A Nintendo bejelentette, hogy számításai szerint az idei üzleti évben körülbelül 20 millió darab Switch-et tud majd értékesíteni, ami 10%-kal kevesebb, mint a 2021-es üzleti évben. Ez nagyon messze van az eddigi rekordnak számító 2020-as üzleti évtől, amikor 28 millió példányt sikerült eladni a konzolból.

A vállalatot már az előző üzleti évben is eléggé sújtotta a chiphiány, hiszen a 28 milliós rekordot egy 30 millióssal szerették volna megfejelni, amiből végül 23 millió lett.

A Nintendo leginkább nem is az Nvidia által gyártott Tegra APU elérhetőségére panaszkodik, hanem olyan dolgok hiányára, mint például a mikrokontrollerek és egyéb alkatrészek. Mindez azért nagy probléma, mert a Switch ugyan már hat éve van a piacon, de a kereslet iránta továbbra is töretlen, tehát a Nintendo jóval többet tudna eladni, mint amennyit a jelenlegi körülmények között gyártani képes.

A Nintendo hangsúlyozza, hogy jelenleg két dolog is fokozza az ellátási láncban keletkező problémákat: az orosz-ukrán háború, valamint a Kínában (újra) elharapózó koronavírus-járvány. Utóbbira a helyi kormány szigorú lezárásokkal reagál, így például Sanghajban megállt az élet, a különböző alkatrészek gyártása és szállítása súlyosan akadozik. A Nintendo elnöke, Shuntaro Furukawa szerint a Switch még mindig csak az életciklusa közepén tart, és a kieső hardveres eladásokat még több szoftver értékesítésével tervezik ellensúlyozni: idén várható például egy új Splatoon, valamint egy új Pokémon is az év végéhez közeledve.

A Nintendo volt amerikai vezetője bízik az NFT-k sikerében

Eközben a Nintendo of America egykori elnöke, a legendás E3-as performanszairól híres Reggie Fils-Aimé arról beszélt, hogy szerinte a blokklánc technológiának és az NFT-knek igenis lehet helye a játékokban, így ugyanis a felhasználók bizonyos dolgok tényleges "tulajdonosává" válhatnának egy játékon belül. Kifejezetten az olyan játékokra utalt ezzel, mint az Animal Crossing, ahol lehet alkotni a játékon belül, és egyedi dolgokat lehet létrehozni.

"Játékosként logikus azt mondani, hogy ha valamibe belerakok akár több száz órát, akkor ha végül úgy döntök, hogy otthagyom a játékot, nem lenne jó, ha tudnám értékesíteni és pénzt keresni azzal, amit felépítettem? Szinte biztos vagyok benne, hogy a közönségben lenne valaki, aki megvenné az Animal Crossing szigetemet, és én örülnék, ha ezt pénzért adhatnám. Egy blokklánc technológiára felépített játékban erre lehetőség lenne" - fejtette ki a véleményét egy előadáson az egykori elnök.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére