Elérhető 5G-s mobilszériát mutatott be Q2 néven a Realme

A Realme Q2 sorozat három tagot sorakoztat fel átszámolva 45 és 90 ezer forint között.

Elérhető 5G-s mobilszériát mutatott be Q2 néven a Realme

Az 5G-t a kínai mobilgyártók nagyon komolyan veszik, az utóbbi időben már több 5G-s modellt mutattak be, mint olyat, amiből ez hiányzik. És Kínában igen nagy a kereslet is az ilyen készülékekre, és a hálózati infrastruktúra is szépen fejlődik az új generációhoz. Éppen ezért szinte már nem is meglepő, hogy a Realme most újabb három készülékkel állt elő, amiknél egyformán biztosított az 5G támogatás. Az újdonságok a Q2 Pro, Q2 és Q2i néven kerülnek bevetésre.

Realme Q2 Pro

Egy 6,4 hüvelykes, AMOLED technológiás kijelzőt kapott Full HD+ felbontással a Realme Q2 Pro. És fontos, hogy Gorilla Glass védelemmel megtoldva érkezik a készülék. Az Android 10 operációs rendszer fut rajta a Realme UI grafikus felhasználói felülettel.

Galéria megnyitása

Az előlapi kamerája 16 megapixeles szenzort használ, és 1080p-s videózást tesz lehetővé. A hátlapján van egy 48 MPixeles főkamera, ami mellé került egy 8 megapixeles ultra-széles látószögű egység, és kettő 2 MPixeles megoldás is, az egyik monokróm a másik pedig makrózásra szakosodott. Videóznia gép 4K Ultra HD-ben képes.

A MediaTek Dimensity 800U rendszerchip került a Realme Q2 Próba, ami a kínálat szerényebb tagjai közül való, de a tempója már egészen kellemes azon túl, hogy biztosítja az 5G támogatást is. A készülék 8 GB-nyi memóriát kapott és 128 vagy 256 GB tárkapacitással lett megtoldva. A kapcsolati opciókat tekintve van itt az 5G-n felül 4G LTE VoLTE-vel, 802.11ac szabványnak is megfelelő WLAN, Bluetooth 5 modul és A-GPS vevő is, plusz Dual-SIM-es a mobil.

Galéria megnyitása

Akár műbőr hátlappal is elérhető lesz a Q2 Pro és szivárvány színben is forgalomba kerül. 175 grammot nyom a masina és 160,9 x 74,4 x 8,1 milliméteres idomokkal rendelkezik. A kijelzőjében hordja az ujjlenyomat-olvasóját, és van rajta 3,5 milliméteres Jack aljzat valamint C-típusú USB is. Kétcellás, 4300 mAh-s akkumulátor található benne, és támogatja a masina még a 65 wattos SuperDart gyorstöltést is.

Realme Q2

A Realme a szimpla Q2 esetében már IPS technológiás panelt alkalmaz, de 6,5 colos méretben és 120 Hz-es üzemi opcióval, ami érdekes lehet azoknak, akik például sokat játszanak mobilon. A felbontás maradt Full HD. A Realme Q2 és a Q2 Pro között szoftveres fronton nem lesz differencia, ezen is az Android 10 fut majd a Realme UI-vel megtoldva. Az eszköz kamerarendszere is nagyon hasonló, csak annyi a különbség, hogy itt már nincs a hátlapon 2 MPixeles monokróm képalkotó, minden más azonos.

Galéria megnyitása

A fejlesztők a Realme Q2 alapjául is a MediaTek Dimensity 800U rendszerchipet választották, ami a játékosoknak szóló optimalizációkkal is szolgál egyebek mellett. 4 vagy 6 GB-nyi memóriával lesz kapható ez az okostelefon, a tárhely pedig fixen 128 GB, de bővíthető is. Biztosított a kapcsolati fronton az 5G modem, és van ezen felül természetesen 4G LTE is, valamint 802.11 a/b/g/n/ac Wi-Fi (2,4 és 5 GHz), Bluetooth 5 modul és A-GPS vevő. Dual-SIM-es a termék és hibrid kialakítású.

Ezüst és kék színben jön ez a masina, és 162,2 x 75,1 x 9,1 milliméteres a háza, ami 194 grammos tömeggel társul. A Realme a kereten helyezte el a Q2 esetében az ujjlenyomat-olvasót, így ez minden helyzetben azonnal elérető. Biztosított itt 3,5 milliméteres Jack aljzat és C-típusú USB csatlakozó is. Az eszközt egy 5000 milliamperórás kapacitású akkumulátor fogja ellátni energiával és 30 wattos Dart gyorstöltés támogatás biztosított itt.

Realme Q2i

Hírünk legszerényebb tagja a Realme Q2i, és bár ez is 6,52 colos még, tehát a mérete miatt nem kell szégyenkeznie, már csak HD+ felbontású. Ezen a mobilon is a Realme UI felületbe burkolt Android 10 rendszer üdvözli majd a vásárlókat.

Az előlapi kamerája a terméknek 8 MPixeles, a hátoldalán pedig van egy 13 megapixeles megoldás, ami mellett még kettő 2 MPixeles egység is helyet kapott, az egyik makrózni tud, a másik pedig a mélységinformációt biztosítja. Még ez a modell is 4K UHD videózásra képes, hála a rendszerchipjének, ami elég teljesítménnyel szolgál ehhez.

Galéria megnyitása

A Realme Q2i a Dimensity 720 rendszerchipet alkalmazza, ami jelenleg a legegyszerűbb 5G-s egysége a MediaTeknek, de már ez is igazán jó tempót tud nyújtani, hiszen Cortex-A76 és A55 magok dolgoznak benne – bár az IGP szerepét csak egy Mali-G57 MP3 kapta. 4/128 GB-os kivitelben kerül a boltokba a mobil. Szolgál az 5G modemen felül 4G LTE-vel, Bluetooth 5 modullal, kétsávos, 802.11ac Wi-Fi-vel és A-GPS vevővel is.

A kék és ezüst színekben érkező mobil 164,4 x 76 x 8,6 milliméteres vonalakkal határolt és 189,5 grammot nyom. A Realme Q2i már a hátán hordja az ujjlenyomat-olvasóját, és itt a keretre került egy C-típusú USB, valamint egy 3,5 milliméteres Jack is a fül- és a fejhallgatók számára. Egy 5000 mAh-s kapacitású teleppel lett szerelve az okostelefon és 18 wattos teljesítménnyel lehet tölteni.

A Realme újdonságai Kínában kerülnek elsőként a boltokba. A Q2i 45 ezer forintba fog kerülni átszámítva, a Realme Q2 már kb. 59 ezer forintot kóstál majd 4/128 GB-tal, a 6/128 GB-os változatában pedig már 64 ezer forintnak megfelelő összeget kell majd érte leszurkolni. A Q2 Pro pedig nagyjából 82 ezer forinttól lesz hazavihető 8/128 GB-os kivitelben, a 8/256 GB-os változata pedig az aktuális árfolyam mellett kb. 90 ezer forintot fog kóstálni. Az eszközök a következő hetekben kerülnek a boltokba.

Galéria megnyitása

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap