Yujin Morisawa, a Sony egyik vezető tervezőmérnöke és dizájnere alkotta meg a PlayStation 5 külsejét, valamint a kiegészítők jelentős részének kinézetét. Mondhatjuk, hogy bátor dizájnt álmodott meg a konzolnak, ami egyáltalán nem hasonlít egyetlen korábbi PlayStationre sem, ráadásul még elég nagyra is sikerült, méreteiben még a monolit tömbként jellemzett Xbox Series X-et is messze felülmúlja. Az úriember most elárult egy-két érdekességet a tervezési folyamatokról.

Igazi művészlélekként úgy írja le az inspirációt, ami a PlayStation 5-höz vezetett, mint "öt dimenziót", mintha az ember a különböző dimenziók között ugrálna, ezen kívül fontos megjeleníteni a "láthatatlan teret" a játékos és a konzolt működtető hardver között. Morisawa elmondta, még az sem zavarja, hogy a bemutatáskor sokan különböző háztartási eszközökhöz, meg túlméretezett wi-fi routerekhez hasonlították a gépet.

"Szerintem ez jó dolog. Amikor valamit tervezel, azt szeretnéd, hogy kényelmes legyen a szemnek. Néha egy növényre hasonlít, néha egy állatra, vagy más tárgyra. Ez sokkal jobb a szemnek, mintha valami annyira furcsa lenne, hogy semmire nem hasonlít, el kell találni ezt az egyensúlyt. Úgy nem sértődök meg az ilyen összehasonlításokon, inkább szórakoztatónak találom."

Galéria megnyitása

Szerinte az sem különösebben probléma, ha a bemutatáskor egy kicsit megosztó a kinézet. Ha ugyanis valami újat akarnak tervezni, akkor természetes reakció az emberek egy részétől, hogy értetlenkednek, azonban minél tovább nézegetik, és minél több részletet fedeznek fel, annál inkább látni fogják, hogy valójában ismerős felépítésű objektumról van szó, és elkezdik megérteni. "Ez túlmegy mindenen, amit korábban tereztünk. A vázát azonban mindig is szögletes alakok és körök alkották, és nagyon precízen ki van mérve minden, így összességében a látványa kényelmes a szemnek" - folytatta a tervező.

Ami a méreteket illeti, a konzol tényleg nagy, de Morisawa elmondása szerint a kezdetekben ő még nagyobbnak képzelte el:

"Tudtam, hogy nagy lesz, mert rendkívül erős hardver benne, így szükség van a megfelelő légáramlás biztosítására, és persze kell a hely a hűtőbordáknak. Amikor elkezdtem rajzolni, még ennél is nagyobb volt, de akkor még nem tudtam pontosan, hogy a mérnökök később mit fognak kezdeni vele. Vicces, hogy végül pont a mérnökök szóltak, hogy túl nagy, és nyugodtan lehet kisebb is, úgyhogy le kellett csökkentenem a méreteket. Ha vékonyabb lenne, akkor az már bezavarna a légáramlásnak, az ebből eredő hangos ventilátor pedig zavarná a játékost, szóval el kellett találni a tökéletes méretet."

Galéria megnyitása

Morisawa elárulta, hogy korábban PC-ket és egyéb elektronikai eszközöket tervezett, ahol a hűtés mindig komoly megoldandó feladatot jelentett, így az alapvető tervezéskor arra törekedett, hogy a dizájn semminek ne kerüljön az útjába, és a mérnökök meg tudják valósítani azt, ami a megfelelő hűtéshez kell:

"Megpróbáltam maximalizálni a belső helyet, és köré formázni azt ami szükséges és ami nem szükséges. Ez komoly döntés volt az elején, amikor felmerült a kérdés, hogy mennyire szakadjunk el a PlayStation 4 kinézetétől. Úgy döntöttünk, hogy elszakadunk, hiszen mindenki valami olyat szeretne alkotni, amit korábban még nem csinált."

A kontrollerrel kapcsolatban elárulta, hogy ott is egyszerűsíteni és letisztítani szeretett volna, így most először nem lesznek színesek az akciógombok, csak a rajtuk lévő embléma árulkodik a funkciójukról. Viszont mind a konzol, mind a kontroller kialakításakor az volt a cél, hogy ennek ellenére szinte mindenen legyen dizájn - valamiféle textúra, vagy apró részlet. Az egyik ilyen apró részlet például, hogy nagyon közelről nézve kiderül, hogy a kontroller markolatán lévő érdesítés - ami a fogás jobbá tételéhez szükséges - valójában apró PlayStation-formákból áll össze:

Galéria megnyitása

Morisawa nem árult el más apró, rejtett részleteket, elmondása szerint ezeket a felhasználóknak kell felfedezniük. Arra sem válaszolt egyértelműen, hogy ő álló vagy fekvő helyzetben használná-e inkább a konzolt, neki mindkettő formáció egyformán tetszik.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2020. nov. 11. 18:24
#1

Szepen megideologizaljuk miert is lett ronda.

Olyan mint egy otvar nagy tacco.

Ronda. Es szerintem a haztartasok 90%-aban nehez is lesz elhelyezni.

Most fenyezik, hogy milyen jo, de ket ev mulva jon egy slim ami majd koszono viszonyban se lesz ezzel a szerintuk nagyon a meno es nepszeru formaval.

Ezt most boritekolnam.

Szefmester
Szefmester
2020. nov. 12. 13:46

@LKaresz Nekem az is bejött. Más volt, valami új és szokatlan. Ez olyan steril és semmitmondó. Jobb mint egy téglatest, de ennyi.

Vissza az oldal tetejére