A Republic of Gamers termékcsaládon belül az ASUS a jövőben már kézi konzolt is kínál a felhasználók számára. Most még nem elérhető a termék, és nagyon sok részletet nem is lehet róla tudni, de amit elhintettek a napokban, az alapján nagyon érdekesnek ígérkezik a szerkezet.
Először úgy tűnt, hogy az ASUS csak április elsejei viccként dobta be az Ally-t, de mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy a legkevésbé sem poén a dolog.
Bár részleteket az ASUS egyelőre nem közölt, de a vállalat ezúttal úgy viccelte meg az embereket, hogy igazából nem viccelt, pedig szinte mindenki azt gondolta, hogy ez csak egy nagyon jól felépített ugratás. A vállalat már nagyon hosszú ideje készít játékosoknak szánt okostelefonokat, és bár ezekre mostanában nincs túl jó világ, a cég úgy gondolta, hogy a törölköző bedobása helyett itt az ideje inkább magasabb szinte lépni.
A ROG Phoneokkal és többi ROG termékkel gyűjtött tapasztalatokat felhasználva kézi konzolt kezdett fejleszteni, és a termék a jelek szerint már működik is. De azt hivatalosan nem tudni, mikor jön, mennyibe fog kerülni, vagy hogy egyáltalán milyen hardveres felépítéssel rendelkezik, bár igazság szerint egyre több dolog derül ki róla pletykák és előzetesek révén. Például már arról szólnak a legfrissebb hírek, hogy a szerkezet egyedi AMD Ryzen APU-t használ, ami a Zen4 és az RDNA3 architektúrákból építkezik (7040U), a RAM pedig 16 gigás lehet.
Kétszer nagyobb teljesítménnyel szolgálhat a ROG Ally, mint a Steam Deck.
Ha minden igaz, akkor 35 wattos fogyasztási szinten a kézi konzol sebessége a duplája lesz annak, mint amit a Steam eszköze nyújtani képes, ami pedig még érdekesebben hangzik, hogy már 15 wattos teljesítményszinten is 50 százalékkal nagyobb tempóról gondoskodhat. Olyan 7 hüvelykes kijelzőt fog használni elvileg, ami már képes a 120 Hz-es megjelenítésre is, és a tempója meglesz ahhoz, hogy ennek tényleg legyen értelme a játékok közben. A fényereje 500 nit lehet, és Full HD felbontással szolgálhat.
A LinusTechTips üzemltetőjénél, Linus Sebastiannál már járt is az eszköz, és a menüjében látható például, hogy támogatja az AMD Radeon Super Resolution (RSR) technológiát is egyebek mellett. Az elmondottak szerint hozzá lehet majd csatlakoztatni akár az ASUS ROG XG Mobile eGPU külső videokártyát is, amiből van RTX 4090-es változat, de ez magában 2000 dollárba kerül. A Windows 11 operációs rendszerrel érkezhet a szerkezet, ami nagy szabadságot biztosíthat.
Mindezek ellenére a ROG Ally még kisebb is lesz, mint a Steam Deck. A rendelkezésünkre álló adatok alapján 608 grammot nyom majd a 669 grammos Deck mellett, és 280 x 113 x 39 milliméteres idomokkal rendelkezik majd, miközben a Steam által alkotott szerkezet 298 x 117 x 49 mm-es testet öltött. Dupla aktív hűtés bújhat meg benne, és állítólag mindössze 20 dB-es zajszinttel fog üzemelni, miközben a Valve terméke 37 dB-es zajt kelt terhelés alatt – ez szinte már túl szépen hangzik.
Az ASUS elmondta, hogy az Ally árazása „kompetitív” lesz, szóval versenyképes lesz a Steam Deck és a Nintendo Switch mellett. De ebből nem igazán lehet messzemenő következtetéseket levonni, mivel a vállalat igazából elég nagy szabadsággal árazhatja majd be a készüléket, ha tényleg képes lesz akár kétszer nagyobb tempóra, mint a Steam Deck. Néhány friss pletyka 3000 ringgites malajziai árról szól, ami átszámolva 680 dollárnak felel meg. De a maláj árnál nyugaton egészen biztos, hogy többet kell majd érte leszurkolni.