Az Electronic Arts tegnapi sajtókonferenciáján megtudtunk néhány dolgot a jövő év elején érkező Anthemről, a jövő hónapban pedig a Game Informer magazin hosszasan foglalkozik majd a játékkal. Ennek köszönhetően már most kiderült néhány érdekes apróság, amit most igyekszünk összefoglalni.
- Az Anthem kizárólag online lesz játszható.
- Valószínűleg egy része lesz, szolgáltatásként bővítik majd
- Konzolokon 30fps-sel fut, PC-n nincs limitálva
- Csak emberi karakterünk lehet, ő teljes szinkront kap
- Nem vehetünk fel M.I. által irányított party tagokat, csak más játékosok csatlakozhatnak mellénk. Ha egyedül toljuk a játékot, jóval nehezebb lesz.
- A karakterosztályunkat és a statjainkat a ruhánk határozza meg, ezt küldetések között cserélhetjük, így nem kell új karaktert csinálni.
- Egyetlen nagy nyitott világot kapunk, szabadon mozoghatunk.
- A közlekedést segíti, hogy bármikor egy gombnyomással aktiválhatjuk a jetpacket és repülhetünk. Meg van határozva, hogy milyen magasra szállhatunk fel.
- A mikrotranzakciók kizárólag kozmetikai jellegűek lesznek, és a BioWare szerint ez örökre így marad majd. Ráadásul ezek a holmik megszerezhetőek simán játék útján is.
- Egyáltalán nem lesz PvP, ami jó döntésnek tűnik, a hasonló, karakterosztályokra épülő loot-shootereknél mindig nagyon nehéz kiegyensúlyozni a PvE és a PvP részt, lásd Destiny.
- Lesznek dialógusfák, de jóval egyszerűbbek mint a BioWare korábbi szerepjátékaiban.
- A központul szolgáló várost FPS-módban fedezhetjük fel, itt csak egyedül vagyunk, más játékosok nincsenek. Itt lesz lehetőségünk beszélgetni és döntéseket hozni a sztorival kapcsolatban.
- Maga a sztori pedig kevésbé sci-fi orientált, mint a Mass Effect, viszont a Mass Effect 3 Citadel DLC-jéhez hasonlóan nagy hangsúlyt fektetnek az egyedi NPC-személyiségekre és a velük folytatott interakciókra.
- Egyáltalán nem lehet lootot lopni, és a BioWare célja egyébként is az, hogy megoldja a hasonló kooperatív játékokban sokszor előforduló frusztrációkat.
- Lesznek dungeon és raid jellegű tevékenységek.































