Folyamatosan szaporodnak az 5G támogatást nyújtó mobilok, de érdekes módon Európában egyelőre még viszonylag alacsony az elterjedtsége. A TCL pedig szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy az 5G terjedése nagyobb sebességre kapcsolhasson, ezért célirányosan az öreg kontinenst szemelte ki a 20 R modell bevezetésének helyéül.
Az eszköz egy 6,52 hüvelykes megjelenítőt vonultat fel, ami aránylag jó fényerővel, 500 nittel tud szolgálni. A kedvezőbb árazással együtt jár, hogy sajnos a megjelenítő például csak 720p-s felbontással rendelkezik, természetesen nyújtott képarányban. 90 Hz-es megjelenítési mód viszont van, ami dicséretes.
Az Android 11 operációs rendszerrel karöltve kerül a boltokba a TCL 20 R, és a vállalat ennek a grafikus felhasználói felületét minimálisan módosította. A szerkezet kapcsán a gyártó kiemelte, hogy egy főverziós frissítést garantáltan kapni fog, ami jelen esetben azt jelenti, hogy az Android 12 elérhető lesz a számára.
Arról nem tudunk még nyilatkozni, hogy az előlapi kamerája mire képes, ez nem derült ki. A hátlapre egy háromtagú modul került, amitől nem érdemes sokat várni, nem lesz a fotózás csúcsa. Egy 13 megapixeles főkamera található itt kettő darab 2 MPixeles egységgel párban. A segédkamerák közül az egyik a makrózásnál tud jó szolgálatot tenni, a másik megoldás pedig csak a portrémódnak a működését segíti.
A szerkezet a MediaTek kínálatának a legszerényebb 5G képes tagját kapta meg, a Dimensity 700 dolgozik itt a motortérben. Ez a rendszerchip 4 GB-nyi rendszermemóriával rendelkezik, ami normál körülmények között már lényegében mindenre elegendő az okostelefonoknál. A háttértár kapacitása 64 GB lehet alapesetben, más opcióról pedig nem is számolhatunk be, de a bővíthetőség az biztosított.
A TCL 20 R kapcsolati lehetőségeinek listáját magától értetődő módon az 5G hálózati modem nyitja, ami mellett természetesen a 4G LTE támogatás is biztosított, méghozzá VoLTE-vel együtt. Rendelkezik még a készülék 802.11 a/b/g/n/ac szabványoknak megfelelő Wi-Fi támogatással, Bluetooth 5.2 modullal és az A-GPS vevő sem maradhatott ki belőle. Extraként van itt még NFC chip is, szóval fizetheti is az ember vele.
Mivel egy olcsóbbra szabott mobilról van szó, valószínűleg senkit nem lep meg a hír, hogy a TCL 20 R műanyag házba lett bújtatva. Az ujjlenyomat-olvasója a hátlapján virít az okostelefonnak, és ez nemcsak, hogy villámgyors lesz, de megbízhatóságban is kiválóan teljesít majd. A gép méreteiről nem esett szó, de azt lehet tudni, hogy C-típusú USB és 3,5 milliméteres Jack is található rajta.
Az újdonság üzemideje átlagosnak ígérkezik, egy 4500 milliamperórás kapacitású akkumulátor található benne. Két napig normál használatban képes lesz elmenni egy töltést követően. A töltés azonban nem fog gyorsan menni, jelen állás szerint ugyanis nincs semmilyen extravagáns töltési forma támogatva, csak 10 wattal lehet táplálni.
A TCL 20 R elsőként Hollandiában bukkant fel, és 180 eurós induló árral fog rajtolni október elején. Viszont az ajánlott fogyasztói ára ennél magasabb, 250 eurós összeg lesz.



































