A Google a rendezvényén a Daydream platform és a Pixel okostelefonok párosa mellett lerántotta a leplet az új Chromecast modellről, a Google Wi-Fi-ről és friss részleteket árult el a Google Home eszközzel kapcsolatban is, ami még tavasszal mutatkozott be a Google I/O-n.
Google Home
A Google Home-ról szinte már mindent megtudhattunk májusban. Ez egy olyan termék, ami az Amazon Echo ellenfele lehet, körülbelül ugyanarra képes. Ez azt jelenti, hogy a Home egy olyan hangvezérléssel irányítható szerkezet, ami a Google Assistantra alapoz. Ez egy igazán összetett, digitális, hangalapú asszisztensszolgáltatás, mely rengeteg forrást képes lesz felhasználni annak érdekében, hogy minél több információval lássa el a felhasználókat. A Google Assistant képes lesz még a harmadik féltől származó applikációkból is kinyerni a számára fontosnak vélt tartalmakat (már ha engedjük neki persze).
A Google Home életre keltéséhez annyit kell majd mondani, hogy „OK, Google”, mivel folyamatosan hallgatózik, így semmilyen gombnyomás nem szükséges a használatba vételéhez. Annak érdekében, hogy mindent pontosan meghalljon és megértsen, több mikrofon is került a fedélzetére. A Home képes lesz vezérelni a lakásban található „okoskiegészítőket”, így például a Chromecast, a Nest, a Philips, a SmartThings és az IFTTT támogatást használó termékeket is.
A Google Home megjelenésének időpontjáról és a pontos áráról eddig nem esett szó, most viszont már ezekre a dolgokra is fényt derített a vállalat. A lakás részét képező kütyü 130 dollárért lesz megvásárolható, és még novemberig várat magára, szóval nem fog egyhamar a boltokba kerülni, de a karácsonyfa alá már biztosan bekerülhet.
Chromecast Ultra
Az új Chromecast érkezéséről már hetekkel ezelőtt rengeteg pletyka szárnyra kapott, és a szóbeszéd nem meglepő módon most be is igazolódott. A Chromecast továbbra is a multimédiás streaming vonalat erősíti a Google berkeiben, viszont már fentebb kapcsolt a teljesítményét figyelembe véve, és ennek meg is lesz az eredménye.
A Chromecast Ultra számszerűsítve 1,8-szor erősebb, mint az előző generációs termék volt, ennek köszönhetően pedig már képessé vált a 4K és Ultra HD minőségű tartalmak lejátszására is. És ez még szerencsére nem minden, van ugyanis Dolby Vision támogatás is az újdonság tarsolyában, és még HDR képes is, szóval kezelni tudja a megnövelt dinamikatartományú felvételeket is. Továbbá még egy dolgot ki kell emelni a neve mellett, ez pedig a közvetlen Ethernet kapcsolódási lehetőség. Így lehet biztosítani azt, hogy minden helyzetben megfelelő sávszélesség álljon a készülék rendelkezésére.
A Chormecast Ultra nemcsak erősebb, de drágább is lett, mint az elődje volt. Az új streaming eszközért 70 dollárt kell kifizetnie az érdeklődőknek, ami valójában még így sem egy vészesen magas összeg azt figyelembe véve, hogy mire képes.
Google Wifi
A Google vezeték nélküli routere igazán jó társa lehet azoknak a felhasználóknak, akik egy könnyedén menedzselhető, rendkívül jól szabályozható és biztonságos hálózatot akarnak kialakítani az otthonukban. A Google Wifi olyan gyártóknak törhet némi borsot az orra alá, mint az OnHub, az ASUS vagy a költséghatékonyabb megoldásokkal is szolgáló TP-Link.
A Google Wifi minden alapvető WLAN funkciót képes lesz ellátni, amit csak el lehet várni egy modern vezeték nélküli routertől. A teljesítményét figyelembe véve AC1200 besorolással bír, vagyis megfelel a 802.11ac szabványnak és a 2,4 és az 5 GHz-es frekvenciatartományokban is működik, előbbiben 300, utóbbiban pedig 867 Mbps-os sávszélességet képes elérni. Okostelefonról Bluetooth-on lehet majd hozzákapcsolódni a beállítások eléréséhez. A Google Wifi úgy lett megtervezve, hogy problémamentesen összekapcsolódhat több is belőle egy intelligens hálót alkotva, így akár a nagyobb alapterületű lakások lefedését is bárki kivitelezheti vele. Nem kíván különösebb szakértelmet a konfigurálás folyamata, és a Wi-Fi-képes masinák mindig a legerősebb jelet biztosító egységhez fognak csatlakozni.
A Google Wifi rendelkezik egy Network Assist funkcióval is, ami elvileg folyamatosan azon fog dolgozni a színfalak mögött, hogy optimalizálja a kialakított hálózati kapcsolatokat. A felhasználóbarát mobilos alkalmazás kihasználásával természetesen mindenki úgy konfigurálhatja majd az eszközöket, ahogy csak szeretné. Lehetőség van például olyan dolgokra is, mint az internetelérés vagy a hálózati kapcsolatok gyors szüneteltetése, és be lehet állítani azt is, hogy milyen készülékek csatlakozhatnak a routerhez.
A Google Wifi 130 dollárba fog kerülni, csakúgy, mint a Google Home. Ez a készülék azonban csak novembertől lesz megrendelhető, az első szállítmányok pedig előre láthatólag már csak decemberben fognak eljutni a vásárlókhoz. Ebben az esetben tehát a keresőóriás tényleg jó előre megejtette a bemutatót. Érdekesség, hogy ebből lehet majd venni hármas csomagot is, amivel már nagyobb területek is lefedhetőek lesznek, és ilyenformán „csak” 300 dollárt kell az összes eszközért fizetni, vagyis csaknem 25 százalékot lehet spórolni a Google Wifik darabján.








































