A Realme kínálatában a remek ár-érték arányú okostelefonok mellett régóta szerepelnek fülhallgatók is, és most ezeknek a sorába egy igazán érdekes konstrukció érkezett. A Buds Air 2 Neo már kiváló, felsőkategóriás lehetőségeket tartogat, miközben még a megfizethetőbb eszközöknek a sorát gyarapítja.
A Buds Air 2 Neo a fülkagylóba ül majd be, és állítólag kiváló minőségű hangzásról fog gondoskodni. A termék 10 milliméteres driverrel lett felvértezve, amiről a Realme külön elmondta, hogy az erőteljes mélyek karakteréhez lett tervezve, ebből pedig arra következtetünk hallgatás nélkül is, hogy populáris hangképet nyújthat majd meleg tónusokban gazdagon. Bass Boost+ funkció is van itt, egy olyan speciális algoritmussal, ami elvileg a minőség és tisztaság megőrzése mellett tud erőteljesebb mélyekről gondoskodni.
A Realme ennél a fülhallgatónál több mikrofont felhasználva gondoskodik aktív zajszűrés támogatásról. Az ANC általában a felsőkategóriás vezeték nélküli fülhallgatóknak a jellemzője, de jelen helyzetben egy középre árazott szerkezetről beszélhetünk, ami így sokaknak a figyelmét keltheti majd fel. 25 dB-es zajszint felszámolására képes a szerkezet, ez átlagosnak számít.
Az ANC fejlesztése a Realme-nek képes lesz többféle módon működni. A zaj kiszűrése mellett akár be is engedheti azokat, ezáltal biztonságosan használható majd az utcán, és akkor sem kell kivenni a fülből, ha valakivel beszélni szeretne az ember. És a fedélzeten található mikrofonokat ki lehet majd használni a digitális asszisztens szolgáltatásoknak a bevetésekor is, így a Google Assistant is bármikor segítségül hívható a füles révén, alapesetben pedig egyébként érintéses vezérlés van.
A Realme saját fejlesztésének eredményeként korábban megszületett az R2 chip, ami a TWS termékeknek a különleges igényeit szolgálja ki magas minőségben. És ezt a vállalat a Buds Air 2 Neo esetében is használatba vette. Biztosított itt már a Bluetooth 5.2 modul, de egyébként be kell érni az SBC és az AAC támogatással. Van Google Fast Pair szupport, ami a gördülékeny társításról gondoskodik, és gamer mód is akad 88 ms-os késleltetéssel. A Realme Link appon keresztül lehet majd terméket a konfigurálni.
A fülhallgató nagyon könnyű lett, csak 4,5 grammot nyom, és a hallójáratba illeszkedő harang pedig szilikonból készült, ami egyrészt bőrbarát, másrészt pedig nagyon puha, és jól idomul a helyéhez a fülben. Fekete és világosszürke kivitelben lehet majd hozzájutni az újdonsághoz. A tok 45 grammot nyom majd, így az egész kiegészítő nem lesz nehéz. És tudni kell még róla azt, hogy IPx5 tanúsítványt is szerzett, ami azt jelenti, hogy az intenzív esőben sem lesz vele gond.
A készülék üzemideje is eléggé jól alakul. Egyetlen feltöltéssel képes lesz 7 órás üzemidő elérésére, ez az ANC nélkül értendő, de az aktív zajszűrés mellett is tud 5 órás teljesítményt biztosítani, ami még mindig eléggé jónak számít. A tokban egy 480 mAh-s telep bújt el, amiről nagyjából háromszor lehet majd újratölteni a fülhallgatót, így 28-20 órás teljes üzemidő hozható ki a szerkezetből. És van gyorstöltés, ami azt jelenti, hogy 10 perc alatt annyi energiát szív magába, ami 3 órás használatra elegendő.
A Realme Buds Air 2 Neo Pakisztánban debütált, de elérhető lesz számos régióban belátható időn belül. Kezdő ajánlatban 24 ezer forintért cserébe lehet behúzni, és a normál fogyasztói ára is megáll majd 30 ezer forint körül. Olcsónak persze nem nevezhető, de az ANC-s megoldások mezőnyében ez nagyon jó ajánlat.



































