ENGEDÉLYEZI A GOOGLE A KÜLSŐ FIZETÉSI RENDSZEREK HASZNÁLATÁT

Legalábbis tesztelési jelleggel most nyit ebbe az irányba, és az első vállalat, akivel ezt kipróbálja, a Spotify lesz.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2022. márc. 24. 18:22
Engedélyezi a Google a külső fizetési rendszerek használatát

Egyre több kritika éri az Apple-t és a Google-t azért, mert a különböző szolgáltatások esetén akadályozzák a külső fizetési rendszereknek az igénybevételét, a saját platformjaik keretében pedig részesedést vonnak le a forgalomból. Lényegében megkerülhetetlen módon adóztatják meg a fejlesztőket. Most viszont a Google tesz egy fontos lépést abba az irányba, hogy egy mindenki számára elfogadhatóbb fizetési rendszer jöjjön létre.

Lényegében már évek óta komolyan megy a harc a mobilplatformok mellett üzemelő fizetési rendszerek miatt. De eddig nem igazán mutatkozott túl nyitottnak a valódi megoldás megtalálásában sem a Google, sem pedig az Apple. A keresőóriás viszont most bejelentette, hogy elindít egy olyan tesztprogramot, aminek a keretei között a Google Play fizetési rendszerén felül engedélyezi az adott szolgáltatás saját megoldásának a használatát is.

Galéria megnyitása

A Google úgy fogalmaz, hogy a tesztelést szűk partnerkörrel kezdi meg, kevés fejlesztőt von be ebbe. Azt nem tudni, hogy pontosan mely cégekre gondolhatunk itt, de az már biztos, hogy a Spotify az első. A világ legnagyobb zenestreaming szolgáltatója használhatja majd egymás mellett a Google Play integrált fizetési megoldását, és azt is, amit magának fejlesztett a vállalat.

A mostani kezdeményezés célja az, hogy felmérjék, milyen módon reagálnak a felhasználók arra, ha több lehetőség is biztosított a számukra az előfizetések során. Ezzel elméleti szinten a Spotify nyerhet, mivel akik nem a Google Play-t választják, azok a teljes bevételüket a Spotify zsebébe juttatják el, nincs harmadik fél a láncban. De minden bizonnyal azért úgy alakítja majd a Google ezt a fajta hibrid fizetési rendszert, hogy azért igyekezzen megtartani magának is embereket.

Galéria megnyitása

„Ez a kísérleti projekt segíteni fog nekünk abban, hogy jobban megértsük, hogy a különböző országok felhasználói, valamint a különböző méretű és műfajú fejlesztők számára hogyan működik a felhasználó által választott fizetési lehetőség” – írja blogbejegyzésében Sameer Samat, a Google munkatársa.

Részleteket egyelőre még nem lehet tudni, de az például kiderült, hogy a Google és a Spotify többéves partnerszerződést írt alá, aminek talán nem kizárólag az új fizetési rendszernek a bevezetése és használata a része. Állítólag a következő hetekben, hónapokban a Google részletesebb betekintést enged majd a rendszer működésébe, és abba, hogy mik az első tapasztalatok. Továbbá azt is elmondta a Google, hogy még idén szeretnék kiterjeszteni ezt a lehetőséget akár szélesebb közönség számára is, de ez már annak függvényében történhet majd meg, hogy milyenek lesznek a tapasztalatok.

Galéria megnyitása

Most még sok a tisztázatlan kérdés, és maga a Google sem tudja azt, hogy milyen eredménnyel jár majd a tesztelt új fizetési rendszer. Nem tudjuk például azt sem, hogy az új felállásban a Google milyen részt farag le magának akkor, ha a Google Play-en keresztül fizet elő egy felhasználó. Különbség az árakban valószínűleg nem lesz, hiába lehetne, hiszen elvileg ennek nem lenne akadály a különböző rendszerek esetén.

Galéria megnyitása

A mostani hír kapcsán el kell azt mondani, hogy Dél-Koreában egyébként már hatósági döntés született arról, hogy az Apple és a Google is kénytelen elfogadni azt, ha a szolgáltatások saját, vagy egyéb alternatív fizetési szolgáltatás támogatnak. Minden bizonnyal ezért is dolgozik a Google azon, hogy egy mindenki számára elfogadhatóbb megoldást találjon a mostaninál. Hiszen nem lenne meglepő innentől, ha más régiókban is hasonló döntés születne, annak pedig súlyosabb következményei lehetnek, mintha a saját kezében próbálja tartani a gyeplőt.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
j0ttemlukra
j0ttemlukra
2022. márc. 27. 0:51
#2

Nem kell. Mindent megoldunk WAREZ -ban.

Példa: https://apk4free.org/

_PARASZT_
_PARASZT_
2022. márc. 24. 21:33
#1

Mintha valami per is lett vo'na emiatt? Csak nem fosnak mert vaj van a fülük mögött?

Busterftw
Busterftw
2022. márc. 25. 15:50

@PARASZT Milyen vaj lenne a fuluk mogott? Amig nem kenyszeritik oket masra, addig kerhetnek penzt a disztribucios rendszerukert, mint barki mas.

Vissza az oldal tetejére