Az AMD elérhetővé tette a Radeon Software Adrenalin Edition legfrissebb kiadását, ami már a 18.12.1-es verziószámot viseli. Az első decemberi driver béta állapotban, WHQL aláírás nélkül jelent meg, újítások és hibajavítások terén pedig elég keveset nyújt. Az egyetlen említésre méltó változás a korábbi verzióhoz képest mindössze az, hogy a 18.12.1-es driver már tartalmaz optimalizációkat a december 4-én megjelenő Just Cause 4 című játékhoz, így aki Radeon videokártyával vagy videóvezérlővel ellátott rendszerén szeretne játszani az említett címmel, töltse le az új drivert.

Sajnos hibajavítások ezúttal nem érkeztek, de néhány ismert, kijavításra váró hibáról mindenképpen említést kell tennünk. Ezekről az alábbi felsorolás ad képet:

  • Egyes konfigurációknál, amelyek több kijelzőt is használnak, előfordulhat egérkurzor-akadozás, amennyiben a kijelzők közül legalább egy ki van kapcsolva
  • Assassin’s Creed: Odyssey alatt a Windows 7 alapú rendszereknél egyes játékhelyszínekre érve előfordulhat alkalmazás-összeomlás

Az Adrenalin 18.12.1-es változat a Radeon HD7700/7700M sorozattól felfelé minden újabb asztali és mobil Radeon videokártyát támogat, 32-bites operációs rendszerekhez azonban már nem használható. A drivert rendszergazdai jogosultságokkal kell telepíteni, Apple BootCamp alapú konfigurációkkal azonban nem működik. A driver letöltéséhez, illetve a dokumentáció megtekintéséhez ide kell ellátogatni. Aki nem biztos a dolgában, használhatja az automatikus telepítési segédet is, ami itt található.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére