Elrajtoltak a Bulldozer alapú Opteronok is

Az AMD ma hivatalosan is bemutatta Opteron 4100-as és Opteron 6100-as szerverprocesszorainak utódait, amelyek Bulldozer lapkára épülnek és az Opteron 4200-as, illetve Opteron 6200-as sorozatban kapnak helyet.

Elrajtoltak a Bulldozer alapú Opteronok is

Az AMD ma hivatalosan is bemutatta Opteron 4100-as és Opteron 6100-as szerverprocesszorainak utódait, amelyek Bulldozer lapkára épülnek és az Opteron 4200-as, illetve Opteron 6200-as sorozatban kapnak helyet.

Az új processzorok esetében külön jó hír a szerverüzemeltetők számára, hogy azok teljes mértékben kompatibilisek a meglévő szerveralaplapokkal, hiszen ugyanúgy a C32-es (Opteron 4200), illetve G34-es (Opteron 6200) processzorfoglalatba passzolnak, mint elődeik. Ennek értelmében a meglévő alaplapoknál csak egy egyszerű BIOS frissítésre lesz szükség, mielőtt az új processzorokat alkalmazni kezdenénk.

Az új processzorok 32 nm-es csíkszélességgel készülnek. Az Opteron 4200-as sorozat tagjai egyetlen Bulldozer lapkát alkalmaznak, így 8 darab processzormag – 4 modul – áll rendelkezésre, míg az Opteron 6200-as központi egységeknél a két Bulldozer lapkának köszönhetően akár 16 processzormaggal is gazdálkodhat a rendszer. Itt persze nem szabad elfelejteni, hogy kétmagos modulokból épül fel az adott lapka: a magok két MB-nyi másodszintű gyorsítótáron osztoznak. A harmadszintű, megosztott gyorsítótár mérete az Opteron 4200-as modelleknél maximum 8 MB lehet, míg az Opteron 6200-asoknál már akár 16 MB-nyi L3 Cache is rendelkezésre állhat, persze modelltől függően. Memóriavezérlőből a kétutas rendszerekbe szánt Opteron 4200-asoknál egy kétcsatornás, míg négyutas szerverekbe szánt az Opteron 6200-asoknál két kétcsatornás példány áll rendelkezésre.

A DDR3-1600 MHz-es memóriatámogatással rendelkező memóriavezérlők az energiatakarékos működés érdekében az alacsony feszültségű, 1,25 voltos, illetve 1,35 voltos üzemi feszültség mellett dolgozó DDR3-as memóriamodulokat is támogatják. Érdekesség, hogy processzoronként akár 12 memóriaslot kezelésére is van lehetőség, így akár 384 GB-nyi rendszermemóriát is kezelhet egyetlen központi egység.

Az új processzorok minden olyan támogatással rendelkeznek, amikkel asztali társaik is, sőt, néhány extrát is kínálnak. A Turbo Core 2.0-s technológia már ismerős lehet az asztali processzorokból, csak úgy, mint az SSSE3, az SSE4.1, az SSE4.2, az AVX és az AES utasításkészletek támogatása. Rajtuk kívül a repertoárban a XOP és az FMA4 támogatás is jelen van, amelyek a szerver szegmensben komoly jelentőséggel bírnak. Nem túl meglepő módon, ahogy az asztali Bulldozer CPU-k, úgy a szerverpiacra szánt társaik sem tartalmaznak beépített videó vezérlőt.

A Bulldozer alapú Opteron processzoroknál hatalmas figyelmet fordítottak a mérnökök arra, hogy a termékekkel felszerelt szerverek hatékony energiafelhasználás mellett üzemelhessenek. Ezeknél a processzoroknál elérhetővé vált az állítható TDP technológia, amely TDP Power Cap névre hallgat. Az újítás lényege abban rejlik, hogy az adott processzor esetében a TDP keretet módosíthatjuk, méghozzá akár egy wattos lépésekben is. Ezzel a módszerrel finomhangolható a rendszer fogyasztása: könnyedén megtalálható az az optimális szint, ahol még nem megy a teljesítmény rovására az energiatakarékosság, így jelentős összegek megspórolására van mód. Ez a nagyobb szervertermek, illetve adatközpontok esetében hatalmas lehetőség, hiszen így rugalmasan konfigurálhatóak a szerver szekrények, mindig az adott igényeknek megfelelően.

Processzorcsere: Opteron 6100-ról Opteron 6200-ra

 

Az újdonságok egyébként azonos áron 89%-kal nagyobb teljesítményt kínálnak, mint a konkurencia népszerű szerverprocesszorai. A hivatalos közleményből az is kiderül, hogy a felhő alapú, virtualizációs és HPC terhelések alkalmával - feladattól függően - 24-84%-kal jobbak a Bulldozer alapú Opteronok, mint riválisaik.

Az Interlagos (Opteron 6200) és a Valencia (Opteron 4200) szerverprocesszorok már elérhetőek a gyártó partnerei számára. A nem is oly távoli jövőben valószínűleg több olyan szuperszámítógép-fürt is épülhet, amelyekben hatékony energiagazdálkodás mellett üzemelő, nagy számítási teljesítményt kínáló Bulldozer alapú Opteronok teljesítenek szolgálatot.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward