Shop menü

ELÉRHETŐVÉ VÁLT A HUAWEI WATCH FIT ÚJ GENERÁCIÓJA

A Watch Fit 5 ívesebb formát kapott az elődjénél, miközben hölgyeknek is ideális méretű lett, és elég lesz 10 naponta tölteni.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Elérhetővé vált a Huawei Watch Fit új generációja

A Watch Fit 5 egy kicsit ívesebb tokot kapott az előd szögletesebb formája után, így kellemesebb érzés lehet kézbe venni, csuklón viszont ez nem lesz feltűnő. Az eszköz alumíniumötvözetből készült, a szíj pedig lehet nejlon vagy fluoroelasztomer gyárilag, egyébként pedig könnyen cserélhető, és szélesebb kínálatból is válogathatnak a vásárlók.

Neked ajánljuk

    A Huawei a tavalyi kijelzőméretet megtartva alkotta meg az új Watch Fit modellt, de azt hozzá kell tenni, hogy van fejlődés ezen a téren. Az 1,82 hüvelykes, AMOLED technológiás panel már 2500 nites fényerőre képes a korábbi 2000 nites csúcsfények után. A felbontás nem módosult, továbbra is 480 x 408 képpont népesíti be a termék felületét. Az eszköz kezelésére gomb és korona is szolgál az érintőképernyő mellett.

    Galéria megnyitása

    A Watch Fit a nevének megfelelően jó fitnesz lehetőségeket fog nyújtani, ezeken a Huawei hosszú évek óta dolgozik. Több mint 100 sportmód érhető el a szerkezeten néhány érintéssel, és olyan mozgásformák is vannak, amelyeket magától képes felismerni. Vannak rövid edzésprogramok is, ha az embernek nincs elég szabadideje a komolyabb nekiveselkedéshez. A vállalat egy aranyos pandával igyekszik több mozgásra bírni az embereket. 

    Galéria megnyitása

    Nagyon sok lehetőséget nyújt a Watch Fit 5 az egészség megőrzésére és javítására, amiben a sporttevékenységek csak az egyik összetevőt jelentik. Az okosóra biometrikus szenzora a nap 24 órájában figyel majd a felhasználókra, és képes lesz jelezni, bármilyen szabálytalanságot észlel. Az újdonság már kapott “hőmérőt” is, ezzel az új szenzorral képes lesz azt felismerni, ha megemelkedik a felhasználó testhőmérséklete. Ez utalhat megbetegedésre, de a menstruációs ciklusra is a hölgyek esetében, ezáltal is pontosabb lesz a cikluskövetés. 

    Galéria megnyitása

    Az okostelefonokhoz Bluetooth 6.0 modult használva csatlakozik az okosóra. A hivatalos specifikáció szerint NFC chipet is felvonultat az újdonság. A helymeghatározásra pedig a nagy pontosságot ígérő, többsávos GPS vevő révén képes a szerkezet, ami egyebek mellett a Galileo támogatásról is gondoskodik. iOS és Android támogatás egyaránt biztosított. A Watch Fit 5 rendelkezik mikrofonnal és hangszóróval is, ezek révén lehet rajta hívásokat bonyolítani, de ez már az elődnél is így volt. 

    Galéria megnyitása

    A Watch Fit 5 42,9 milliméter magas és 38,2 milliméter széles tokkal rendelkezik, a tokfül pedig integrált, így még kompaktabb az egész. Azt is érdemes kiemelni, hogy csak 9,5 milliméter vastag, ez is hozzájárul majd a kényelmes viseléshez. A tömege mindössze 27 gramm, persze a szíj nélkül adta ezt meg a Huawei, mert minden szíjnak más a tömege, és a csere pillanatok alatt lezavarható.

    Galéria megnyitása

    Több színben kerül forgalomba a Watch Fit 5, a szíj persze cserélhető, de a tokból is több változat választható, van fekete, ezüst, lila és olyan opció is, amin a korona zöldre lett “fényezve”. A vízállóság változatlanul 5 ATM nyomásig biztosított. 

    Galéria megnyitása

    Egy töltéssel a normál napi igénybevételt 7 napon keresztül bírja majd a Watch Fit 5, szolidabb használat esetén pedig 10 naponta elég lesz töltőre tenni. Persze aki aktívabb életet él, annál gyorsabban lemerülhet, ha pedig a felhasználó élesíti a folyamatosan aktív képernyős módot, akkor 4 napra csökken a várható üzemidő. Vezeték nélküli töltést támogat a termék.

    Hírlevél feliratkozás
    A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

    Neked ajánljuk

      Tesztek

        Kapcsolódó cikkek

        Vissza az oldal tetejére