Kétség sem fér hozzá, hogy Mick Gordon napjaink egyik legtehetségesebb zeneszerzője, ha játékokról van szó. Az úriember egy ideje már látszólag jó munkakapcsolatot ápol a Bethesdával, hiszen ő szerezte az új Wolfenstein-játékok, a Prey és a Doom zenéjét is. Az új Doom soundtrackje egészen elképesztő volt, persze csak annak, aki szereti ezt a stílust, így nem csoda, hogy az id Software visszahívta őt a Doom Eternal komponálására is. Aztán elkezdtek furcsa dolgok történni.

Egy ideje már hozzáférhető a különálló soundtrack is, így néhány zenei szakértő / rajongó megpróbált rájönni, hogy miért hangzik máshogy (rosszabbul), mint az előző rész.

A BFG Division című számot elemezve - ami megtalálható mindkét rész lemezén - a thatACDguy nevű felhasználó arra jutott, hogy az új részben sokkal rövidebbek a hullámhosszok. Ez a magyarázata szerint azt jelenti, hogy kevesebb dinamika van a zenében, és a hangszerek "egymással harcolnak", így a keverés elég gyenge minőségűnek mondható. A felhasználó furcsállja a helyzetet, hiszen mint elmondta, Mick Gordon biztos hogy sokkal profibb hangmérnök nála, és jobb minőségű munkát várt volna.

A zeneszerző reagált is Twitteren, ahol elmondta, hogy a soundtracken található számok többségét nem ő keverte, és hallható lesz a különbség azoknál a számoknál, amit ténylegesen ő kevert.

Úgy tűnik, hogy az id Software / Bethesda valamiért kihagyta Gordont a keverésből, vagy a tudta nélkül újrakevert a számokat. A zeneszerző egy rajongói kérdésre Instagramon közölte, hogy "kétséges, hogy a jövőben együtt fog dolgozni új az id Software-rel", majd újságírói kérdésre azt válaszolta, hogy minden munkájára nagyon odafigyel, és mindenbe beleteszi a szívét-lelkét, amit kiad a kezei közül. Hozzátette, egyelőre még ő sem érti, hogy mi történt, és próbálja kideríteni, addig pedig további megjegyzést nem fűzne az ügyhöz.

Ezzel együtt biztosak vagyunk benne, hogy a legtöbb "átlagos" zenehallgatónak nem nagyon tűnnek majd fel a különbségek, főleg, ha a Spotify agyontömörített verzióját hallgatják, de a minőséget kereső felhasználók és persze a zeneszerző jogosan lehet csalódott.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

9 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
i2k010
i2k010
2020. ápr. 24. 14:26
#2

A bal oldali olyan, mintha nem is lenne kompresszió. A jobb oldalin meg egy erősen kompresszált anyag látható.

A jobb oldali hangos, túlszaturált (tüskék mindenfelé - nyilvánvalóan a magas frekvenciák (jellemzően az emberi fülnek szintem már nem is hallhatóak) vannak túl tolva). A jobb oldali meg nem robbantja szét az agyad. Ennyi a különbség.

Geravor
Geravor
2020. ápr. 24. 15:26

@i2k010

Pont az a baja hogy agyon van nyomva compressorral, semmi attackja nincs a doboknak meg a lead gitárnak. Megfelelő hangerővel kell hallgatni és máris nem robbantja le a fejed az eredeti verzió...

nedcoleman
nedcoleman
2020. ápr. 24. 12:05
#1

"....arra jutott, hogy az új részben sokkal rövidebbek a hullámhosszok. Ez a magyarázata szerint azt jelenti, hogy kevesebb dinamika van a zenében, és a hangszerek "egymással harcolnak"..."

Mint hangmérnök szeretném megjegyezni, hogy ez az írás és vélemény akkora kapitális baromság, hogy ezt a cikket ahogyan van levenném, mert ez így ebben a formában szégyen. SRY

snuzzie
snuzzie
2020. ápr. 27. 12:12

@Gerg_19  A mostani nemzhethyben ne is keress ilyesmit.

Vissza az oldal tetejére