Shop menü

EURÓPÁBA IS MEGÉRKEZETT A RYZEN 5 7500F

Az új modell a tengerentúlon a listaár környékén kapható, míg Európában jelenleg 202 eurót kérnek el érte.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Európába is megérkezett a RYZEN 5 7500F

Az AMD kínálata még az elmúlt hónap folyamán bővült egy új asztali processzorral, ami a RYZEN 5 7500F típusjelzést viseli, árazás terén pedig az eddigi legolcsóbb modellnek tekinthető, hiszen listaára 179 amerikai dollár. Mivel „F” jelöléssel ellátott megoldásról van szó, a hat maggal és tizenkét szállal dolgozó processzor részleg mellé ezúttal nem jár aktív iGPU, vagyis mindenképpen szükség lesz egy videokártyára is az adott rendszerhez, ám ez az esetek többségében aligha jelent majd problémát.

Galéria megnyitása

A bejelentés alkalmával annyi derült ki, hogy az új processzor első körben Kínában, illetve Ázsia területén válik elérhetővé, később azonban egyéb térségekbe is elviszi a vállalat, az ottani rajongók és potenciális vásárlók legnagyobb örömére. A napokban szerencsére el is kezdett fel-felbukkanni itt-ott az új processzor, így most már Európa és az Amerikai Egyesült Államok területén is találkozhatunk vele egyes online és offline üzletek kínálatában, és hamarosan még szélesebb körben is elérhetővé válhat.

Az elsősorban költséghatékony konfiguráció építésére vágyó vásárlókat célzó asztali processzor a ZEN 4-es kínálat legolcsóbb tagja, viszont továbbra is DDR5-ös memória-támogatással érkezik, a DDR4-es memóriamodulok használatára a Socket AM5-ös platform esetében sajnos nincs lehetőség, a némi hátrányt jelent az Intel kínálatához képest. Jó hír viszont, hogy a DDR5-ös memóriamodulok ára sokat csökkent a megjelenésük óta, így a Socket AM5-ös platform építése is olcsóbb lett, főleg, ha a RYZEN 5 7500F-ben gondolkodunk majd. Az új processzor ugyanúgy 65 W-os TDP kerettel rendelkezik, mint a RYZEN 5 7600, ami korábban a legolcsóbb ZEN 4-es asztali processzor volt, órajelek terén viszont némi hátrányban van a RYZEN 5 7500F, ahogy az a lenti táblázatból is kiderül.

A RYZEN 5 7500F és a felette lévő két processzor legfontosabb tulajdonságai

Az AMD RYZEN 7000-es sorozat jelenlegi legolcsóbb tagjai CPU magok és szálak száma CPU mag- és boost-órajelTDP keretiGPUListaár (USD)
AMD RYZEN 5 7600X 6/12 4,7 GHz / 5,3 GHz 105 W Van 299
AMD RYZEN 5 7600 6/12 3,8 GHz / 5,1 GHz 65 W Van 249
AMD RYZEN 5 7500F 6/12 3,7 GHz / 5,0 GHz 65 W Nincs 179

Az újdonság szorzózáras kiépítésben érkezik, vagyis nem olyan egyszerű tuningolni, mint szorzózáras társait. A termék egyébként összesen 6 MB-nyi másodszintű gyorsítótárat és 32 MB-nyi megosztott harmadszintű gyorsítótárat kapott, valamint kétcsatornás DDR5-ös memóriatámogatást biztosító memóriavezérlővel is rendelkezik. A használható PCI Express 5.0-s sávok száma 24 darab, míg a TDP keret 65 W az alap-órajel esetében és 88 W a maximális boost órajelnél.

Az új processzor többnyire 176,46 és 181,83 dollár körüli áron bukkant fel a tengerentúlon, vagyis a listaárhoz közeli összegeket kérnek el érte. Európában egyelőre csak német és osztrák árak állnak rendelkezésre, ezek alapján 202 eurót kóstál a friss processzor.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére