ELÉG SOK GOND VAN A TSMC ARIZONAI ÜZEMEI KÖRÜL – NEHEZEN TALÁLNAK MÉRNÖKÖKET, TÁMADÁSOK ÉRIK AZ ALKALMAZOTTAKAT

A TSMC amerikai térhódítása nem megy zökkenőmentesen, sok területen jelentkeznek problémák, amelyekre mielőbb gyógyírt kell találni.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2023. jún. 9. 8:47
Elég sok gond van a TSMC arizonai üzemei körül – Nehezen találnak mérnököket, támadások érik az alkalmazottakat

A világ legnagyobb és legjelentősebb félvezetőipari bérgyártója, a piacvezetőnek minősülő TSMC éppen az Amerikai Egyesült Államokban, azon belül is Arizona államban próbálja megvetni a lábát, amelynek köszönhetően új lehetőségek nyílnak a vállalat előtt a tengerentúlon.

Rögös az út a siker felé – A tajvani munkamorál nem igazán tetszik az amerikaiaknak

Már az építkezés megkezdése előtt is felmerült néhány probléma, ugyanis az amerikai terep teljesen ismeretlennek és egy kissé rögösnek is bizonyult a TSMC vezetése számára, ám úgy tűnik, a megpróbáltatásoknak még mindig nincs vége. Április folyamán egy tűzeset borzolta a kedélyeket, majd a TSMC vezetése arról panaszkodott a helyi újságoknak, hogy egyszerűen nem találnak megfelelő mennyiségű képzett munkavállalót, ugyanis a potenciális jelentkezőknek egyszerűen nem tetszik a TSMC-re jellemző munkamorál, azt túlságosan „brutálisnak” tekintik. Hogy miért? Az egyik mérnök beszámolója szerint a 12 órás munkanap alapértelmezettnek tekinthető, valamint a hétvégi műszakok is teljesen általánosak, így a munka és a magánélet között finoman szólva sincs egyensúly. Egyes beszámolók szerint a munkavállalók egy része az irodában aludt egy teljes hónapon keresztül.

Galéria megnyitása

Ennek eredményeként az amerikai Glassdoor weboldalon, ami a munkaáltatók minősítését segíti, 27%-os elégedettségi rátával rendelkezik a TSMC a 91 beszámoló lapaján, azaz a visszajelzést küldőknek alig egyharmada ajánlaná a vállalatot, mint munkáltatót. Ezzel szemben az Intel elégedettségi rátája 85%-os, igaz, nem is 91, hanem több tízezer visszajelzés alapján. A Glassdoor virtuális hasábjain szereplő információk alapján nem tűnik vonzó munkahelynek a TSMC, és igazából ezért nem találnak megfelelő mennyiségű, kellően képzett munkavállalót sem – a kulturális és a morális különbségek eléggé nagyok.

A meglévő munkaerő helyzete sem felhőtlen, nem érzik magukat biztonságban

Galéria megnyitása

A legfrissebb beszámolók alapján a TSMC alkalmazottai Arizona területén egy külön kis „faluban” laknak, amit TSMC Village néven emlegetnek. Az alkalmazottak otthonai „A” és „B” kategóriára osztott régiókban foglalnak helyet, amelyeket az elmúlt hetek folyamán támadások értek. A beszámolók szerint 2023. május 19-én a TSMC Village B területén lakásbetörések történtek, majd 2023. május 26-án a TSMC Village A került sorra, ahol hét autót rongáltak meg a bűnözők az este során, egyes járművekbe sikeresen be is törtek. Történt egy harmadik eset is, amivel kapcsolatban dátum ugyan nem áll rendelkezésre, de eléggé ijesztő lehetett az áldozatok számára: a TSMC egyes mérnökeit egyszerűen kirabolták a bűnözők.

Galéria megnyitása

A UDN beszámolója szerint 2023. május 19-én lényegében annyi történhetett, hogy egy üresen álló házba törtek be illetéktelenek, akik ott is szerettek volna maradni. A 2023. május 26-i események ennél egy picivel világosabbak, ott ugyanis a videók alapján tinédzserek egy csoportja követte el a rongálásokat: autók ablakokait törték be és megpróbálták felfeszíteni az ajtókat is; néhány esetben sikerrel jártak, bejutottak a járművekbe. Az egyelőre nem derült ki, hogy az akció célja pusztán a vandálkodás volt-e, vagy ténylegesen lopni akartak.

Galéria megnyitása

Noha a fenti bűncselekmények összességében nem a legdurvábbak, ha saját magunknak kell átélnünk őket, akkor azért teljesen másképp néz ki a helyzet. Az új lakók morálját jelentősen rontja az az állapot, amikor nem érzik magukat biztonságban, és a Tajvanról áttelepült munkavállalók számára ez jelentős mértékű plusz stresszt jelent azon felül, amit az átköltözés már alapból is jelent.

Galéria megnyitása

A UDN munkatársai beszéltek néhány mérnökkel, akik az említett TSMC Village területén laknak. A mérnökök a terület menedzsmentjével foglalkozó céget hibáztatják a biztonság hiánya miatt. A probléma a jelek szerint az, hogy a TSMC Village eléggé elhagyatott területen helyezkedik el, amit így nehéz megfelelően bekeríteni és biztonságban tudni. Az illetékesek egyelőre arra kérték az érintetteket, legyenek éberebbek az ingatlanjaikat és a tulajdonaikat illetően, arról azonban nem esett szó, terveznek-e lényegi lépéseket a biztonság fokozása érdekében.

A fenti események alighanem tovább rontják a TSMC amerikai munkaerőpiaci esélyeit, ugyanis a TSMC Village körül gyülekező fellegek miatt még kevésbé lesz vonzó a tajvani cég a munkavállalók körében.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

9 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Bihus
Bihus
2023. jún. 11. 0:08
#8

Hát nekem ez olyan kb, mintha Ózdon építenének gyárat.

Nem tudom, milyen helyen lehet ez Arizonában, de mindenesetre furcsa, hogy erről nem szól a fáma.

KikiGames
KikiGames
2023. jún. 10. 19:23
#7

Egyébként az a bajuk hogy 12 órás munkarend és hétvégi munka van? Már nem azért de itt nálunk például szerintem a gyárak többsége ilyen.

marc23
marc23
2023. jún. 10. 17:18
#6

Na varjatok csak meg par honap/ev es mar meg is lesz az az arisoniai uzem toltve csupa szorgos munkassal, na nem lusta amcsival, no meg fekaval, hanem majd jonnek az eredeti gyarbol, m h azt taiwan kedves szovetsegese porig rombolja, mint ahogy attol taiwanban tartanak is ( lasd multkori cikk: taiwan nem hagyja h az usa leromblna a tsmc-t).

Rhynmei
Rhynmei
2023. jún. 10. 1:39
#5

Témától függetlenül, de....
"autók ablakokait törték be és megpróbálták felfeszíteni az ajtókat is; néhány esetben sikerrel jártak, bejutottak a járművekbe"
A betört ablak hogy a viharba nem volt elég a bejutáshoz?

WarpEdit
WarpEdit
2023. jún. 9. 14:40
#4

A római birodalom jutott eszembe nekem is elsőre... A Netflixen van egy nagyon jó doku a témában Az amerikai gyáregység címmel. Érdemes belenézni.

thestock
thestock
2023. jún. 9. 11:29
#3

Pont az ilyen libsi siránkozás miatt haldoklik a nyugat!! Nemtecik, hogy dolgozni kell a pénzért!? Ha többet dolgozol többet is keresel ez ilyen egyszerű! Ha nemfelel meg el lehet menni kapálni vagy a bányába akkor megtudod miaz a munka!

GhanBuri
GhanBuri
2023. jún. 12. 19:17

@thestock Egész ponntosan mi a célod az ilyen hozzászólásokkal?

__PARASZT__
__PARASZT__
2023. jún. 9. 10:51
#2

A cikkből nekem az jön le, hogy a gettó közepére rakták a gyárat azt most csodálkoznak h meg vannak csapva. Like mit vártak? Lehet nem tul PC de statisztikailag abban az államban minden 150. ember eröszakos támadás áldozata lesz per év, szal nem tul meglepö ha egy több ezer föt foglalkoztato cégnél néhányakat kulturálisan gazdagit az öslakos népség...

Amugy meg amerikában se ritka a müszakos munkarend, sőt, ott még gyakoribb is a 12orázás meg a hétvégi munka mint pl. Magyarországon, szal ez a cik kb. értelmezhetetlen, de talán nem egy fél marék ex alkalmazott sirása után kéne cikket írni

Christoferus
Christoferus
2023. jún. 9. 10:41
#1

A világ központja, az új római birodalom. Csupa fényűzés, csillogás és béke.

Vissza az oldal tetejére