Valójában az nem egészen új információ, hogy az id Software eredetileg teljesen más irányba indult el az új Doom fejlesztésével, majd később kukázták az egészet. Viszont most először tudunk felvételeket is mutatni a kidobott játékból a Noclip dokumentumfilmjének köszönhetően, melyben ráadásul a fejlesztők is megszólalnak.

Az új Doom ezek alapján jóval közelebb állt a Call of Duty által népszerűvé tett látványos, filmszerű lövöldékhez, mintsem a klasszikus Doom-részek játékmenetéhez. A történet szerint a démonok egy teljes invázióval letámadták a Földet, nekünk pedig a hadsereg egyik katonájaként kellett volna szembenézünk mindezzel.

"Eszméletlen költségvetéssel készült ez a játék, ebből a szempontból abszolút kiemelkedő volt. Ugyanakkor csavartak egyet a Doom-játékmeneten, így egy sokkal filmszerűbb, sokkal inkább scriptelt élmény lett volna. Szóval tényleg egy teljesen új módon értelmezték át a Doomot. Fedezékbe kellett húzódni, onnan kibújva lövöldözni, és a játék korai szakaszában még inkább zombiszerű ellenfelekkel kellett harcolni, az igazi démonok csak később kerültek volna célkeresztbe" - mondta Marty Stratton, aki már a ténylegesen megjelent új Doom fejlesztését vezette.

Az előde ebben a pozícióban Kevin Cloud volt egyébként, aki elmondta, hogy egy jó ideig próbálkoztak az eredeti koncepcióval, de egy ponton kijelentették, hogy mindez nem igazán fejezi ki azt, amit a Doomnak jelentenie kéne. Stratton is így véli: nem lett volna ez rossz játék, csak nem adta át azt az érzést, amit egy Doomtól elvárunk.

"Fantasztikus volt, és sokkal valóságosabb. Inkább arra koncentrált, milyen hatással van a pokoli invázió a Földre" - teszi hozzá Hugo Martin, a kreatív igazgató.

Érdekes egyébként, hogy számos dolgot azért átmentettek a végül megjelent új Doomba. Ilyen például a Glory Kill rendszer, amivel ugyebár közelharcban végezhetjük az ellenfeleket. Az eredeti koncepció szerint egyébként ténylegesen ökölharcot vívhattunk volna az ellenfelekkel, és ennek a végén jött volna a kivégzés, ez azonban az új játékmenetben már túl lassú volt, így végül csak a kivégzés része maradt meg.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
predike07
predike07
2016. dec. 14. 21:16
#7

Jó volt ez a DOOM.Eleinte unalmas volt és csalódást is éreztem de később, 1-2 óra múlva kialakult és rendesen felpörgette az embert.Nagyon eltalálták.

Viszont én szívesen játszottam volna ezzel az irányvonallal is.Mind a kettőt szeretem és biztos ez is jó lett volna.

Asagrim
Asagrim
2016. dec. 14. 23:25

Nekem sajnos nem volt türelmem kivárni. Meguntam, hogy normál nehézségi szinten állandóan kifogyok a lőszerből, mikor mellé se lőttem, miközben még a Quake 4 hangulatának a tizedét sem nyújtotta. Steamen se adnak 2 óránál több időt, ha vissza akarod téríttetni, így nálam ez a játék bukó volt.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2016. dec. 14. 15:36
#6

Érdekes, a DNF-et szidták ezerrel ahhoz képest ugyanazt adja ez is. Nekem a Doom 3 jobban bejött, jobb azért ha valami sztorit is tesznek bele. Régimódinak és unalmasnak tartom ha csak a lövöldözésre mennek, arra ott a Serious Sam.

Flegeton
Flegeton
2016. dec. 14. 15:04
#5

Ez a Doom méltó folytatás lett! Olyan lett mint az eredeti két rész.

Ennek ellenére a doom3 a kedvencem. A horror hangulat az sokat ad hozzá.

ncc1701
ncc1701
2016. dec. 14. 14:45
#4

Na, ez a fedezékes, sunyiskodós dolog az nem a doom. A doom az, amikor megyek, és hentelek ezerrel, szerencsére megmaradt ilyennek. :)

RaimiHS
RaimiHS
2016. dec. 14. 14:25
#3

Nekem kicsit bezártság érzésem volt mikor játszottam, mert ilyen szép motorral lehetett volna elvarázsolni nagyobb, nyitottabbnak tűnő pályákkal, de alapvetően egy jó játékot adtak ki ami mostanság ritka.

romeo
romeo
2016. dec. 14. 14:15
#2

A fedezék mögül lövöldözésről elsőre a 10 éves Gears of War jutott eszembe.

Azon már szerintem hiába rugózik bárki is hogy milyen volt, vagy mihez kéne hasonlítania egy Doom játéknak. Pár régi motoros tesztelő/újságírón kívül senkinek nincs viszonyítási alapja a mai játékosok közül.

Persze kifogásnak sose rossz.

Gyurkov
Gyurkov
2016. dec. 14. 14:08
#1

Személyes év játéka díj várományosa lett az új Doom, nem kell mindenből COD klónt csinálni, itt van rá a jó példa!

Vissza az oldal tetejére