Mindenki legnagyobb örömére érkezik a Boncolós Szimulátor, vagy eredeti nevén, az Autopsy Simulator. A játékot az a Woodland Studio készíti, aminek korábban már az FPS-nézetű parkour-ös Urban Explorert köszönhettük. A cég jelenleg egy másik "szimulátoron" is dolgozik, amiben egy taxisofőrt alakíthatunk, akinek láthatóan munkaköri kötelessége lesz a sörivás és a gengszterek szállítása ide-oda.
De vissza az Autopsy Simulatorhoz. Önmagában egy boncolásra építő játék egyébként nem feltétlenül tűnik rossz ötletnek, hiszen még ha kicsit morbid is az alapötlet, de azért sokak számára érdekes lehet. Az Autopsy Simulator azonban nem állt meg itt, és ha magában a boncolás nem lenne elég, akkor még sajnos sötét erők is a frászt hozzák majd Jack nevű főszereplőnkre.
Maguk a boncolások viszonylag realisztikusnak ígérkeznek, a fejlesztők ugyanis azt mondják, hogy orvosokkal és más szakértőkkel működtek együtt minden egyes olyan eset kialakítása során, amivel meg kell majd birkóznunk a játékban. Úgyhogy talán valamit ténylegesen meg is tanulhatunk belőle a boncolás tekintetében, rögtön az előtt, hogy menekülnünk kell az ismeretlen erők elől.
A fejlesztők sem veszik teljesen komolyan a dolgot, így boncolás közben egészen zseniálisan eltúlzott hangeffekteket kapunk majd. Persze, az lenne az igazán meglepő, ha a játék komoly lenne, mikor a boncolásos témába keveri bele nekünk a szörnyeket. De persze sosem lehet tudni, lehet, hogy a komikus felhang csak azért került bele, hogy még váratlanabbul érjen majd minket a rettegés, amikor menekülnünk kell a gonosz elől. Mindenesetre a trailer azért a végéhez közelítve egyre félelmetesebb.
Az Autopsy Simulator ötletforrásai között érezhetően ott lehetett a The Autopsy of Jane Doe nevű 2016-os horrorfilm, amiben a főszereplő egy ismeretlen női tetemet boncol, amit furcsa dolgokat talál. Itt is ugyanez a helyzet, ugyanis a Jack a saját elhunyt felesége jegygyűrűjét találja meg egy hullában. Nem éppen a legjobb kilátások.
Hogy a játék pontos célja micsoda, azt egyelőre nem tudjuk. Van esetleg egy komolyabb történet? Vagy véletlenszerű boncolásokat kell majd végeznünk? Mindenesetre a fentiek alapján úgy tűnik, hogy valamiféle narratívára számítani lehet.
Akárhogy is, az Autopsy Simulator még nem rendelkezik pontos megjelenési dátummal, de a Steamen már elérhető az oldala.