Már szinte gyanús volt, hogy a Sony az utóbbi időben látszólag mindent jól csinál. Nem kellett sokat várni az első "kisebb" hibára, ami a PS3-mal kapcsolatos, és az új, 4.45-ös verziószámú firmware-rel. Kettejük kapcsolata ugyanis nem indult zökkenőmentesen.

Több fórumon is elkezdtek feltűnni posztok, melyek szerint a frissítés használhatatlanná tette a konzolt. Akiknél nem, azok örömmel jelentik, hogy ezentúl ki lehet majd kapcsolni a trófeák értesítését a System Settings menüben.

Nem telt el sok idő, és a Sony is reagált, kezdésnek azzal, hogy levette a frissítést a PSN-ről. "Látjuk, hogy a legutolsó, 4.45-ös PlayStation 3 rendszerfrissítés néhány konzolon azt eredményezi, hogy az XMB nem jelenik meg. Ezért ideiglenesen levettük a 4.45-öt az online rendszerről, amíg vizsgáljuk, mi okozhatja a problémát. Amint a frissítés ismét elérhetővé válik, rögtön bejelentjük azt." - szólt a Sony hivatalos nyilatkozata.

Így tehát, habár jelenleg már nem lehet frissíteni, ha valakinek mégis felajánlja a rendszer, egyelőre érdemesebb kihagyni a dolgot. Ha pedig esetleg már megtörtént volna a baj, semmiképpen se próbáld meg formázni a rendszert, az eddigi tapasztalatok szerint ugyanis azt követően egyáltalán be sem kapcsol a masina.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Shinjiii
Shinjiii
2013. jún. 20. 11:14
#8

Reméljük nem sikerült túl nagy kárt okozni ezzel. Mellesleg hogy a p*csába sikerült ezt így elrontani? Remélem erről is lesz egy cikk, mi volt a frissítés hibája pontosan.

MrFox
MrFox
2013. jún. 20. 3:44
#7

Talán 2 éve volt egy nagyobb leállás, akkor öt fullos játékból lehetett kettőt vagy hármat ingyen letölteni kárpótlásul.

5hR3kY
5hR3kY
2013. jún. 20. 0:49
#6

Pen Drive-ról is lehet firmware-t frissíteni. Valószínűleg majd beirányítják a meghibásodott gépek tulajdonosait a service menübe, és majd onnan kell pen drive-ról feltölteniük az új javított firmware-t. ;)

Tapir_606
Tapir_606
2013. jún. 19. 23:59
#5

valószínűleg kivizsgálják és kárpótolják az illetőket, amíg a Sony se tud semmi értelmeset a hibáról, addig nem csoda, hogy nem ajánlják fel, de mielőtt flamewar lenne ebből:

nyugi, kárpótolnak, ha tényleg nem javítható

tarkatehen
tarkatehen
2013. jún. 19. 21:50
#4

"Az meg egyértelmű, hogy foglalkoznak vele, ki lesz javítva pár nap alatt, és akkor újra minden jó lesz."

De ha be sem kapcsol a konzol a frissítés miatt akkor hogy lesz jó? Illetve ha már nem garanciális a készülék akkor ki fogja kárpótolni azokat az játékosokat akinek elcseszte a frissítés a PS-t? Teljesen jogos Shinjiii kérdése!

HUFEUR
HUFEUR
2013. jún. 19. 21:28
#3

Shinjiiii:

Azért nem ajánlotta fel a PSN, mert a Sony hamar levette, nehogy még több embernek meghibásodjon (és ez a cikkben is venne van).

Az meg egyértelmű, hogy foglalkoznak vele, ki lesz javítva pár nap alatt, és akkor újra minden jó lesz.

Shinjiii
Shinjiii
2013. jún. 19. 20:51
#2

Ja, egy pesszimistább ember, rögtön ezt látja benne. :D

Még jó, hogy általában mindenféle frissítést leszarok. Mondjuk ez esetben még nem ajánlotta fel a PSN. És azokkal, akiknek beszart a PS? Azokkal mi lesz? "Levettük a frissítést." Ennyi?

palacsa
palacsa
2013. jún. 19. 20:05
#1

ha elromlott vegyél ps4-et.

Vissza az oldal tetejére