A Disney 2013-ban megvette a LucasFilmet, majd hat hónapra rá bejelentette, hogy bezárja a LucasArtsot, és a továbbiakban licenceli a Star Wars-címet. Végül a licenc az Electronic Arts-hoz került, és mondhatjuk, hogy nem volt éppen sima menet.

Több nagyobb fejlesztést lelőttek, vagy átszerveztek, és az AAA-kategóriában eddig öt év alatt két egész Battlefront-játékot sikerült kiadni, némi lootbox botránnyal körítve. Igaz, mobilokon legalább tarol a Galaxy of Heroes.

Mindenesetre akkor úgy tudtuk, hogy a Disney öt évre adja ki a licencet az Electronic Artsnak, azonban aki abban reménykedett, hogy majd visszaveszi, valószínáleg csalódnia kell. Bob Iger, a Disney vezére most ugyanis a befektetőknek tartott konferenciahíváson elmondta, hogy kifejezetten jó a kapcsolatuk az Electronic Arts-cal és az egész licencelési modelljükkel, így ezen nem nagyon akarnak változtatni.

Iger beismerte, hogy a Disney nem járatos a videojáték-iparban, és kiadóként sosem működött jól, azonban a licencelésben mindig sikeresek voltak. Ráadásul, mint mondta, ez nem igényel különösebb befektetést sem, és a pénzüket másba tudják tenni.

"Egy rakás dologban jók vagyunk, például a filmekben, sorozatokban, vidámparkokban, sétahajókban, de a játékkiadásban nem. Úgyhogy valószínűleg maradunk a licencelés mellett, és inkább máshova tesszük a pénzünket" - közölte a vezérigazgató.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

14 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
tiburka
tiburka
2019. febr. 9. 18:36
#7

Távol áll tőlem a gyűlölködés, de az EA-t szívből utálom. Az a filozófia, amit alkottak egyenlő a rablással.

Vrobert938
Vrobert938
2019. febr. 8. 8:36
#6

"az AAA-kategóriában eddig öt év alatt KÉT EGÉSZ BATTLEFRONT JÁTÉKOT sikerült kiadni"
NA.....NA....NA..... Ez a modnat több helyen is megbukik. Egyik BF játékot sem giazán nevezém egésznek. Az első kimondottan karcsúra sikerült. Csak-csak az utolsó kieggel kezdett volna alakot ölteni, de addigra a palyer base szétfoszlott akár az Alderaan.
A második játék meg részemről csak a rövidke és túl sok mindent nem mondó story-ból és 10-15 órányi StarFighterezésből állt.
Ha külön kaidják a starfighter részt 30 euróért kap tőlem 7,5/10-et, de így a BF1-re nem mondanék 4/10-et se, a Story és starfighter miatt erős közepes a BF2 5,5/10.

FELULET
FELULET
2019. febr. 8. 8:06
#5

A playerek kivétel nélkül elégedetlenek, a disney is az volt még egy éve, csak gondolom azóta a megfelelő személy kapott egy szép vastag nokiás dobozt, és már elégedett :)

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2019. febr. 8. 6:14
#4

Zsák a foltját. Ugyanazt csinálja a Disney a filmiparban, mint az EA a játékokkal. Bár a Star Wars tönkretételén már együtt dolgoznak, úgy tűnik, ez egyedül még nekik is nagy falat...

magerg
magerg
2019. febr. 7. 22:17
#3

"Egy rakás dologban jók vagyunk, például a filmekben..."
Az utolsó jedi és a Solo után én ezt nem mondanám olyan határozottan...

Trolltaxi
Trolltaxi
2019. febr. 8. 11:56

...és fognak... és fognak ... és fognak.... és fognak....

cheatergs
cheatergs
2019. febr. 7. 19:04
#2

A Disney tavaly még nem volt elégedett az EA-val, volt is róla itt hír. Há' hogy van ez?

Am a Star Wars játékok többsége inkább félresikerült, és csak kevés maradt emlékezetes.

SgScorpion
SgScorpion
2019. febr. 8. 19:42

A Force awakens csak 700millió dollárral hozott többett, mint a Last Jedi :D

Naz
Naz
2019. febr. 7. 17:54
#1

Gratulálok... Igazából a játékosok nem igazán elégedettek, de a lényeg, hogy a Disney az... Megérdemlik egymást..

"Így száll hát sírba a Star Wars franchise. Tapsvihar közepette."

SgScorpion
SgScorpion
2019. febr. 8. 19:42

A Force awakens csak 700millió dollárral hozott többett, mint a Last Jedi :D

Vissza az oldal tetejére