Érkezőben a Comet Lake alapú Xeon W processzorok?

Egy árlistán már felbukkantak az újdonságok, így valószínűleg a hivatalos rajtra sem kell már sokat várni.

Érkezőben a Comet Lake alapú Xeon W processzorok?

Az Intel háza táján már megjelentek a régóta várt Comet Lake-S processzorok, amelyek rövidesen kereskedelmi forgalomban is elérhetővé válnak, igaz, első körben csak a „K” és a „KF” jelölésű példányokkal találkozhatunk majd az üzletek polcain. Az LGA-1200-as processzorfoglalatba illeszkedő termékekhez 400-as sorozatú lapkakészlettel ellátott alaplapok is érkeznek, amelyek közül egy-kettő már most is elérhető.

Most, hogy asztali fronton elérhetővé vált a Comet Lake lapka köré épülő sorozat, vélhetően nem kell már sokat várni arra sem, hogy a munkaállomások szegmensébe is megérkezzen az új fejlesztés. Erre utal egy friss szivárgás, ami @momomo_us nevéhez fűződik, ám ez egy holland nyomtatókellékeket áruló üzlet listájáról származik, így túl sok infó nem áll rendelkezésre, ám az aktuális Comet Lake-S kínálat alapján azért ki lehet egészíteni a listát sok-sok hiányzó információval.

Az LGA-1200-as tokozással érkező Xeon W modellek érdekes módon a Xeon W-1000-es sorozatot erősítik, márpedig eddig ilyen család nem volt, hiszen a Xeon W-2000 szolgálta ki a munkaállomás-építők igényeit. A dolgok jelenlegi állása szerint a W-1290 lehet a csúcsmodell, ami a lapka maximális képességei alapján 10 maggal és 20 szállal rendelkezhet, az L3 Cache kapacitása pedig jó eséllyel 20 MB lesz.

A W-1270-es és a W-1250-es sorozat tagjai a Core i7-es és a Core i5-ös asztali processzorokkal lehetnek egy szinten, már ami a magok és a szálak számát illeti, így előbbiek 8 maggal és 16 szállal, míg utóbbiak 6 maggal és 12 szállal rendelkezhetnek. A „T” jelölésű típusjelzések az energiahatékonyságra kihegyezett modelleket takarják, amelyek az alacsonyabb TDP keret miatt alacsonyabb órajeleket alkalmaznak, így mind tápellátás, mind pedig hűtés terén szerényebb igényekkel rendelkezhetnek, mint a többi verzió.

Galéria megnyitása

A „P” jelölésű processzorok régebben az iGPU nélküli változatokat jelölték, majd később pedig azokat a modelleket, amelyek lassabb iGPU-t kaptak, mint normál társaik. Jó példa erre a Core i5-6402P, amely HD Graphics 510-es vezérlővel dolgozott, míg a sorozat többi tagja már HD Graphics 530-as iGPU-t kaphatott. Jelen esetben a „P” jelölésű modellek jó eséllyel a „Performance” kiadások lesznek, amelyek a magasabb órajeleknek köszönhetően nagyobb teljesítményre képesek. Ezt erősíti az a tény, hogy ezeknél a termékeknél tényleg magasabb órajel van érvényben, valamint az árcédulán is borsosabb összeg szerepel.

Arról egyelőre nincs hír, hogy az új processzorok pontosan mikor jelennek meg kereskedelmi forgalomban, ám mivel egyre több információ lát napvilágot velük kapcsolatban, túl messze már nem lehet a rajt tervezett időpontja.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap