagyszabású rendezvényét követően előállt azzal a frissítési listával is, amin az első Windows 10-re jogosult Lumiák szerepelnek. És, ami még ennél is fontosabb, hogy már tudjuk azt is, mikor kerül sor az új rendszer érkezésére.

Galéria megnyitása

A redmondi alakulat a felhasználói kérdésekre válaszolva, a hivatalos Facebook csatornáján számolt be arról, hogy a korábban kereskedelmi forgalomba került Lumia modellek közül melyek fognak először frissülni, illetve mikor is kerül erre sor. A Microsoft decemberben kezdi majd a Windows 10 operációs rendszer mobilos kiadásának terjesztését. Az alábbiakban felsorolt okostelefonok tulajdonosai tehát elvileg már idén megtapasztalhatják a Windows 10 által nyújtott felhasználói élményt.

● Lumia 430

● Lumia 435

● Lumia 532

● Lumia 535

● Lumia 540

● Lumia 635 (1GB-os változat – felénk jellemzően az 512 MB-os kapható)

● Lumia 640

● Lumia 640 XL

● Lumia 735

● Lumia 830

● Lumia 930

Galéria megnyitása

A lajstrom minden bizonnyal még nem végleges, illetve teljes, legalábbis ha hihetünk a vállalat korábbi állásfoglalásainak. Eddig ugyanis a Microsoft minden alkalommal azt hangoztatta, hogy az összes készülékre meg fog jelenni a Windows 10, ami a Windows Phone 8 pártfogásában kerül a boltok polcaira. A fenti készülékek közül elsősorban azok a modellek hiányolhatóak, amelyek mindössze 512 MB-nyi rendszermemóriával lettek felvértezve. Állítólag a 8 GB-os beépített tárhely egyébként az alapkövetelmények közé tartozik, így könnyen meglehet, hogy például a Lumia 530 hoppon marad.

Jelen állás szerint tehát úgy fest, hogy csak azok vehetik december előtt használatba a Windows 10-et, akik bizalmat szavaznak a novemberben megjelenő Microsoft Lumia 950 és 950 XL páros valamely tagjának, hiszen már a Lumia 550 megjelenése is decemberre datálható.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

9 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
csabi001
csabi001
2015. okt. 11. 11:58
#5

Mondjuk a Windows 10 is csak akkor lesz sikeres mobilon ha a mostani appkészítők odafigyelnek hogy WP-re is adjanak ki alkalmazást (Gránitbank pl. vagy HearthStone stb. meg még így is rengeteg van.)

Úgy vannak vele elég az iOS meg Android. Előbbi leginkább azért mert az a gazdag negyed telefonja, így ha pl. bankolásról van szó, akkor ők elsőbbséget élveznek vagy pl. ha olyan alkalmazás ami pénzt akar lehúzni - játékon belüli vásárlási opciókkal pl. - akkor őket kell megcélozni.

De az iOS-nek sincs itthon olyan nagy lefedettsége, mégis valahogy készülnek rá APP-ok.

csabi001
csabi001
2015. okt. 11. 11:54
#4

Hát bugok lehetnek is, hiszen az Andorid rengeteget tartalmaz még élesben is! :) HA mást ne mondjak stabilitás terén ami pl. a WP-nek nem szokása. Szóval lehet hogy egy béta Windows 10-el se szenved annyit az ember mint egy Androiddal.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. okt. 9. 15:55
#3

"Állítólag a 8 GB-os beépített tárhely egyébként az alapkövetelmények közé tartozik"

Nem csak állítólag, hanem jelenleg hivatalosan. És mivel a legolcsóbb telefonok tartoznak a 4 GB-os táborba, nem is kapják meg a frissítést, hisz akkor azok felhasználói közül senki sem venne újat, amíg nem muszáj. Így viszont, mivel a Windows Store is meg fogja követelni a Win10 Mobile-t, kénytelen lesz előbb-utóbb, de inkább előbb, mindenki új telefont venni.

És persze már a preview sem elérhető ezekre, akinek meg még fent van, nem fog több frissítést kapni.

ThePoweR
ThePoweR
2015. okt. 8. 15:15
#2

Nekem is 735 van. Pár napja raktam fel a 10-et újra, hátha már javították a bugokat, de nem. :D Ugyan úgy a teljesítménnyel van a gond leginkább. Az Edge még mindig simán kicrash-el. A nem mobilra optimalizált oldalakat nem mindig sikerül lerenderelnie. Kamera is kifagy néha véletlenszerűen, de a hdr használatával szinte garantált a crash. Néha a notification bar is szétakad stb. Szóval még mindig messze van egy végleges verziótól, de bízzunk benne hogy Decemberre sikerül nekik összehozni egy használható os-t.

Plus van még egy dolog amit én nagyon hiányolok. Az alapértelmezett kereső beállítása a böngészőben. Lehet csak én voltam béna és nem találtam meg, de elég idegesítő hogy mindig google.com-ra kell mennem, mert a bing egy hulladék. :D

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. okt. 10. 14:47

Még nem lehet állítani!

Amúgy sokkal gördülékenyebb mint az explorer volt bár megtarthatták volna ameddig nem lehet google-ra állitani az edge-t.

Smooth44
Smooth44
2015. okt. 8. 9:21
#1

730-as direkt nem szerepel a listán? Ha jól emlékszem, akkor az 1GB RAM / 8GB ROM feltételnek megfelel (végülis kb ugyanaz a hardver, mint a 735-ben). Vagy ott a kettőt így egy kalap alá vettétek pont emiatt?

Amúgy várom nagyon a végleges verziót. Insiderben kipróbáltam még egy nagyon kezdeti fázisában, tetszettek bizonyos dolgok, de alapvetően majdnem használhatatlan volt számomra. Remélem, azóta az idegesítő dolgokat javították/elhagyták!

seahorsekft
seahorsekft
2015. okt. 8. 12:50

Nekem most is 10 van rajta, és már egész használható, persze bugok akadtak, bár nem bőven. Az egész korai változatát pár napig bírtam, ez már lassan egy hete "gond nélkül" üzemel.

Vissza az oldal tetejére