A Samsung január első felében mutatja majd be az Exynos termékvonal következő csúcsmodelljét, addig még több mint két hét van. Viszont már nyilvánosságra került egy mérési eredmény, amiből lehet következtetni az egység tempójára.
A Snapdragon 888 egy nagyon erős konfiguráció lett, noha nem minden téren jelent hatalmas előrelépést. A többmagos teljesítménye a processzornak például mindössze 10% körüli gyorsulást mutat. És éppen ezen a ponton az Exynos 2100 a jelek szerint el is kaphatja majd a riválisát. A Geekbench keretében egy fokkal jobb eredményt hozott össze a bemutatás előtt álló Exynos, mint a Qualcomm csúcsragadozója.
A kiszivárgott számok alapján az Exynos 2100 1108 pontos eredményt érhet majd el, amikor egyetlen magnak kell megmutatnia, hogy mit tud. Már ez is egy egészen szép teljesítményről árulkodik, de azért még nem übereli a Snapdragon 888-at. Ez viszont megváltozik, amikor az összes feldolgozó munkába állhat a megmérettetésre. A Geekbench többszálas terhelésre fókuszáló tesztjét a Snapdragon 888 3963 ponttal abszolválta. Ez – amennyiben hitelesnek bizonyul – új rekordnak számít majd androidos berkekben.
A Snapdragon 888 egyetlen magon még 11135 pontot tud produkálni, többmagos terhelés esetén viszont „csak” 3794 pontra képes. Ez azt jelenti, hogy 2,5%-kal lassabb az Exynos egyetlen szálon a szintetikus mérésben, viszont amikor mindent be tud vetni, akkor már 4,5%-os előnnyel zár.
Az eredmény a kiszivárgott adatok alapján legfeljebb annyiban meglepő, hogy egy magon miért nem tudott az élre állni az Exynos. Ugyanis ennek a megoldásnak elvileg nagyon hasonló lesz a felépítése a processzor terén a Snapdragon 888-hoz, csak minden egység magasabb órajelen fog üzemelni. A pletykák szerint lesz itt egy Cortex-X1 mag, három Cortex-A78 és egy Cortex-A55 kvartett zárja a sort, az órajelek pedig így alakulhatnak lépcsőzetesen: 2,91 GHz, 2,81 GHz és 2,21 GHz, míg az SD888 esetében 2,84, 2,42 és 1,8 GHz-ről beszélhetünk.
Jelentős különbségekről nem beszélhetünk, viszont a Samsungnak ez óriási fejlődést jelent, hiszen az előző Exynos generációs nem sikerültek túl jól. Most a vállalat befoltozhatja a márkanéven esett sérüléseket.































