Shop menü

ELKÉSZÜLT AZ AV2 KODEK VÉGLEGES STABIL KIADÁSA – 30%-KAL HATÉKONYABB TÖMÖRÍTÉST HASZNÁL, MINT AZ AV1

Az AV2 támogatásasl ellátott hardverek megjelenésére azért még egy picit várni kell.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Elkészült az AV2 kodek végleges stabil kiadása – 30%-kal hatékonyabb tömörítést használ, mint az AV1

Az AOMedia fejlesztőcsapata a napokban elkészült az AV1-es kodek leváltójaként érkező AV2 végleges változatával, ami immár a v1.0.0-s verziószámot viseli. Eddig csak a január 5-én kiadott szabványtervezet volt elérhető az iparági partnerek számára, de a korábbi ígéret szerint a végleges kiadás is elkészül idén, és erre a mellékelt ábra szerint sor is került.

Az AV2-es kodek továbbra is ingyenesen, jogdíjak megfizetése nélkül használható, ahogy azt az AV1 esetében már megszokhatták az iparági szereplők és a felhasználók is. Az AV2 a kitartó fejlesztőmunka hatására sokkal hatékonyabb tömörítést használ, mint az AV1, ennek eredményeként akár 30%-kal alacsonyabb bitráta mellett lehet ugyanazt a képminőséget elérni az AV2 mellett, mint amit az AV1 kínált, de alternatív módon akár arra is van lehetőség, hogy ugyanakkora bitráta mellett az AV1-hez képest lényegesen jobb képminőséget biztosítson a stream.

Az új kodek a tervek szerint elsősorban a streaming iparágban kaphat helyet, valamint műsorszórásra is használhatják, illetve a valós idejű videókonferenciák alkalmával is szerephez juthat. Az új kodek ideális választás lehet AR és VR felhasználásra, de az osztott képernyős nézetet is támogatja, vizuális minőség terén pedig szélesebb tartományt fed le, mint az AV1. Az AV2 a szokásos 1080p-s és 4K-s mellett akár a 8K-s streamek továbbítására is használható lesz, az első tesztek pedig alátámasztották a fejlesztőcsapat állításait, a kodek valóban nagyjából 30%-kal hatékonyabb tömörítés terén, sőt, ezt a szintet egy picit túl is teljesítette.

Galéria megnyitása

Noha az AV2 fejlesztése lényegében célba ért, az 1.0.0-s verzió kiadása még nem jelenti azt, hogy rövidesen megjelennek azok a hardverek is, amelyek az AV2-es tartalmak kódolását és dekódolását képesek gyorsítani. Az AV1 például 2018 tavaszára készült el, de az első AV1 támogatással ellátott hardverek csak nagyjából két esztendővel később, 2020 folyamán kezdtek el megérkezni. Az első termékek még csak az AV1 tartalmak lejátszásának hardveres gyorsítását segítették, ide tartoztak például az Intel Tiger Lake processzorai, az Nvidia GeForce RTX 30-as sorozatú videokártyái, illetve az AMD Radeon RX 6000-es sorozatú videokártyái is. Az AV1-es tartalmak kódolásának hardveres gyorsításának megvalósításához egy picit hosszabb időre volt szükség, ugyanis az ezt támogató Intel Arc, Nvidia GeForce RTX 40, illetve AMD Radeon RX 7000-es sorozatú megoldások csak 2022-ben jelentek meg.

Amennyiben ezt a tempót követi az AV2 implementációja is, akkor nagyjából 2 esztendő múlva érkezhetnek az első olyan hardverek, amelyek már támogatják az AV2-es tartalmak dekódolásának hardveres gyorsítását, majd további két évre lehet szükség ahhoz, hogy a tartalmak kódolásának hardveres gyorsítására is lehetőség nyíljon. Reméljük, ezúttal ennél azért gyorsabb lesz a folyamat.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére