A tavalyi év egyik legérdekesebb jelensége volt a NES Mini megjelenése, amit rekord sebességgel kapkodtak el a vásárlók, és habár láthatóan hatalmas igény volt rá, a Nintendo mégsem volt hajlandó többet gyártani belőle.

Nem csoda, hogy sokan azt feltételezik, hogy valami hasonló fog lejátszódni a SNES Mini szeptemberi megjelenésekor is. Az előrendelések ezúttal is pillanatok alatt elfogytak, sokan pedig már most az eBayen és más aukciós oldalakon hirdetik a még le sem szállított saját példányaikat, nyilván az alap 79,99 dolláros ár sokszorosáért.

Reggie Fils-Aime, a Nintendo of America vezetője most azonban kiállt és elmondta, hogy senkinek nem javasolja, hogy az aukciós oldalakon vásároljon, és többet fizessen a kis konzolért, mint az ajánlott 79,99 dolláros ár. Azt ígérte ugyanis, hogy a Nintendo ezúttal eleget fog gyártani a gépből.

Hogy pontosan mennyit, az nem derült ki. Az viszont biztos, hogy a szeptember 29-es megjelenés után még legalább az év végéig folyamatosan érkeznek majd új készletek, így ha az indulás környékén nem is tudjuk majd beszerezni a SNES Minit, később valószínűleg lesz rá lehetőségünk.

Ezzel párhuzamosan a Nintendo of Japan azt is bejelentette, hogy újraindítja a tavalyi NES Mini gyártását. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy Japánon kívül is visszahozzák-e a forgalomba a konzolt, de butaság lenne, ha nem tennék.

Galéria megnyitása
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

12 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Pandion
Pandion
2017. szept. 13. 16:03
#7

Ha valaki úgy érzi, hogy neki van SNES gépe de a Nintendo mindenáron rá akarja tukmálni a mini-t mert az bármilyen szempontból is jobb mint az övé, akkor az borzasztó nagy tévedésben van! Mindenkinek gratulálok akinek van eredeti gépe, de nem ők a célcsoportja a mini-nek!!! Nekem spec nincs, soha nem is volt, kb gyerek koromban csorgattuk rá a nyálunkat... És spec nem is akarok venni egy 20 éves gépet, hogy utána a játékokat is vadásszam hozzá (ha lehet egyáltalán kapni még). A pc-s és androidos emulátor pont azt az élményt nem adja vissza, mint az eredeti irányító, illetve az a tény, hogy bekacsolod a TV-t és játszol vele. És sajnos gyerek koromban nem engedhettük meg magunknak, hogy ilyet megvegyünk, de most már igen...

csdani84
csdani84
2017. szept. 13. 12:58
#6

Ez Nintendo. Gyári, valódi. Nem kell semmit letölteni, nem kell emulátort telepíteni, csak bedugod és mehet a játék. Nem pontosan egyezik az eredetivel, de nekem nem is hiányzik. Ez kompatibilis a mai tévékkel pl., ez a régieknél már tud problémát jelenteni. No meg fizikailag elöregedett, esetleg besárgult már a műanyag, kontaktos a joystick, hangyás a kép a koax bemeneten, miegymás. Ráadásul "eredeti" játékokat játszhatsz rajta. Az én gyerekkoromban még el kellett gyalogolni a kölcsönzőhöz, csendben felfeszíteni a hátsó ajtót és gyorsan kikeresni a kívánt kazettákat a sötétben, ha konzolos játékot akart lopni az ember. Én most már szeretek fizetni azért a termékért / szolgáltatásért, amit kapok. Ha valaki hozzám hasonlóan szeret ezekkel a játékokkal játszani, annak ez tehát jutányos vétel.

csabi02
csabi02
2017. szept. 13. 23:03

Látod,hogy elfogytak,tehát van aki igen.

Nekem még megvan a régi snes meg minden kazetta és a 2db joy,de mégse kötöm össze,hanem a pc-n az emulátoron tolom,ha rámtör a nosztalgia.

5hR3kY
5hR3kY
2017. szept. 13. 8:17
#5

Van akinek elég az Ultra Cyber Realistic Skin Dual Vibrate Maximum Realistic, Ultra Tight műpunci, de van aki marad az igazinál. xD

De maradjunk az anyagiaknál. Miért is adnál vagy 30 ezret egy olyan gépért, ami emulálva futtat Nintendo játékokat, amikor egy bármilyen okostelefonon, vagy bármilyen PC-n ugyanezt meg tudod csinálni ingyen, ráadásul úgy hogy az összes létező játékot is letöltheted hozzá?

5hR3kY
5hR3kY
2017. szept. 12. 19:56
#4

Emulátoros hulladék ugyanúgy mint a NES Mini.

Pandion
Pandion
2017. szept. 13. 7:26

Tehát összefoglalva kevesebb rá a játék, és nincsenek benne nem dokumentált funkciók... Ezt én azért nem tartom olyan borzasztónak. Egyébként én sosem játszottam az eredeti SNES-el tehát nincs is összehasonlítási alapom.

Busterftw
Busterftw
2017. szept. 12. 16:15
#3

Nekem jo az eredeti, nem sargulos szeria! :D

jedi
jedi
2017. szept. 12. 15:43
#2

Ilyenbe egy AMIGA 500 -ast nem akarnak megcsinálni ? :D

jedi
jedi
2017. szept. 12. 15:43
#1

Ilyenbe egy AMIGA 500 -ast nem akarnak megcsinálni ? :D

Vissza az oldal tetejére