A Honor egyebek mellett arról is beszélt az MWC keretei között, hogy a vállalat hamarosan bevezeti globálisan a Watch GS 3 karórát. Ezt a viselhető kiegészítőt nem most mutatta be, volt már hozzá szerencsénk, méghozzá nem januárban. A termékkel akkor részletesen megismerkedtünk, most pedig már tudjuk azt is, hogy mennyibe fog felénk kerülni.

A Watch GS 3-ra a Honor úgy tekint, mint egy felsőbb árkategóriás eszközre, ugyanis kiváló anyaghasználat és magas minőségi színvonal jellemzi. Viszont a cég nem szabott túlzottan magas árakat. Igazából, nem kerül lényegesen többe a kínai áránál sem a portéka, ami különösen jó hír. Az egyszerű fekete Watch GS 3 a szilikon sportszíjon 230 euróba kerül majd, az ezüst és az arany tokos, bőrszíjas kivitelért pedig 250 eurót kell majd leszurkolni.

Galéria megnyitása

Arról egyelőre még nem szeretett volna beszélni a Honor, hogy pontosan hol és mikor fog megjelenni az okosóra. Remélhetőleg idővel Magyarországon is megvásárolható lesz majd az újdonság, mint a Honor más viselhető kiegészítői is.

Galéria megnyitása

A termékről azt érdemes tudni, hogy 1,43 hüvelykes AMOLED kijelzőt kapott 326 PPI-s felbontással. Érintés mellett kezelhető lesz gombokkal is, és nagyon sok opciót fog nyújtani a testre szabhatóság tekintetében a megjelenítő, rengeteg digitális számlap fog rendelkezésre állni. A LiteOS fut a Watch GS 3-on, és az Apollo4 hardverplatform biztosítja az alapját.

Galéria megnyitása

Rengeteg sportmódot nyújt a készülék, támogatott a Honor Health 5.0, és még az elszántabb embereknek is jó társ lehet a képességei alapján, nemcsak a hobbi sportolóknak. De egyébként eléggé elegáns eszközről van szó, tehát napközben simán megállja a helyét egy öltönyös viselet mellett, miközben munkaidő után kifejezetten jó társ az edzések mellé. Éjjel-nappal figyel, mindig gyűjti az adatokat, és elemzi az információkat, hogy utána segítse a felhasználó életét.

Galéria megnyitása

Rendelkezik a szerkezet a Bluetooth modul mellett NFC chippel, szóval lehet vele fizetni is. Plusz van GPS vevő, tehát nyomkövetési funkcióról is tud gondoskodni egyebek mellett. Kifejezetten fejlett a benne található GPS. Mint ahogy például pulzusmérőből is egy magasabb pontosságú megoldást kapott, hogy megbízhatóan tudjon üzemelni. Zenelejátszásra is képes a szerkezet, és még akadnak más hasznos funkciói is.

Galéria megnyitása

Egyébként 46 milliméteres a tokja, ami azért fontos információ, mert ebből például azonnal kiderül, hogy a női vásárlók számára ez nem lesz ideális megoldás. Kifejezetten férfias méretű lett a Watch GS 3. Ahogy azt már fentebb említettük, szilikon és bőr szíjjal lesz gyárilag megvásárolható az okosróa. 5 ARM nyomást tud elviselni, szóval lehet benne strandolni is éppen, bár azért azt is szem előtt kell tartani, hogy egy nagyobb erejű csobbanást már nem biztos, hogy túlzottan kedvelni fog. Az üzemideje 14 nap körül alakul átlagos használatban.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére