ELKAPKODTÁK A RYZEN 7 9800X3D-T A BOLTOK VIRTUÁLIS ÉS FIZIKAI POLCAIRÓL, MEGJELENTEK A NYERÉSZKEDŐK IS

Az AMD gamereknek szánt újdonsága nagyon jól szerepelt a független tesztekben, aminek meg is lett az eredménye: viszik, mint a cukrot. Azaz, most már csak vinnék, ha lenne...
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2024. nov. 11. 14:22
Elkapkodták a RYZEN 7 9800X3D-t a boltok virtuális és fizikai polcairól, megjelentek a nyerészkedők is

Az AMD régóta várt RYZEN 9000X3D sorozatának első tagja, a RYZEN 7 9800X3D már elérhetővé vált kereskedelmi forgalomban, illetve a róla készített első független tesztek is megjelentek, amelyek alapján igencsak versenyképesnek tűnik a termék az Intel aktuális kínálatával szemben. A RYZEN 7 9800X3D jelenleg túlzás nélkül a leggyorsabb gamer processzornak minősül, éppen ezért nagy iránta a kereslet, méghozzá olyannyira nagy, hogy egyes viszonteladók már előrendeléseket sem vesznek fel rá, hiszen nem tudják teljesíteni azokat, egyszerűen nem érkezik akkora mennyiségben az új processzor, amennyire szükség lenne belőle.

A helyzet Európában és a tengerentúlon is hasonló, a jelek szerint az AMD alábecsülte az új processzor népszerűségének várható szintjét, így gyakorlatilag hiány alakult ki belőle. Nincs kizárva, hogy a hiányállapothoz az is hozzájárult, hogy a független tesztek által mutatott pozitív kép alapján a nyerészkedők elkezdték felvásárolni a még elérhető készleteket, ahogy az a fontosabb videokártyák rajtjánál szokás.

Erre utalnak is jelek, egyes piactereken ugyanis megjelentek az erősen túlárazott RYZEN 7 9800X3D hirdetések, amelyek keretén belül nem ritkán akár 999 dollárt, vagy még ennél is többet kérnek a profitra éhes hirdetők – már akár 1500 dollárért is találni ilyen portékát. A RYZEN 7 9800X3D listaára egyébként 479 dollár, vagyis 30 dollárral emelkedett ahhoz képest, amennyibe anno a RYZEN 7 7800X3D és a RYZEN 7 5800X3D került, amikor megjelentek. 

Galéria megnyitása

A RYZEN 7 9800X3D iránti kereslettel tehát egyelőre nem bír az AMD, de remélhetőleg rövidesen javulni fog a helyzet. Az új processzor a játékok alatt a Core i9-14900K-hoz és a nemrégiben piacra dobott Core Ultra 9 285K-hoz képest egyértelműen gyorsabb, illetve az összes többi processzort is maga mögé utasítja ezen a téren, olykor jelentős előnyre szert téve.

A különböző alkalmazások alatt elérhető általános teljesítmény terén a 8 mag és a 16 szál sok esetben limitáló tényező, házon belül és a konkurenciánál is bőven találni olyan processzorokat, amelyek gyorsabbak nála, ami igazából nem egy nagy meglepetés, de a RYZEN 7 7800X3D-hez képest így is egyértelmű a gyorsulás. Azok a felhasználók pedig, akik több processzormagra vágynak, mert az általuk használt alkalmazások profitálnának belőlük, a következő év elején érkező RYZEN 9 9900X3D és a RYZEN 9 9950X3D modellek közül is választhatnak majd, természetesen annak függvényében, az újdonságok jó ár/teljesítmény aránnyal rendelkeznek-e a konkurens megoldásokhoz és a házon belüli processzorokhoz képest.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

87 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
uwu
uwu
2024. nov. 14. 16:54
#7

Csak a szokásos.

pepeno1
pepeno1
2024. nov. 13. 9:27
#6

Scalper time! :D

punchman
punchman
2024. nov. 12. 1:36
#5

A vásárlók ki voltak már éhezve egy jó processzorra az elmúlt évek csalódásai után. Most egy ideig a 9800X3D lesz az etalon.

Busterftw
Busterftw
2024. nov. 18. 13:36

@Gpety VRAM foglalas es tenyleges hasznalat kozott tobb GB lehet.

Mondom. tul van reagalva.

j4ni
j4ni
2024. nov. 11. 17:20
#3

Még az iPon is elég rendesen nyerészkedik rajta: 300E-ért árulják másfél hetessal...

pdx006
pdx006
2024. nov. 12. 19:44

@j4ni  A vezér és a sleppje nyerészkedik rajtunk évtizedek óta, ott a parlamentben. Mert lehet hogy valami piaci ára magas, de a szar forint, meg az adók még arányosan rátesznek egy lapáttal. Minél drágább valami, annál többel,

cathaia
cathaia
2024. nov. 11. 16:44
#2

Hogy pofáztak az idióták hogy drága nem jó nem is kell senkinek.

Busterftw
Busterftw
2024. nov. 13. 17:49

@N.S.N. Esetleg nezz korul a tobbi forrast neten, nem kell nekem hinned, ott van a cikk ami ala kommentelsz.
Scalperek viszik a CPU-kat, restock meg talan lesz decemberben.

Kirby
Kirby
2024. nov. 11. 15:09
#1

Várjunk csak! Az AMD annyira jó hogy még a viszont-viszont-viszont eladók is kereshetnek rajta ??? RIP AMD xdd

Wizzard
Wizzard
2024. nov. 16. 17:47

@Gpety Hát persze hogy csak egy. Miért hazudnál? XD Mikor egy egyszerű helyesírási hiba miatt képes voltál hazudni, rögtön kétszer. Szerintem mindenki elhisz neked mindent fanboy köcsög.

Vissza az oldal tetejére