Elképesztően látványos, és szinte minden téren kiemelkedő lett a Vivo NEX 3

Vízesés kijelző, 5G támogatás, közel 7 colos képátló és csúcshardver, ezt nyújtja a Vivo friss zászlóshajója, de ennek már meg is lesz az ára.

Elképesztően látványos, és szinte minden téren kiemelkedő lett a Vivo NEX 3

A Vivo már korábban bejelentette a NEX 3 érkezését, és lehetett is tudni néhány kulcsfontosságú dolgoz a felsőkategóriás mobilról, de mostanáig kellett arra várni, hogy minden kiderüljön róla. Az okostelefon szinte minden tekintetben csúcsra lett járatva, a Vivo talán még soha korábban nem tette le az asztalra ennyire összeszedett és jól kidolgozott konfigurációt.

Galéria megnyitása

Az új generációs NEX egy „waterfall” vagyis vízesés kijelzőt kapott, ami azt jelenti, hogy mindkét oldalán közel 90 fokban lekerekített, ennek köszönhetően szemből szinte nincs is oldalsó káva, és mivel alul, valamint felül is vékonyra lett szabva a ház, olyan kijelző-előlap arányt ért el a Vivo, amire korábban még nem volt példa. A speciális megjelenítő állítólag a Vivo saját fejlesztése, és nagyon komoly K+F költséget emésztett fel a létrehozása.

A panelről azt lehet tudni, hogy 6,89 hüvelykes, 2256 x 1080 képpontos a felbontása, AMOLED technológiás, támogatja a HDR10-et, és teljesen le tudja fedni a DCI-P3 színteret, miközben a fényereje elérheti a 800 nitet. Az egyedi kijelzőre egy speciális védőfólia került gyárilag. És itt már nincsenek gombok a kereten, hanem nyomásszenzorok érzékelik majd a termék szélén az érintéseket, és kellemes X-Axis haptikus visszajelzéseket fog adni ilyenkor a NEX 3. Ezek az részek egy független áramellátásról mennek, így kikapcsolt állapotban is működni fognak.

Galéria megnyitása

Az Android 9.0 operációs rendszert vonultatja fel a Vivo új reménysége, de persze nem natúr mivoltában, hanem a Funtouch OS grafikus felhasználói felület legújabb kiadásába csomagolva, ami több extrát is felvonultat majd. A NEX 3 esetében az önarcképek felelőse a házban rejtőzik mindaddig, amíg nincs szükség a munkájára. A motor 0,65 másodperc alatt emeli majd ki a 16 megapixeles kamerát, ami mellett egy extra szenzor is van rossz fényviszonyok esetére. A szelfizés során bevethető lesz a Portrait Master Hyper HDR funkciója, ami kiemeli az arc és a háttér közötti különbséget a dinamikatartományt hangolva.

A főkamera 64 MPixeles, a Samsung GW1 érzékelőt használja, ami a pixelösszevonással képes emelni a fényérzékenységet az F/1.7-es optika mellett. Kettő társkamera van a hátlapon, és mind a kettő 13 megapixeles, csak az egyik kétszeres zoomolásra használható, míg a másik 120 fokos ultra-széles látószögű, és ez utóbbival 2,5 cm-ről lehet makrózni is. A tovább fejlesztett éjszakai mód 12-16 képet tud kombinálni, és videózáskor van 4K támogatás.

Galéria megnyitása

A teljesítmény tekintetében is kompromisszummentes eszközt szeretett volna a Vivo, ezért a NEX 3 alapjául a Snapdragon 855+ mobilplatformot választotta. Ez már több gamereknek szánt csúcsmodellben is bevetésre került, és biztosak vagyunk benne, hogy itt sem fog csalódást okozni. Főleg annak fényében, hogy egy korrekt hőcsöves hűtést is kapott a rendszerchip, ami akár 10 fokot is érhet terhelés közben.

A rendszer számára 8 vagy 12 GB-nyi memória biztosított ennél az okostelefonnál, így ebből a szempontból sem lehet majd panasz a masinára. És a háttértár kapacitása pedig 128, 256 vagy akár mér 512 GB-os méretet is ölthet, mindezt úgy, hogy már UFS 3.0 modulról beszélhetünk, szóval szélsebesen fogja mozgatni a tárolt adatokat. (Bővítési lehetőség nincs.)

Galéria megnyitása

A NEX 3 esetében mindenképpen ki kell emelni azt, hogy opcionálisan 5G modemmel (Snapdragon X50) is elérhető lesz, és bár ezt kívül nem lehet rajta látni, a felszín alatt egy egészen komplex antennadizájn fog felvonultatni. Ez az egyik első olyan mobil, amit már eleve 5G-sre terveztek a burkolat alatt, csak megvásárolható versenyképesebb áron az 5G-hez nélkülözhetetlen komponensek nélkül is.

Alapjáraton támogatott van a mobilban 4G LTE hálózati modem VoLTE-vel, Bluetooth 5 modul, 802.11 a/b/g/n/ac szabványoknak megfelelő, kétsávos WLAN, A-GPS vevő és NFC chip. Az újdonság kettő SIM kezelésére is fel lett készítve, de csak DSDS üzemre képes.

Galéria megnyitása

Szinte teljesen üvegből lett kialakítva a NEX 3, de a keret, ami kellő merevséget is biztosít a számára, fémből van, ezért ezen antennacsíkok is megfigyelhetőek. A hatalmas képátlót elnézve nem meglepő, hogy egészen nagyra nőtt a termék, 167,44 x 76,18 x 9,4 milliméteres vonalak határolják, a tömege pedig 218 gramm. Feketében és fehérben lehet majd hozzájutni ehhez a szerkezethez. Az ujjlenyomat-olvasó a megjelenítő mögé lett elbújtatva, ami a Vivonál már rutinból megy, és a felhasznált szenzor nagyon gyors és pontos. A Vivónak minden sikerült belesűríteni a szerkezetbe, még a 3,5 milliméteres csatlakozót is, ami mellett C-típusú USB van a kereten. A kiváló hangzásról a AK4377A Hi-Fi DAC próbál majd gondoskodni. Az okostelefon egy 4500 milliamperes telepre lett bízva, ami itt nagyjából átlagos üzemidő elérésében lesz partner, és adott a C-DRX technológia, ami a fogyasztáson próbál majd lentebb faragni. De nagyon gyorsan újra lehet majd tölteni, hála a 44 wattos töltési eljárás támogatásnak.

AVivo NEX 3 már alapáron sem lesz olcsó mulatság, átszámítva kb. 710 dollárba fog kerülni a 8/128 GB-os kivitele csak 4G LTE modemmel. A Vivo NEX 3 5G 8 GB-nyi memóriával és 256 GB-os tárhellyel kb 810 dollárt fog kóstálni, és a 12 GB RAM-mal szerelve pedig már 880 dollárért kelleti majd a bájait, és még innen is van fentebb az 512 GB-os adattárolóval. A csúcsmodell forgalmazás szeptember 21-én indul Kínában, egyetlen nappal az iPhone 11 rajtját követően, aminél az 5G-ről egyelőre le kell tenni. A szerkezet a tervek szerint széles körben elérhető lesz a későbbiekben, szóval nem csak a hazájában lehet majd hozzájutni.

 

Galéria megnyitása

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap