Az Apple előre láthatólag szeptemberben fogja bemutatni az iPhone XR és iPhone XS okostelefonok utódjait, és ezekkel kapcsolatosan a napokban több pletyka is szárnyra kapott. Természetesen a mostani híreszteléseket egyelőre nem szabad biztosra venni, illetve minden információt fenntartásokkal kell kezelni egyelőre.

A friss pletykák szerint az iPhone 11 modellek nem fognak jelentős változást hozni a kijelzők tekintetében, erről korábban pedig már más forrás is beszámolt. Szóval nem érdemes arra számítani, hogy mindegyik termék OLED panelre váltana idén, ebben az évben még vegyesen fog használni a vállalat IPS és OLED egységeket. Ezen felül pedig változatlanul Lightning csatlakozókat érdemes kilátásba helyezni. Bár már tavaly is voltak olyan hírek, amik a C-típusú USB térnyeréséről szóltak, de pillanatnyilag úgy tűnik, hogy még ebben az évben sem fog az okostelefonok esetében a szabványos csatlakozóra váltani a cég, pedig más eszközöknél már meglépte ezt.

Újdonsággal kell viszont számolni a rendszerchip esetében, ezen a fronton borítékolható, hogy érkezni fog az Apple A13, ami a mostaninál is nagyobb tempóra fog kapcsolni. Az Apple a processzor és a grafikus vezérlő teljesítményét is tovább növelheti. Ez a lapka a Cebu kódnéven fut, és állítólag már az EUV-t alkalmazó 7 nm-es eljárással fog készülni, ennek köszönhetően még hatékonyabbá válhat. Az iPhone-ok idén már egy tovább fejlesztett Taptic Engine bevetésével érkezhetnek, ami a fejlesztők körében a „leap haptics” néven fut. Talán ez is hozzájárul majd ahhoz, hogy az Apple az idei évben jó eséllyel minden mobilból dobni fogja a 3D Touch technológiát, és ennek a helyét teljesen átveheti az iOS 13-ban a Haptic Touch.

Az iPhone XS és az iPhone XS Max utódjai három kamerával a hátlapjukon fognak bevetésre indulni. A hagyományos kamera és a teleoptikás egység mellett felütheti a fejét a korábbi hírek szerint egy ultra-széles látószögű képalkotó. A fényképezésnél megjelenhet a Smart Frame funkció, ami elvileg olyasmi lehetőséget fog biztosítani, hogy a normál kamerával készült kép mellett megörökít párhuzamosan egy olyan fotót is, ami az ultra-széles látószögűvel készül, és ezt fel lehet használni keretnek, vagy akár a perspektíva, kivágás korrekciójához is. A Face Time kameránál is lehet számolni fejlesztéssel, és az a hír járja, hogy már az előlapi egység is képes lesz 120 FPS-es lassított felvételeket készíteni.

Az Apple hagyományosan szeptember közepén szokta az új generációs iPhone-ok leleplezését megejteni, és valószínűleg idén sem lesz ez másként. Addig pedig még egészen biztos, hogy számítani lehet kiszivárgó információkra, pletykákra az idei okostelefonokkal kapcsolatosan.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

11 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
axe
axe
2019. júl. 28. 19:58
#5

jöhetne végre egy titánházas verzió, amibe a kijelző bele van süllyesztve amúgy, ha már lúd legyen kövér, én vennék olyant, nem kellene rá tok sem, csak egy nagyon jó kijelzővédő, és a széle semmiképp nem tudna sérülni. ti mit gondoltok erről?

expander
expander
2019. júl. 27. 20:38
#4

:D

expander
expander
2019. júl. 27. 5:46
#3

Nekem tök mindegy milyen csatlakozó van rajta, úgysem használom. Vezeték nélkül töltöm :D

humaniod
humaniod
2019. júl. 27. 22:31

@axe  Tádám! Done

mtrx220
mtrx220
2019. júl. 26. 23:00
#1

hát én örülnék neki ha végre elhagynák ezt a szutyok lightning csatlakozót, a kijelző bemetszésről nem is beszélve. ja és akkor még a felbontásról meg oled-ről, meg 5g-ről sem esett szó, szóval volna itt mit bőven fejleszteni. sajnálom hogy az apple is elment ebbe a hippi irányba, hogy a kamera megapixel meg a tepsi kijelző mindenek felett, valódi újítások meg sehol. pedig anno ez tette naggyá.

talgaby
talgaby
2019. júl. 28. 22:59

@mtrx220 5G majd akkor, ha a frissen megvett inteles modemrészleg letesz az asztalra egy jól működő 5G-s modemet. Addig kíváncsian várom, hogy az appleblogon hány cikk születik majd arról, hogy az 5G nem is olyan fontos, meg amúgy is friss technológia és nem érdemes még belefektetni, meg különben sem olyan előrelépés, meg amúgy is béna a lefedettség, emiatt az Apple csak pénzt pazaroltatna a vevőkkel, stb. (Persze arra, hogy anno a 4G-nél elég hamar jött az Apple-nél a támogatás és ettől ők voltak az innováció császárai, nem kell emlékezni. :D)

Vissza az oldal tetejére