A Sega végre bejelentette, amit egy ideje azért már sejteni lehetett: felújított változat érkezik a Shenmue első két részéből. A két játék egy csomagban érkezik majd valamikor idén, ráadásul PC-re, PS4-re és Xbox One-ra egyaránt.
Azt nem tudni, hogy pontosan mennyi felújítást kap a játék grafikai szinten (első ránézésre nem sokat). Az biztos, hogy PC-n lesznek különböző grafikai opciók, támogat majd mindenféle felbontást, és az összes platformon megújul a kezelőfelület, valamint lehet majd váltani a klasszikus és modern irányítási séma között. Extra még, hogy mindegyik változatba bekerül a japán és angol szinkron is.
A csomag elérhető lesz digitálisan és dobozos verzióban is. Történelmi pillanat ez, hiszen az első Shenmue kizárólag a rövid életű Sega Dreamcastre jelent meg, míg a 2001-ben elkészült folytatás emellett kijött még az eredeti Xboxra is.
Régóta kérik a Segát a rajongók, hogy készüljön modern platformokra elérhető, felújított verzió az első két részből, ami már csak azért is logikus, mert (ha minden igaz), szintén idén jelenik meg a Shenmue 3.






























