Shop menü

ELÉGEDETTEK A FRANCIÁK AZ IPHONE 12 SUGÁRZÁSCSÖKKENTŐ FRISSÍTÉSÉVEL

Nagyon úgy fest, hogy átmegy a frissítés a szabályozókon, és visszakerülhetnek a mobilok a boltokba, de vannak még nyitott kérdések.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Elégedettek a franciák az iPhone 12 sugárzáscsökkentő frissítésével

Néhány napja számolhattunk be arról, hogy az Apple már is elkészült azzal a frissítéssel, ami elvileg megoldja az iPhone 12 esetén a határértéket meghaladó sugárzási gondokat. A jelek szerint minden jól megy, a frissítés működik, a franciák pedig már azon vannak, hogy a frissítés minél gyorsabban elindulhasson.

Szeptember közepén bombaként robbant a hír, hogy az Apple iPhone 12 forgalmazását azonnali hatállyal felfüggesztették Franciaországban egészségügyi kockázat miatt. Illetve egészen pontosan arról volt szó, hogy bizonyos körülmények között olyan sugárzást mértek az okostelefon használata közben, ami meghaladja az érvényben levő határétéket. A végtagoknál mért adatokkal volt problémája a hatóságoknak, nem pedig az általánosan kiemelt figyelemmel kísért fejnél mért értékkel.

Zsebben és kézben fogva egyaránt túl nagy volt az iPhone 12 fajlagos abszorpciós rátája. Hamar kiderült, hogy ezt lehet szoftveres beavatkozással orvosolni, az Apple pedig nagyon otthon van a szoftverfrissítésekkel történő hibajavításokban, így erre nem is kellett túl sokat várni. Kevesebb mint két hét alatt az Apple megküldte a francia rádiófrekvencia felügyelő ügynökség (ANFR) számára azt a soron kívüli iOS frissítést, ami rendezi az iPhone 12 működési rendellenességét.

Galéria megnyitása

Az Apple mellett a szabályozók is azon vannak, hogy minél gyorsabban lezárulhasson ez az ügy. Hiszen pontosan tisztában vannak ezzel, hogy itt a felhasználók biztonságáról van szó. Minél hamarabb megvan a megoldás, annál gyorsabban lehet a több millió ember használt mobilokat frissíteni, hogy azok újra a SAR határértékeken belül üzemeljenek. Néhány nap alatt sikerült elvégezni az új méréseket és elemzeni az adatokat, amiből kiderült, hogy az iPhone 12 a frissítést követően már megfelelően működik.

Egyelőre többet nem lehet tudni, a hatóságok még nem közöltek friss információkat, és az Apple is hallgat az ügyben. Bízunk abban, hogy a problémát orvosló kész frissítés hamarosan útnak indulhat.

Az Apple egyébként korábban folyamatosan azt hangsúlyozta, hogy minden rendben van a készülékekkel, a saját mérésinél nem látott problémát, és a cég munkatársainak is ezt kellett mondania azoknak a tulajdonosoknak, akik az ügyben érdeklődtek. Szerencsére azért a jelek szerint mégis csak sikerült megtalálnia, és kiküszöbölnie a hibát, hogy végre a hatóságok szerint is minden a legnagyobb rendben lehessen az érintett mobilokkal.

Galéria megnyitása

Azt továbbra sem lehet tudni, hogy mennyi ideje állhatott fenn a hiba az iPhone 12-nél, ami miatt a meghatározott határértékeknél jelentősebb sugárzást bocsájtott ki a felhasználók testrészeire. Arról szerencsére jelen állás szerit nincs szó, hogy ténylegesen komolyabb egészségügyi kockázatot jelentő sugárzásról beszélhettünk volna. De az is biztos, hogy ennyivel még nem lesz lezárva ez az ügy, mert a termék vizsgálatába más országok is beszálltak már.

Az iPhone 12 példája jól mutatja egyébként, hogy hiába mérik meg egy modern okostelefon különböző sugárzási adatait (SAR) a megjelenés, bevezetés idején, ezeken bizony a gyártók szoftveresen bármikor tudnak módosítani. Ha pedig már itt tartunk, bizony egyelőre még az is kérdés, hogy az iPhone 12-t vajon mindenhol frissíteni fogja-e az Apple, vagy csak Franciaországban lesz kiadva ez a „folt”, hogy a szabályozókat megnyugtassa a vállalat.

Az Apple több európai országgal is egyeztet jelenleg, és biztosan fogunk még hallani erről az ügyről a következő napokban, hetekben.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére