Jópár botrány tarkította a napokban a Ubisoft mindennapjait, ezért a vezetők nagyobb léptékű átalakításokról döntöttek, melyek a cégkultúra megváltoztatását és a felvételi eljárás átalakítását érintik. Ennek az egyik legfontosabb eleme, hogy most kineveztek egy "emberekért felelős igazgatóhelyettest", mégpedig a Ubertől érkezett Anika Grant személyében.

"Anika tud majd építeni a vállalat már meglévő és erős kultúrájára, és el fogja érni, hogy mindenki biztonságban, tisztelettudóan és jólétben végezhesse a dolgát, miközben folyamatosan lehetőség van a fejlődésre. Anika több mint 19 évnyi tapasztalattal rendelkezik különböző nagyvállalatok HR-részlegének átalakításában, ráadásul számos különböző szektort megjárt már" - közölte a Ubisoft.

Grant az Uber mellett a Dyson globális piacokért felelős vezetője is volt, habár az Ubernél eltöltött időszaka minimum kérdéseket  indukál.

Ebben az időszakban vonta ugyanis vizsgálat alá a vállalatot az Egyesült Államok egyik  szenátusi bizottsága, és úgy találták, hogy a vállalat elnézte a szexuális zaklatás és a cégen belüli bosszúállás kultúráját, a panaszkodókat pedig megpróbálta elhallgattatni. Végül egy bírósági döntés után az Ubernek 4,4 millió dollárt kellett kifizetnie a károsultaknak.

Ez úgy látszik, hogy nem nagyon foglalkoztatja Yves Guillemot vezérigazgatót, aki a következőket találta mondani:

"Anika energiája, optimizmusa és tapasztalata nagyon jól fog jönni HR-hez és a tehetséggondozáshoz való hozzáállásunk további fejlesztésében. Anika mellettem fog dolgozni, és az lesz a feladata, hogy minden HR-es csapatunk átvegye ugyanazt az erős víziót, aminek a végén a Ubisoftnál kiemelkedő tehetségek fognak dolgozni, és új, innovatív lehetőségeket teremtünk a munkára."

Mindez ugyebár azt követően érkezett, hogy tavaly kiderült, a Ubisoft alkalmazottainak 25%-a élt már át valamiféle nem megfelelő tapasztalatot a munkahelyén, többen egyenesen szexuális zaklatásról és diszkriminációról is beszámoltak. Hamar kiderült, hogy a fejétől bűzlik a hal, és Serge Hascoët, a vállalat kreatív igazgatója lett az első, aki belebukott a történetbe, majd őt több más magasabb beosztású munkatárs követte.

A Ubisoft ezt követően egy független céget bízott meg belső működés átvilágításával, amiből kiderült, hogy a Ubisoft női alkalmazottait 30%-kal több zaklatás éri, mint a férfiakat, aki pedig nem férfiként vagy nőként határozta meg magát, azok közül 43% számolt be arról, hogy nem megfelelően kezelik a munkahelyén. Összességében a társaság alkalmazottainak 66%-a érezte úgy, hogy a menedzsment megfelelően bánt vele.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

9 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
predike07
predike07
2021. ápr. 16. 6:40
#6

Szexuális zaklatás minden munkahelyen van mert mindenhol ér valami atrocitás és ha nő vagy akkor az elkövetkezendő idő a tied. Lecseszett a főnök mert az előírt munka negyedét se hoztad? Feljelentés teszel zaklatásért. Na nem mindenki, de az élelmesebbje így fog tenni mert látja, hogy hát ez hatásos.

Az aki meg sehova se sorolja magát az mégis mit vár? Ő maga se tudja kicsoda. Akkor, hogy kell vele bánni? Miként kell kezelni? Annyira kényes téma, hogy bármit csinál a másik, belenyul a darázsfészekbe előbb-utóbb.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2021. ápr. 14. 12:25
#5

"..aki pedig nem férfiként vagy nőként határozta meg magát.."

Ez mit jelent?

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2021. ápr. 14. 12:40

@Mr.Roboto lefordítom: "krónikus feltűnési viszketegségben szenved."

_PARASZT_
_PARASZT_
2021. ápr. 14. 12:22
#4

Azt a hr-esek minek vannak?

Trolltaxi
Trolltaxi
2021. ápr. 14. 13:26

@PARASZT  Ezt még ők maguk sem tudják!

tookmindegy
tookmindegy
2021. ápr. 14. 12:03
#3

Anika Grant csak egy fehér nő, tehát nem az igazi. Nem eléggé progresszív az ubisoft :)

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2021. ápr. 14. 12:02
#2

Corporate bullshit... Ha valamit segíteni akarnának az embereiknek, szakszervezet létrehozását támogatnák és külsős, független céggel rakatnának rendet a soraik között - asszem ezt csinálták, de nem elég kampányszerűen.

thestock
thestock
2021. ápr. 14. 12:00
#1

Szép új világ...az ember már nem is udvarolhat!!! Kinyitod a nőnek az ajtót, erre feljelent sexujális zaklatásér!!! Gondolom becsicskítják majd a férfiakat, a pozíciókat kisebbségi meleg nőkkel, mert megköveteli a libernyák swj blm kultúra!!!

Trolltaxi
Trolltaxi
2021. ápr. 14. 13:28

Nem ők tehetnek róla, hogy szarul nézel ki, a fizetésed nem hatszámjegyű, a kocsid nem piros, viszont van teteje... Nyomorult creep, az vagy! ;)

Vissza az oldal tetejére