Elérhető a 19.9.3-as béta AMD Adrenalin driver

A harmadik szeptemberi csomag optimalizációt kínál egy játékhoz, valamint a RIS támogatást is bővíti.

Elérhető a 19.9.3-as béta AMD Adrenalin driver

Az AMD tegnap este kiadta a harmadik szeptemberi Radeon Software Adrenalin 2019 Edition drivercsomagot, ami a hibajavítások mellett egy újítást is hozott, valamint egy új játékhoz is kínál optimalizációkat, így az elérhető legjobb játékélmény mellett játszhatunk Radeon videokártyával vagy videóvezérlővel szerelt rendszerünkön.

A 19.9.3-as béta verzió esetében újítás, hogy a Radeon Image Sharpening funkciót, ami a Radeon RX 5700-as sorozattal mutatkozott be, végre a VEGA alapú videokártyákon is elérhetővé teszi, így a Radeon VII, a Radeon RX Vega 64, a Radeon RX VEGA 56, illetve a Radeon VEGA Frontier Edition használata mellett egyaránt élvezhetjük a funkció előnyeit. A a Radeon Image Sharpening technológia, igazából egy intelligens kontraszt-adaptív élesítéssel dolgozó szűrő. Ennek feladata, hogy élesebbé, részletgazdagabbá tegye a képet, így alacsonyabb felbontás mellett is szebb képet kapunk, méghozzá minimális teljesítményigény mellett. A VEGA sorozatú videokártyák esetében DirectX 12 és Vulkan API alatt kamatoztathatóak az új támogatásban rejlő lehetőségek.

Galéria megnyitása

Fontos extra, hogy a 19.9.3-as driver már támogatja a Tom Clancy’s Ghost Recon Breakpoint című játékot is, azaz különböző optimalizációkat kínál hozzá a még zökkenőmentesebb futás és a még jobb játékélmény elérésének érdekében.

A csomag természetesen hibajavításokat is tartalmaz, amelyekről az alábbi felsorolás ad képet. Ez sajnos most elég rövidre sikeredett…

  • Sekiro: Shadows Die Twice alatt korábban textúrahibák jelentkezhettek a játék vége felé
  • Discord alatt fagyást tapasztalhattak a Radeon RX 5700-as sorozatú videokártyával felszerelt konfigurációk tulajdonosai, amennyiben a hardveres gyorsítást engedélyezték.

A kijavított hibákon felül sajnos számos ismert anomáliáról is említést kell tennünk, amelyekre csak a későbbi driver kiadások kínálhatnak gyógyírt. Íme a lista:

  • Aktív Radeon ReLive mellett rendszer-instabilitás jelentkezhet, ha a HDR támogatást ki- vagy bekapcsoljuk
  • A Radeon RX 5700-as videokártyával szerelt rendszereknél kijelzőhibákat lehet felfedezni, amennyiben 75 Hz-es monitort használunk hozzájuk
  • Call of Duty: Black Ops 4 alatt egyes konfigurációkon akadozás tapasztalható
  • Az Open Broadcasting Software használatakor egyes konfigurációknál képkocka-eldobás, illetve akadozás jelentkezhet, amennyiben az AMF kódolás aktív
  • A HDMI Overscan és Underscan opciók esetenként hiányozhatnak a Radeon Settingsből a Radeon VII videokártyával szerelt rendszereknél, amennyiben az elsődleges kijelző 60 Hz-es képfrissítési rátával dolgozik
  • A Radeon RX 5700-as videokártyával szerelt rendszereknél aktív FreeSync támogatás mellett akadozás jelentkezhet, ha 240 Hz-es monitort használunk
  • A Radeon VII üresjáratban az elvárhatónál magasabb memória-órajeleket használhat

Az Adrenalin 19.9.3-as béta változat a Radeon HD7700/7700M sorozattól felfelé minden újabb asztali és mobil Radeon videokártyát támogat, beleértve a Radeon RX 5700-as családot is, 32-bites operációs rendszerekhez azonban már nem használható. APU egységek terén A Kabini/Temash modellektől felfelé minden modernebb GCN alapú asztali és mobil APU egység támogatása megoldott, beleértve a legmodernebb, VEGA iGPU-val szerelt asztali- és mobil termékeké is. Noteszgépek frontján érdemes először az adott gyártó weboldalát felkeresni friss driverért. A csomagot rendszergazdai jogosultságokkal kell telepíteni, Apple BootCamp alapú konfigurációkkal azonban nem működik. A driver letöltéséhez, illetve a dokumentáció megtekintéséhez ide kell ellátogatni. Aki nem biztos a dolgában, használhatja az automatikus telepítési segédet is, ami itt található.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap