Az Android operációs rendszertől függetlenül frissítette a MIUI-t a Xiaomi. Ez a legtöbb cégnél nem így szokott lenni, de a Xiaomi általában nem az Androidhoz igazítja a saját grafikus felhasználói felületének a fejlesztését. Ez némiképp káoszt okozhat a felhasználók fejében, de egyébként jó dolog, mert így olyan készülékek is kapnak új grafikus felületet, amik Android frissítésben nem igazán reménykedhetnek.

A Xiaomi a jelek szerint nagyjából összehangoltan indította el a MIUI 11 terjesztését. Az elmúlt néhány napban a Redmi 8 szériától kezdve a Redmi 5 modellekig visszamenőleg nagyon sok különböző Redminél jelent meg az újdonság. És természetesen a Xiaomi márkajelzéssel ellátott készülékek sincsenek lemaradásban, a Xiaomi Mi 6-tól a Mi 9 Pro 5G-ig több mint egy tucatnyi okostelefont érint már most az új MIUI. Egyelőre még nem minden készüléknél van kész a frissítés, de valószínűleg egyre többre fog elérhetővé válni a következő hetekben.

Fontos, hogy vannak olyan modellek, melyeknél először még csak Kínában lesz elérhető a MIUI 11, de vannak olyanok, melyeket már globálisan érint a frissítés. Néhány felsőkategóriás okostelefonnál az is előfordulhat majd a legfrissebb hírek alapján, hogy már az Android 10 kiadással együtt fog beköszönteni az új MIUI főverzió, de általában még az Android 9.0 alapot viszi tovább.

Galéria megnyitása

A MIUI 11 nagyon sok újdonsággal jár együtt, a megjelenése tovább lett csiszolgatva, és a hangok frontján még komolyabb változás történt. Nagyon kellemes természetes hangokat lesz képes kiadni a mobil a frissítést követően, még dizájndíjat is nyert ezzel a Xiaomi. Attól függetlenül, hogy még nem lesz mindenhol új Android az alapoknál, lesz már rendszerszintű sötét mód, csak a harmadik féltől származó alkalmazásokra nem feltétlenül fog kihatni. Az AMOLED paneles szerkezetes kaptak friss folyamatosan aktív módot, ami szebb és információdúsabb is.

Az alkalmazások frontján pedig olyan újdonságok jelentek meg, melyek a produktivitásra jó hatással lehetnek. Továbbá felbukkant a Mi Share, ez akár platformok között is gyors és egyszerű fájlmegosztásra használható. És még egy sor kisebb dolgot lehetne említeni az új segélyhívótól a jobb játékos módon át az egyes kiadásoknál megjelenő gyorsüzenetek opcióig.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Frenyo_Tamas
Frenyo_Tamas
2019. nov. 23. 0:29
#2

... a Redmi 8 szériától kezdve a Redmi 5 modellekig visszamenőleg ...

Hát akkor én a telefonomra vagy tévedésből kaptam meg, vagy nem az 5-ösökig visszamenőleg (hanem még tovább) terjesztik. ;)

Modell - Redmi 4X
Android verzió - 7.1.2 N2G47H
MIUI verzió - MIUI Gloval 11.0.2 | Stabil kiadás 11.0.2.0 (NAMMIXM)

Szerkesztés: Most látom csak, milyen régi ez a cikk, és azóta már egy külön cikkben megírták.

Terror
Terror
2019. nov. 23. 0:43

@Frenyo_Tamas A miui oldalán ki van rakva azóta a konkrét frissítési roadmap is (az oldal alján). A dátumok valahogy eltűntek a phase 2-3 mellől, de a phase 2-be eső telefonom már megkapta a frissítést. https://en.miui.com/

Mondjuk haszna semmi, ugyanúgy néz ki, mint eddig, és az Android verzió nem frissült.

Samanoske
Samanoske
2019. nov. 13. 22:16
#1

Az a manusz a jobb alsó sarokba nem kellett volna.

Vissza az oldal tetejére