Shop menü

NEM KEZELI TÚL JÓL AZ APPLE AZ IPHONE 12 BETILTÁSI ÜGYÉT

Az Apple bejelentette, hogy a legegyszerűbb módon igyekszik kezelni az ügyet, hogy a készülékek megfeleljenek az előírásoknak.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Nem kezeli túl jól az Apple az iPhone 12 betiltási ügyét

Nagy port kavart, és villámgyorsan híre ment, hogy Franciaországban az iPhone 12 forgalmazását leállította a hatóság, miután kiderült, hogy a termék nem az egészségügyi határértékeken belül üzemelt a telekommunikációs ügyekben érintett szervezet vizsgálata szerint. Az Apple most kijelentette, hogy hamarosan lesz megoldás az ügyre.

Jelenleg az iPhone 12 forgalmazás áll Franciaországban, és egyelőre még nem lehet biztosan tudni, hogy mikor indulhat újra, és kerülhet vissza a boltok polcaira az okostelefon. De az Apple rövid idő alatt reagált az ügyre, és elvileg már dolgoznak is a megoldáson. Ezzel párhuzamosan pedig más európai országokban is veszélybe került az iPhone 12 pozíciója.

Galéria megnyitása

Mint az ismeretes, az iPhone 12 a különböző végtagokra gyakorolt sugárzás mértékével adódott egészen komoly problémája. A fajlagos abszorpciós rátája (SAR) kézben fogva és zsebben hordozva jóval nagyobb volt a megengedettnél. Elvileg 4 W/kg lenne a maximális érték, ami még belefér, de az iPhone 12 esetében a szakemberek arra jutottak, hogy 5,74 W/kg-os sugárzást bocsájt ki. Másik 140 tesztelt készülék gond nélkül megfelelt az elvárásoknak.  Ha valakit érdekelnek mélyebben is a részletek, akkor a korábbi hírünkben tájékozódhat.

Egész Európában ugyanazok az egészségügyi előírások vonatkoznak a mobilok sugárzására, és már korábban előre vetítettük, hogy más országok is lépést tehetnek az iPhone 12 ügyében. Ez meg is történt mostanra. Több EU tagállam is egészen gyorsan reagált a francia rádiófrekvencia felügyelő ügynökség (ANFR) beszámolójára. Belgium bejelentette, hogy saját teszteket indít, hogy meggyőződjön a készülék problémás működéséről, a németek pedig egyeztetésbe kezdtek a franciákkal, hogy az egész EU-ra kiterjedő javaslatot dolgozzanak ki.

Olaszországban sem tétlenkednek az illetékesek, és egyeztetni kezdtek az ügyben az Apple-lel, kérve a cupertinóiakat arra, hogy orvosolják a „hibát” – erről egy kormányzati forrás számolt be. A holland digitális infrastruktúráért felelős hatóság közölte, hogy ugyancsak saját teszteket fognak végezni, amire két héten belül kerítenek sort. Eközben pedig az vállalattal is egyeztetni kezdtek az iPhone 12 problémás SAR értékei okán. Azt is hozzátették a hollandok, hogy már tulajdonosoktól is érkeztek megkeresések hozzájuk.

Galéria megnyitása

Az Apple azt közölte, hogy egy szoftverfrissítést fognak kiadnia a francia készülékekre, ami gondoskodni fog arról, hogy az iPhone 12 a jövőben már az egészségügyi előírásoknak megfelelően működjön. „Bízunk benne, hogy az iPhone 12 ezt követően újra elérhetővé válhat Franciaországban.” – emelte ki a vállalat.

Furcsa az Apple válaszában, hogy arról beszélnek, hogy ez csak egy francia biztonsági előírás, nem általános biztonsági szempont. Hiszen ez így ilyen formában egészen biztos, hogy nem igaz, mert minimum az EU-ban hasonló szabályozás van érvényben. Az Apple egyébként mindenféle hibánál rutinosan válaszolja azt, hogy egy szoftverfrissítéssel megoldják majd a problémát.

Hogy mikor jön majd a frissítés az nem derült ki, de a franciák leszögezték, hogy az Apple reakciója nem lesz elég ahhoz, hogy újra elinduljon az iPhone 12 forgalmazása. Kizárólag akkor kerül fel újra a boltok polcaira az okostelefon, ha megkapta a frissítést és a teszteken valóban megfelelően teljesít. Egy-egy szoftverfrissítés elkészülése akár hónapokba is telhet. Azt nem tudni, hogy ezúttal mennyit kell majd várni.

Galéria megnyitása

Az Apple egyébként finoman – vagy talán nem is olyan finoman – próbálja nyugtatni a kedélyeket. Egyrészt folyamatosan hangsúlyozza, hogy a saját tesztjeik nem támasztják alá a francia eredményeket, másrészt azt adta ki iránymutatásban a támogató csapatnak, hogy ne válaszoljanak konkrétumokkal azoknak a felhasználóknak, akik ezzel az üggyel keresik meg a céget. Mindenkit igyekezzenek megnyugtatni afelől, hogy a cég mérései szigorúak, a mobilok pedig megfelelnek azoknak.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére