Shinji Mikami kereken 30 éve dolgozik a játékiparban és 10 éve alapította meg saját stúdióját, a Tango Gameworkst. Ezzel kapcsolatban emlékezett vissza néhány dologra a múltból, kezdve rögtön azzal, hogy miként indította el a Resident Evil-sorozatot. Elmondása szerint a Capcom akkori fejlesztési vezetője, Tokuro Fujiware kereste meg az ötlettel, ami egy színtiszta horrorjáték lett volna.

Ez akkoriban azt jelentette a Capcom értelmezésében, hogy a főszereplő csak menekül az ellenségek elől, azonban Mikami szerint ez nem működött volna, így alapvető változásokat eszközölt. Ragaszkodott hozzá, hogy legyenek fegyverek a játékban, és így szembe lehessen szállni az ellenfelekkel, és legyen mód visszatölteni az életerőt is. Elmondása szerint nagy volt az ellenállás a stúdión belül, a legtöbben olyasmiket mondtak, hogy egy horrorjátékban nem lehet fegyver a főszereplőnél, és hogy nem szállhat szembe az ijesztő ellenséges lényekkel. Mikami szerint nem tudott igazán válaszokat adni a csapatnak, csak mindig kitalált valamit, ami miatt folytatták a fejlesztést.

A direktor akkor úgy vélte, körülbelül 500 ezer darabot adhatnak majd el belőle, miután az anyag 1996-ban megjelent az első PlayStationre. Végül a megjelenése óta több mint 5 millió példányban ment el a játék.

Ezután Mikami majdnem elhagyta a Capcomot, de a főnöke meggyőzte, hogy maradjon, és a rendezés helyett producerként vegyen részt a folytatás elkészítésében. Mikami ezt azért merte meglépni, mert volt egy bizalmasa, akire rá tudta bízni a fejlesztés vezetését: ő szintén gyors ütemben legendává vált Hideki Kamiya.

Mikami elmondása szerint a leginkább ijesztő az volt, hogy körülbelül a fejlesztés 70%-ánál a csapat odajött hozzá, és azt mondták, hogy mindent újra akarnak kezdeni, amit eddig csináltak, mert úgy lesz igazán jó a játék. Mikami egy kisebb szívroham után a vezetőséghez ment, és szerencsére ők voltak annyira engedékenyek, hogy áldásukat adták a dologra. Mondhatni, hogy megérte, hiszen a Resident Evil 2 szintén 5 millió példányban ment el.

A harmadik részen Mikami szintén producer volt, azonban a Resident Evil 4-re visszatért direktorként, és újra más irányba vitte el a sorozatot, hiszen ez az epizód sokkal akciódúsabb lett, egyfajta TPS-túlélőhorror. Ismét rengeteg kritikát kapott a stúdión belülről, a többség azt mondta, hogy ez így már nem is Resident Evil, és hatalmas bukás lesz. Aztán persze Mikaminak megint igaza lett, és a Resident Evil 4 talán minden idők egyik legjobb játékaként vonult be a történelembe.

Galéria megnyitása

Évekkel később aztán elhagyta a Capcomot, és megalapította a Tango Gameworkst, amit úgy képzelt el, hogy ő és a veterán csapat nagy része egy AAA-kategóriás anyag elkészítésébe vág bele, mellette pedig a stúdióhoz csábít tehetséges újoncokat, akik kisebb kreatív projektekkel foglalkoznak majd. Hamarosan azonban a ZeniMax megvásárolta a Tangót, így ez a "mellékes" vonal elhalt, viszont előtte még befejeztek egy kisebb játékot.

Mikami elmondása szerint ebben a főszereplő egy csótány volt, akinek embereket kellett volna eltennie láb alól. A csótány néha két lábon járt volna, néha pedig négy lábon (vagy bármennyi lába is van egy csótánynak - mondja Mikami), néha pedig még fegyvereket is fel tudott venni, és azzal lövöldözni az emberekre.

"Az öltönyösök természetesen nem voltak elragadtatva a koncepciótól, és sosem jelent meg, de az elejétől a végéig megcsináltuk ezt a játékot" - emlékszik vissza.

Mikami legutoljára a The Evil Within fejlesztésén dolgozott direktorként, azóta producerként tevékenykedik, például a stúdió next-gen konzolokra készülő új játékán, a Ghostwire Tokyón is. És habár korábban azt mondta, hogy többet nem szeretne direktor lenni egy játékon, talán egy kivételt mégis tenne: elmondása szerint a The Evil Within egy másik koncepcióból nőtte ki magát, ami a stúdión belül Noah projektnéven futott.

Erről nem árult el semmit, csak annyit mondott, hogy ha ehhez az eredeti koncepcióhoz vissza tudnának térni, és egy játékot készíteni belőle, annak szívesen lenne megint a vezetője.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
thestock
thestock
2020. dec. 25. 6:46
#1

"Shinji Mikami kereken 30 éve dolgozik a játékiparban" - hát kép alapján meg nem mondanám hogy 55 éves :-O

peti19870621
peti19870621
2020. dec. 28. 16:23

@axe Ha ki van fizetve, igen biztosíthatom, hogy nem biorobthoz hasonlóan néz ki. S elég fény éri.

Vissza az oldal tetejére