ÉRDEKES PLETYKÁK KÉT ÉRKEZŐ NVIDIA AMPERE VIDEOKÁRTYÁVAL KAPCSOLATBAN

Mivel nem hivatalos forrásból származó információról van szó, így érdemes egészséges gyanakvással tekinteni a napvilágot látott adatokra. Később persze mindenképpen érdemes lesz visszanézni, mennyire voltak hitelesek az egyes források.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2020. jan. 21. 15:46
Érdekes pletykák két érkező Nvidia Ampere videokártyával kapcsolatban

Az Nvidia Turing sorozata már elég régen forgalomban van, amennyiben az első videokártyák megjelenését vesszük alapul, igaz, azóta bővült is a kínálat annak érdekében, hogy az AMD termékei ellen minél jobb termékpalettát vonultathasson fel a vállalat. A Turing generációt várhatóan az Ampere váltja majd, méghozzá nem is olyan sokára, hiszen a pletykák szerint már idén márciusban bemutatkozhatnak egyes modellek, még ha csak formálisan is. A VideoCardz munkatársai iparági pletykák alapján szedték össze, nagyjából mire lehet számítani az első két Ampere alapú videokártya esetében, amelyek feltehetően a GeForce RTX 3070 és a GeForce RTX 3080 típusjelzést viselik majd.

Az Ampere architektúra köré épülő grafikus processzorok várhatóan a Samsung műhelyében, 7 nm-es csíkszélességgel készülnek majd, ami elég nagy mozgásteret ad, már ami az erőforrás-növelést illeti, hiszen az előző generáció még csak 12 nm-es gyártástechnológiát használt, így komoly mértékben növekedhet a tranzisztorsűrűség, amit új funkciók beépítésére, valamint a régi felépítés bővítésére is lehet használni. Az egyik újítás a PCI Express 4.0-s támogatás bevezetése lesz, de ezen felül egyéb változásokra is lehet számítani.

A jelek szerint a GA103-as és a GA0104-es kódnévre keresztelt újdonságok, amelyek sorrendben a GeForce RTX 3080-as és a GeForce RTX 3070-es kártyát takarják, elég komoly erőforrás-növelésen esnek át. A GA104-es megoldás GPU-ja várhatóan 48 SM tömbbel rendelkezhet, ami 3072 CUDA mag jelenlétét eredményezheti, míg a GA103 esetében már 60 aktív SM tömb lehet a fedélzeten, ami 3840 CUDA magot jelent.

A pletyka szerint a GeForce RTX 3070 GPU-ja 256-bites memória-adatsínt használhat, amelyre 8 vagy 16 GB-nyi GDDR6-os fedélzeti memória kerülhet. Ezzel szemben a GeForce RTX 3080 már egy 320-bites memória-adatsínt kaphat, így 10 vagy 20 GB-nyi GDDR6-os fedélzeti memória kerülhet rá.

Órajelekkel, TDP kerettel, várható teljesítménnyel és várható árazással kapcsolatban egyelőre nincs hír, de ez talán nem is meglepő. A pletykák szerint az Ampere architektúráról leghamarabb a GTC 2020 alkalmával eshet szó, amely március 22-én kerül megrendezésre. Az egyelőre nem világos, hogy ekkor konkrét termékeket is bejelentenek-e, és ha igen, akkor a rajt formális lesz-e, de idővel erre is fény derülhet.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
talgaby
talgaby
2020. jan. 23. 8:57
#2

20 GB VRAM egy picit nekem hihetetlennek tűnik 2020-ban asztali videokártyába. Egy Quadróba? Feltétlenül elhinném. Adatközpontos kártyába, amikor animációs stúdiók a világ minden VRAM-ját fel tudják zabálni? Feltétlen. De videojátékokra, amikor azokat úgyis konzolokhoz fogják igazítani, a PC meg kap kicsit jobb textúrákat meg egy élsimítást? Azért ott kicsit erősnek hangzik. 12-16-ot el tudok még hinni, de 20 az már eléggé számdobálós.

axe
axe
2020. jan. 21. 19:49
#1

lassan elérkezünk oda, amikor 4k60fps nem csak a reklámokban léteznek? (lagújabb játékok full-full grafon, fix60fps, 1gpu)

Dragon3k
Dragon3k
2020. jan. 22. 23:22

@Whysper Azért én ennyire nem örülök neki, sokszor eljátsszák, hogy bele tesznek egy ilyen szarrá terhelő effektet, ha meg kikapcsolod, akkor még a régebbi megoldásoknál is szarabb képet kapsz.

Vissza az oldal tetejére