Az Intel három új asztali Skylake processzorról rántotta le a leplet, ám ezek most nem LGA-1151-es, hanem FCBGA1140-es tokozással érkeznek, azaz alaplapra forrasztva foglalnak helyet a rendszerben. A Skylake-H lapka köré épülő megoldások négy processzormaggal rendelkeznek, legnagyobb extrájuk pedig az, hogy 72 feldolgozóval ellátott Intel Iris Pro Graphics 580-as videovezérlővel rendelkeznek, ami 128 MB-nyi eDRAM-ot is munkába állíthat.
Az erős iGPU természetesen Gen9-es alapokon nyugszik, csak úgy, ahogy a Skylake család többi megoldása is, maximális egyszeres pontosságú számítási teljesítménye pedig – órajeltől függően – 1,1 TFLOP/s környékén helyezkedik el. Az iGPU egyidejűleg három monitor kezelésére képes, valamint támogatja az UHD videók hardveres kódolását és dekódolását, amennyiben azok HEVC vagy VP9 kodeket alkalmaznak. Ez az iGPU a Skylake család legerősebb megoldása, ami már játékra is alkalmas lehet, igaz, kompromisszumokkal, így a nem is oly távoli jövőben több kompakt asztali „gamer” PC is érkezhet a lenti táblázatban található processzorokkal.
Az új központi egységek kétcsatornás DDR4/DDR3L támogatással érkeznek, de a Core i7-es és Core i5-ös modellek között van némi különbség maximálisan elérhető effektív memória-órajel terén, ahogy az a fenti táblázatból is kiderül. A 14 nm-es csíkszélességgel készülő központi egységek 65 wattos maximális TDP kerettel gazdálkodhatnak, megjelenésükre pedig rövidesen számíthatunk. Egyes Intel partnerek már építettek is köréjük különböző konfigurációkat, de ezek még többnyire az ipari felhasználókat célozzák.
Az új processzorok az OEM partnerek számára már elérhetőek tálcás kiszerelésben, áruk pedig a fentiek szerint alakul.


































