A játékiparban már jó ideje a nagy feltámadások és visszatérések idejét éljük, hiszen a kiadók jóformán hetente jelentik be, hogy folytatnak egy már-már a múlt ködébe vesző sorozatot, vagy felújítanak egy alapos grafikai ráncfelvarrásra szoruló, annak idején milliók szívét megdobogtató slágerjátékot. A retro-rajongók ismét örülhetnek, mivel minden jel arra mutat, hogy hamarosan egy több mint másfél évtizede tetszhalott cím éled majd fel.
Mint az ismeretes, a Square Enix még tavaly arra kérte a független alkotókat, hogy a The Collective kezdeményezésük keretében nyújtsák be az arra vonatkozó ötleteiket, hogy mit is lehetne kezdeni a már régóta parlagon heverő játékaikkal. A nem mindennapi ajánlatra értelemszerűen sokan lecsaptak és a Goetia-t jegyző Sushee koncepciója annyira megtetszett a fejlesztő-kiadónak, hogy illetékeseik némi tűnődést követően engedélyt adtak a csapatnak arra, hogy április 12-én megkezdhessék a Fear Effect Sedna Kickstarter-kampányát. Megjegyzendő, hogy a Square feltételei több mint méltányosak, hiszen csak a gyűjtés során összejött pénz öt, valamint a bevétel tíz százalékát kérik el.
Az alapok a tervek szerint változatlanok lesznek, azaz egy feszült, brutális és természetfeletti elemeket is felvonultató thrillerrel játszhatunk majd, de TPS helyett egy, bevallottan a Harebrained Schemes Shadowrun-játékai által inspirált taktikai CRPG-t fogunk kapni, amiben mind a történetnek, mind pedig az ésszel megvívott csatáknak fontos szerepük lesz. A cselekményről még nem sokat lehet tudni, de az érdekes módon a soha be nem fejezett harmadik rész után fog játszódni, ami arról szólt volna, hogy az egyik főszereplő, Hana miképpen tér vissza a pokolból az élők világába és szabadul meg a túlvilági erőkkel lepaktáló triádok béklyójától. Az új részben ezért antihősnőnk független zsoldosként igyekszik majd érvényesülni, de gyaníthatóan kísérteni fogja a múltja. Természetesen, a másik három központi karakter is vissza fog térni, így Rain Qin, Glas és Deke is irányíthatóak lesznek a küldetések során, valamint új szereplőkkel is bővülni fog a paletta.
Mindez igen ígéretesen hangzik, de a Sushee alapítója, Benjamin Anseaume óva inti a rajongókat attól, hogy egy AAA-kategóriás játékot várjanak el a tíz főt számláló cégtől, hiszen ő és munkatársai még akkor is az első két rész költségvetésével össze nem mérhető anyagi forrásokból lesznek kénytelenek kihozni a maximumot, ha sokszorosan túlteljesítik a tervezett százezer eurós célt a gyűjtés során. Amennyiben sikerrel fognak járni, a Fear Effect Sedna valamikor 2017-ben érkezik majd és PC-re garantáltan, konzolokra pedig a befolyt összegtől függően fog megjelenni.






























