Shop menü

BETILTJÁK AZ IPHONE 12-T? TISZTÁZZUK A HELYZETET!

Franciaországban átmentileg felfüggesztették az egyik legnépszerűbb modell forgalmazását, éppen akkor, mikor az Apple egyébként is kivezeti.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Betiltják az iPhone 12-t? Tisztázzuk a helyzetet!

Derült égből villámcsapásként jött a hír, hogy a francia rádiófrekvencia felügyelő ügynökség (ANFR) döntése nyomán Franciaországban azonnali hatállyal felfüggesztik az iPhone 12 forgalmazását. Mégpedig azért kell ezt meglépni, mert veszélyes mértékű sugárzást mértek a használata során, a fajlagos abszorpciós rátája jelentősen meghaladta a határértéket.

A hír rengeteg felületen azonnal terjedni kezdett, nem meglepő, hiszen éveken keresztül volt az Apple egyik legkeresettebb okostelefonja, és globálisan több tíz millió lehet napi használatban. Éppen ezért érthető, ha az embereket foglalkoztatja a dolog. Több kérdés is felmerül az ügy kapcsán, és sok téves információ is terjed, éppen ezért megpróbálunk minden lényeges dolgot összeszedni.

Az első és legfontosabb kérdés, hogy ez miért most derült ki? Az iPhone 12 2020 októberében került forgalomba, és az Apple pont most, az megfelelő alternatívát jelentő iPhone 15 széria bejelentését követően pont leállította az iPhone 12 forgalmazását egyébként is. Szóval ennek a döntésnek sokkal kisebb a hatása, mint akár csak néhány héttel vagy hónappal ezelőtt lett volna.

Galéria megnyitása

A francia rádiófrekvencia felügyelő ügynökség beszámolója szerint azért most került elő ez a téma, mert egy olyan teszten vett részt a mobil, ami nem szokványos. A szóban forgó SAR (fajlagos abszorpciós rátája) értéket a különböző hatóságok Európa-szerte és az Egyesült Államokban általában úgy vizsgálják, hogy a felhasználó fejére gyakorolt hatást veszik figyelembe, ezúttal azonban a végtagokat érintő sugárzás mértékét mérték a franciák.

A fejnél mért SAR 2 W/kg lehet az EU-ban, míg az Egyesült Államokban 1,6 W/kg a határérték, szóval kicsit nagyobb a szigor a tengerentúlon. Az Apple okostelefonjai azonban ezt gond nélkül teljesítik. Nem ezzel van a gond, hanem azzal, hogy a végtagokra gyakorol túl nagy sugárzást az iPhone 12 mikor az ember a kezében fogja vagy a zsebében hordozza az eszközt. Ilyen esetben az általánosan elfogadott maximális fajlagos abszorpciós ráta 4 W/kg, és az Apple mobilja ennek majdnem a másfélszeresét produkálta. 5,74 W/kg-ot mértek a szakemberek.

Galéria megnyitása

Emiatt tehát most nem szabad iPhone 12-t értékesíteni, de lesz visszahívás? Az alapján, hogy fel kellett függeszteni a mobil forgalmazását elég súlyosnak hangzik a dolog, de a francia szakemberek szerint nem szükséges a visszahívás. A problémát elvileg lehet szoftverfrissítéssel javítani, ezért jelen állás szerint szükségtelen a készülékeket visszahívási akcióban kezelni, de ez még változhat.

Most az Apple-nek ultimátumot adott a hatóság, amiről Jean-Noël Barrot, a francia távközlési miniszterhelyettes beszélt. Pontos részleteket nem árult el az ügyben csak azt mondta az illetékes, hogy néhány hete van a vállalatnak arra, hogy gondoskodjon a javításról. Amennyiben ez nem történik meg, onnantól lehet kilátásba helyezni drasztikusabb intézkedést, és ha így lesz, akkor elképzelhető akár a visszahívás is.

Mivel már éppen kifutott az iPhone 12, az Apple-re nem nehezedik ilyen nagy nyomás, de nem veheti teljesen fél vállról a dolgot. A cég biztosan törekedni fog a hiba javítására, mert ha ez nem megy, és konstrukciós hibáról van szó, akkor elkerülhetetlenné válhat a visszahívás. Az pedig egészen biztos, hogy eurómilliókat húzna ki a vállalat zsebéből, miközben komoly presztízsveszteség is érné, és vásárlók bizalmát bukhatná el. Valószínűleg kénytelen lesz a cég az adóteljesítményt csökkenteni.

Miért a kifutott iPhone 12 volt a célkeresztben? Nos, a legtöbb hírben csak az szerepel, hogy az Apple népszerű mobilja megbukott ezen a teszten, de egyáltalán nem arról van szó, hogy a hatóságoknak éppen ezt jutott eszébe tesztelni. Persze mindenkinek joga van azt gondolni, hogy ilyen véletlen elég nehezen fordulhat elő, de elvileg tényleg csak erről van szó.

A francia hatóságok a szóban forgó tesztet valójában 141 készülékkel végezték el, több évre visszamenőleg mérték számos gyártó még kapható termékét, és ebből az óriási merítésből pont az iPhone 12 bukott el.

Várható szélesebb körű intézkedés? Jean-Noël Barrot azt is elmondta, hogy felveszik a kapcsolatot más országok illetékes hatóságaival is, jelzik az eredményeiket, szóval ez alapján könnyen elképzelhető, hogy nem fog az ügy megállni Franciaországban. A fent említett SAR határértékek az egész Európai Unióban egységes, tehát például akár Magyarországon is felfüggeszthetik ez alapján az iPhone 12 forgalmazását. Egyelőre azonban más ország nem jelezte, hogy így határozna.

Mivel a teszt körül még sok tisztázatlan kérdés van, így az is elképzelhető, hogy más országok is igyekeznek majd erről saját méréseket végezni, és azoknak az eredménye döntő lehet. Ma már a legtöbb országban vannak olyan modern berendezések, amikkel egy ilyen elemzés elvégezhető. Magyarországon a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság indíthat vizsgálatot ebben az ügyben, és elvileg az NMHH is képes lehet saját tesztekkel meggyőződni az iPhone 12 működési „rendellenességéről”.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére