Az Apple piacvezetőnek számít a viselhető kiegészítők piacán, tehát több tíz millió felhasználó számára lesz majd érdekes az, hogy a vállalat milyen fejlesztésekkel fog előrukkolni ezen a területen az idei évben. Márpedig újdonságokból nem lesz hiány, ha hihetünk a pletykáknak.
Korábban voltak arról hírek, hogy az Apple már az AirPods széria esetében is megpróbál egészségügyi funkciókat biztosítani a felhasználók számára, és megoldja majd azt, hogy az eszköz képes legyen pulzusmérésre. Egészen pontosan az AirPods Pro következő generációja lett volna, ahol ez a funkció debütál, de most úgy fest, hogy ebből nem lesz semmi. Ugyan tesztelték a vállalatnál a dolgot, de az idei évben megjelenő AirPods Próba még nem kerül ilyen szenzor.
Azt is vizsgálta elvileg az Apple, hogy testhőmérséklet mérésére alkalmas érzékelő kerüljön a valódi vezeték nélküli fülhallgatóba, de végül ez is kimaradhat a termékből. Viszont a hőmérőt egy másik kiegészítőbe, az Apple Watch okosórába belepakolhatja a vállalat. A Watch Series 8 is idén fog megjelenni, és ez állítólag már rendelkezni fog lázmérésre alkalmas szenzorral is. Valójában azonban nagy valószínűség szerint nem úgy kell majd ezt elképzelni, hogy folyamatosan jegyezni fogja az ember bőrfelületének a hőmérsékletét. Sokkal inkább úgy működhet majd ez, hogy azt jelzi, amikor az adatokban szabálytalanságot észlel. Szóval a lehetséges hőemelkedésre fogja felhívni a figyelmet.
Az Apple már hosszú évek óta fejleszti az okosórákat, de igazából ezeknek a formátuma nem igazán változott, és bármennyire is tele van sportolással kapcsolatos funkciókkal a Watch – minden eddigi szériája lényegében –, nem igazán olyan a kialakítása, hogy abban az ember jó szívvel megy kemény terepre túrázni. Még a szimpla testedzés során is akadnak olyan mozdulatok, amiket inkább nem csinál, nehogy baja essen a karórának. Lehet rá kapni külső cégek által készített tokokat, amikkel védhető, de azért viszonyleg kevesen vannak, akik ilyet használnak.
Egyértelműen lenne igény a vásárlók részéről a sportosabb modellre, de az Apple eddig nem igazán mutatta annak jelét, hogy ilyennel készülne. Mark Gurman azonban már tavaly beszélt attól, hogy végre készülhet olyan Watch variáns, ami keménykötésű burkolatot fog kapni, hogy ellenálljon a keményebb ütődéseknek is. És elvileg egyre közelebb van ennek az érkezése. Most arról számolt be a szakember, hogy egy kicsivel nagyobb lesz majd a hagyományos óránál a sportos modell, és közel 2 hüvelykes megjelenítővel fog szolgálni.
Arra is számítani lehet, hogy nagyobb akkumulátort pakol majd az Apple a sportolóknak szánt okosórába, hogy az jobban bírja a hosszabb edzéseket is. Mivel a GPS-es nyomkövetés és a folyamatos pulzusmérés azért eléggé bele tud harapni az akkumulátorba, ilyenkor gyorsabban lemerül a Watch, miközben egyébként sem az üzemidejéről híres. Érdekes módon korábban arról lehetett hallani, hogy gumírozott védelmet kaphat az óra, most viszont már az a hír járja, hogy inkább egy keményebb fémet használhat az Apple, ami fokozottan ellenáll a karcolásoknak, fizikai sérüléseknek. És zafír kristályüveget is kaphat az eszköz.
Gurman információ szerint 700 dollár feletti áron fog rajthoz állni a sportolóknak tervezett Apple Watch, ami nem szerény összeg, de azt is látni kell, hogy a legfőbb riválisnak számító Garmin sem adja olcsóbban a termékeit az Epix 2 csúcsmodell 900 dollár, és a Fenix 7 szériánál is 700 dollár a kiindulási pont. Ha pedig az Apple-nek nem kell belemenni az árversenybe, akkor azért az valószínű, hogy kényelemesen fogja árazni a termékeit.

































