Az okostelefonok körében mostanában a kamera az, ami a legtöbbször a figyelem középpontjában van. Akárhogy is nézzük, a teljesítménnyel napjainkban már nehéz villantani a vásárlóknak, hiszen egyrészt a legtöbb cég ugyanazt az alapot használja, másrészt már a középkategóriás hardverek is egészen pörgősek. A kamerák terén viszont mindig lesz hova fejlődni, és bizony a kamera az egyik legfontosabb dolog a vásárlók számára.

A Vivo ezúttal egy olyan megoldással rukkolt elő, ami a megszokottnál sokkal nagyobb fényérzékenyságű szenzort eredményez. A vállalat a megszokott RGGB pixelkiosztás helyett RGBW elrendezésre állt át, hogy előrelépést érjen el. És ezt a célt sikeresen teljesítette is, méghozzá eléggé alaposan. 160 százalékkal tud állítólag több fényt befogadni az RGBW egység a mezei szenzornál.

Galéria megnyitása

A fényérzékenység növelése mindig nehéz feladat a digitális fotózásban, mert ehhez vagy nagy szenzor kell, vagy a megszokottól eltérő felépítés. Viszont a felépítéssel való variálás általában más negatívumokat von magával. De a nagyobb fényérzékenységnek köszönhetően kevésbé kell attól tartani, hogy a fotók a záridő miatt bemozdulnak, nem lesz annyira jellemző a zaj, illetve rossz fényviszonyoknál is munkára lehet majd fogni a mobilok kameráját.

A szenzorok egyre nagyobbak, de az sem új dolog, hogy a szenzoroknak a felépítésével variálnak a fejlesztők. Korábban több példát is láthattunk már arra, hogy a hagyományos kialakítástól valaki eltért. Az egyik legismertebb ilyen megoldás a Huawei nevéhez köthető, az RYYB szenzor is azt a célt szem előtt tartva született meg, hogy nagyobb legyen a fényérzékenysége. Ezt már egy ideje sikeresen alkalmazza a felsőkategóriában a Huawei.

Galéria megnyitása

A Vivo által most leleplezett RGBW konstrukció össze lett vetve a Huawei fejlesztésével is. És az újdonság állítólag felülmúlja a piacvezető cégnek az egységét, ha nem is túl sokkal. Az RGBW a Vivo által közölt adatok szerint 15 százalékkal képes még a RYYB kameraszenzornál is több fényt „begyűjteni”. És tudni kell azt a RYYB felépítésről, hogy azért a színeivel néha sokat kell dolgozni az algoritmusoknak, míg az RGBW esetében ilyen probléma nincs.

Az RGBW felépítés egyébként nem teljesen új találmány, de mostanra már megérett a technológia ahhoz, hogy ez nagyjából kompromisszummentesen kihasználható legyen. A Sony már sok évvel ezelőtt előállt RGBW szenzorral, de akkor még ez a felbontás csökkenése miatt ez nem ért el komoly karriert. Napjainkban már egészen nagy érzékelők találhatóak az okostelefonokban, így a felbontás problémáját egyszerűen ki lehet küszöbölni az RGBW bevetésénél is.

A Vivo az új RGBW szenzor kapcsán azt is elmondta, hogy egyelőre még fejlesztés alatt áll, de biztosan be lesz vetve. Jövőre jöhet majd az első olyan okostelefon, amiben a cég által most vázolt megoldás felbukkan.

És még ehhez a hírhez kapcsolódik lazán, hogy a Vivo partnerkapcsolatot jelentett be a National Geographic-kel, hogy elindítsa a Vision+ Mobile Photography díjat. Globálisan bárki részt vehet majd ebben, és beküldheti az okostelefonokkal készült legjobb felvételeit. A befutók értékes nyereményekkel fognak gazdagodni, és nem lenne meglepő, ha néhány kiválasztotta a Vivo felkérne arra, hogy teszteljék a jövőben a cég termékeit.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére