Nagyon sok megoldást láttunk már a frontkamera kialakítására, mióta a gyártók elkezdték a mobilok káváját egyre szűkebbre szabni, és most a Google állt elő egy olyan szabadalommal, ami már szinte félelmetesen megbonyolítja ezt a dolgot. Van itt minden a forgó prizmától az állképernyőn át a segédképernyőig.

Egy évtizeden keresztül az emberek vastag kávás mobilokat használtak, és senkit nem zavart, hogy néhány milliméterrel több vagy kevesebb keret veszi körül a panelt. 2017-től viszont olyan fejlődés indult meg ezen a területen, ami mostanra szinte teljesen kávamentes mobilokat eredményezett. A frontkamera elhelyezése viszont minden eddiginél égetőbb kérdéssé vált, és az évek alatt. Erre már legalább egy tucatnyi különböző megoldást, elképzelést láttunk, de még mindig lehet újat mutatni.

Az már egészen biztos, hogy a kamerák idővel bebújnak majd a megjelenítők mögé. A ZTE tavaly már bemutatta az első késznek ítélt mobilt, ami azonnal rámutatott több problémára is. Egyrészt azon a ponton, ahol a kamera van, nehéz elérni ugyanazt a képminőséget, mint ott, ahol zavartalan a panel felülete. Ezen a téren idénre javult a helyzet annyiban, hogy a Samsung, a ZTE és a Xiaomi is olyan formációt tudott alkotni, ahol legalább a felbontás nem tér el, de azért az eddigi beszámolók szerint minden esetben lehet azt látni, hogy hol a képalkotó.

Másrészt pedig a kamerák minősége is meglehetősen pocsék egyelőre. És minden gond nélkül lehet ilyen erős szóhasználattal élni, miután a Xiaomi maga nyilatkozta, hogy a felsőkategóriás, rejtett kamerás Mix 4 mobilnál nem kell sokat várni a frontkamerától, inkább vegyen más telefont, akinek a szelfizés fontos szempont.

A Google szabadalma egyszerre oldaná meg a két problémát. Gondoskodna arról, hogy a kamerák ugyanolyan jó minőséget tudjanak nyújtani, mintha egy bármilyen mezei készülékről lenne szó, és szinte teljesen észrevehetetlenné tenné, hogy hol rejtőzik a kamera a képernyő mögött. Ahhoz, hogy ez működjön, beépítene a készülékbe egy prizmát, ami képes lenne váltani az irányát, valamint integrálna még egy kijelzőt is, ami a paramétereiben azonos lenne a normál képernyővel.

A szabadalom szerint a kamera és a segédképernyő elforgatva, egymással szemben lenne a képernyő alatt egy üregben, és a kettő komponens közé lenne beékelve az irányváltásra képes prizma. Amikor filmet néz a felhasználó, vagy csak szimplán nyomkodja a telefonját, akkor a prizma a rejtett OLED kijelzőt tükrözné, amikor pedig szükség van a kamerára, akkor a másik irányból a kamerának nyitná meg a terepet, ami teljesen zavartalanul láthatna ki, mint a prizmás zoom kamerák, csak itt nem lenne közelítésre kihegyezett optika.

Galéria megnyitása

A Google szabadalma szerint meg lehetne oldani, hogy a rejtett segédképernyő foglalna magában olyan érzékelőket, amiknek általában extra hely kell, így például a közelségérzékelőt vagy a környezeti fény-mérőt. Ennek egy járulékos pozitívuma, extrája is lenne a biztonság szempontjából: így fizikailag meg lehet azt akadályozni, hogy a frontkamera kilásson olyan helyzetben, amikor éppen nem is lenne rá szükség. Így lényegében nem lehet megfigyelni a felhasználót a tudta nélkül.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

12 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
feherneoh
feherneoh
2021. szept. 21. 8:34
#4

Vagy mi lenne, ha simplán visszatérnénk a csonkítatlan kijelzőkhöz, és végre lenne megint olyan telefon amit hajlandó vagyok megvenni?

arn
arn
2021. szept. 21. 8:10
#3

Egyaltalan nem erdekel a lyuk... de pl az s8 galaxynal nem volt meg semmi ilyesmi (kamerasziget es tsi), megis jol nezett ki az egesz. Sok huho semmiert

BorkosTorz
BorkosTorz
2021. szept. 20. 12:55
#2

Nincs ezzel baj azon kívül, hogy csak szemből megfelelő a megjelenítése, továbbá a mechanikai forgatás garantáltan nem lesz örökéletű és minden behatást túlélő...

peti19870621
peti19870621
2021. szept. 20. 14:31

@BorkosTorz Akkor kérlek a fordított Piezo elektromosság .https://hu.wikipedia.org/wiki/Piezoelektromosság. Pont kapóra jön, mivel maga a prizma átlátszóssága, mindkét irányba rögzített 45°-os alapon, csak is az egyik irányban lesz átlátható. Mint a tejfel üveg táblák átlátszósága folyó elektromos áram hatására. Csak itt a tükröződő felület lesz, mely áram nélkül zárva tartja az adott fény útjába a kellendő szöget. Így egyszerű lesz a kamerát aktiválni, annélkül, hogy a mechanika zaját kelljen hallgatni.

Taranisz
Taranisz
2021. szept. 20. 10:32
#1

A hírt korrekt.

Kedves iPon hír korrektor(ok), hír szerzők, fordítók!
A hírekben, cikkekben hemzsegnek az "és"el kezdődő mondatok amik egyszerűen borzasztóak! NEM KEZDÜNK "ÉS"EL MONDATOT! Egy összetett ondatot nem lehet csak úgy egy "és"nél szétválasztani egy ponttal... A cikkíró fogalmazza át a mondatot ahol elakarja választani értelmesen, mert a cikkek már jó ideje hemzsegnek ettől az ordító hibától! Komolyan fáj olvasni és mégjobban fáj az, hogy ezt senki nem javítja... Ha nincs korrektor az ipon alkalmazásában akkor vegyenek fel egyet vagy a cikkírókat küldjék el nyevtalni továbbképzésre.

Taranisz
Taranisz
2021. szept. 20. 17:18

@DemonDani
 A cikk maga teljesen jó volt és a többi kommentet olvasva belátom, hogy erős volt az éssel való mondat kezdéssel kapcsolatos kommentem. Annyiban viszont fenntartom a kommentem, hogy stilisztikailag éssel kezdeni (nekem, de ismerek még több embert is aki szintén így érzi) egy mondatot nagyon nem szerencsés. Sokkal szebben is meglehet oldani egy mondatkezdést. Az elgépelést és a hasonló dolgokat sose veszem fel. Viszont nálam és több embernél is az éssel kezdés az nagyon fájó pont egy írásban még ha szabályos is. Nagy lapokban, újságoknál nem is igazán lehet találkozni vele, legalábbis nagyon ritkán. Itt az ipon-on viszont sok cikkben úgy van használva mintha minden mondta egy felsorolás lenne mi mindent tud az új eszköz pl.

Szóval elnézést az erős kifejezés miatt és belátom, hogy ezt a szabályt rosszul ismertem.

Egyben számomra egy cikk külalakját, strukturáját teljesen tönkre tudja tenni...

Vissza az oldal tetejére