Az akkumulátorok technológia szempontból túl sokat nem változtak az utóbbi években, de a töltési eljárásokat a vállalatok folyamatosan egyre magasabb tempóra fejlesztik. Ennek az eredményeként a világon elsőként az iQOO jelentett be 100 wattot meghaladó teljesítménnyel gyorstöltést.

Egy kínai sajtóeseményen jelentette be az iQOO a legfrissebb eljárást, ami egyébként nagy valószínűséggel azért nem teljesen a fiatal almárka érdeme. A Vivo alatt nevelkedett iQOO esetében ez valószínűleg egy stratégiai lépés, amitől azt reméli a Vivo és a BBK, hogy az almárka még inkább a figyelem középpontjába kerül a jövőben, és adott esetben olyan karriert fut majd be, mint a Realme. No, de térjünk rá a meghatározó fontosságú újításra.

Galéria megnyitása

Az Super FlashCharge 120 W gyorstöltés a nevének megfelelően 120 wattos teljesítményű töltést tesz lehetővé, ami sokkal magasabb szint már annál is, mint amit az Oppo Find X2 Pro nyújtott a maga 65 wattos csúcssebességű töltésével. Az iQOO elmondta, hogy 15 perc elegendő ahhoz, hogy egy 4000 milliamperórás akkuval szerelt okostelefon teljesen feltöltsön, vagyis ebben már benne van az is, hogy a végén azért visszavesz a tempóból.

Az első 5 perc alatt képes nulláról elérni az 50%-os szintet. Lényegében így az ember akkor is több órára elegendő energiát tud az akkuba pumpálni, ha az indulás előtt néhány perccel jut eszébe, hogy elfelejtette feltölteni a mobilját.

Galéria megnyitása

Szerencsére nemcsak annyit árult el a vállalat, amit a felhasználók láthatnak majd a gyorstöltési technológiából, hanem arra is kitért, hogy mi van a felszín alatt. A vállalat itt beveti azt a trükköt, hogy kettő cellára osztott akkumulátort használ a gyorstöltést támogató okostelefonban, így a terhelés sokkal jobban kiegyenlítődik.

A folyamat elején az iQOO elmondása alapján az adapter még 20 volt mellett 6 amperrel dolgozik, de ezt a rendszer átalakítja menet közben, és az akkumulátorok már 12 amperes áramerőség mellett 10 voltos feszültséggel lesznek töltve. Végeredményben cellánként 12 amperrel és 5 volttal lehet számolni, így megakadályozható például az extrém melegedés. A lehető legjobb hőelvezetés érdekében viszont itt már belső hűtés is lesz, de erre nem a telepnek, hanem az alaplapi komponenseknek lesz szüksége.

Galéria megnyitása

Ahogy azt az utóbbi időben már egyre inkább megszokhattuk, a BBK Electronics különböző márki idővel átveszik majd ugyanezt az eljárást különböző formákban. Szóval a jövőben a Vivo, az Oppo, a Realme és a OnePlus kínálatában is felbukkanhat a 100 wattot meghaladó gyorstöltés. Azt most még nem lehet tudni, hogy az iQOO mikor áll majd elő az első okostelefonnal, amiben ez az újítás már benne is lesz.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

9 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Bihus
Bihus
2020. júl. 14. 15:29
#3

Szerintem most pont kicsit más irányba tartanak a trendek, de aztán lehet, hogy csak én élek buborékban.

A tavalyi, idei mobilokat már nem feltétlenül kell 1-2 éven belül cserélni, inkább 3-5 év lesz a jellemző most már, vagy akár még több. Az akkuk élettartamán viszont az ilyen "villámtöltés" egyértelműen csökkent, az akkuk azt szeretik, ha relatíve kis árammal, 20% és 80% között töltögetik őket. Éppen ezért a villámtöltés is veszít jelentőségéből, ha megkérdezik a fogyasztókat, sokan lehetnek már, akik inkább hosszabb élettartamú akkut választanának, mint gyorsabban tölthetőt...

Főleg igaz ez annak fényében, hogy már gyakorlatilag mindenhol tölthető a mobil, én pl. az autómban is tudom, otthon is, munkahelyen is, így gyakorlatilag szinte soha nem találkozom azzal a szituval, hogy gyorsan tölteni kellene rajta, de nincs időm.

Persze biztos sokan vannak a "másik oldalon" is, de szerintem talán csökken a számuk.

Akarkinek
Akarkinek
2020. júl. 14. 2:56
#2

Én még mindig azt mondom, hogy wattokat nem nyomnak akkumlátorokba, hanem sokkal inkább ampereket. Mivel a feszültség áramerősség és a teljesítmény között igen szoros az összefüggés, így most emelkedjünk felül ezen az "aprócska" problémán! Az már kevésbé elhanyagolható, hogy azt az akkumulátort még nem találták fel, ami bírná az ilyen "hirtelen" töltéseket! Ha esetleg nem robbanna fel, záros határidőn belül megkotlik! De csak nyugodtan pumpáljátok a delejt a szarjaitokba, valamiből az akkumlátor gyártóknak is meg kell élniük!

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2020. júl. 15. 7:08

@axe De, változik a feszültség. Bennvan ebben a konkrét cikkben, bennvan a mindenféle gyorstöltések specifikációiban/leírásában, ill. ez kell ahhoz, hogy a töltőáramot szabályozzák a töltés során.
A töltők teljesítményét pedig korábban is éppúgy wattban fejezték ki (mi másban). Nem kell ehhez elméletet gyártani, mert semmi új nincs benne.

_PARASZT_
_PARASZT_
2020. júl. 13. 19:39
#1

lol 120W-oakt nyomnak bele aztán csodálkoznka mikor felrobban az aksi XDDD

Vissza az oldal tetejére