A Huawei annak érdekében, hogy ne vesszen el teljesen minden, amit felépített kitartó munkával, tavaly év végén úgy döntött, hogy eladja a Honor márkát mindennel együtt, ami csak a fennmaradáshoz szükséges. Bízva abban, hogy ezáltal vissza tudja majd szerezni a piaci részesedését a Honor, és továbbviszi az örökségét.
Sokáig csend honolt a Honor körül, hónapokig nem jött új készüléke a vállalatnak, az elmúlt hetekben viszont felpörgött a munka, elkezdtek befutni olyan eszközök, amiknek a terveit még a Huawei alatt rakták le a szakemberek. Arról viszont egészen mostanáig nem sokat lehetett tudni, hogy a legfontosabb dolgot, a Google mobilos szolgáltatásainak a támogatását sikerül-e visszaszereznie. Ezúttal viszont egy online esemény keretében bejelentette a Honor, hogy visszatér a GMS szupport.
Túlságosan mélyen nem ment a részletekbe a Honor, szóval azt továbbra sem lehet pontosan tudni, hogy mégis mikor kerülhet erre sor, de azt már megtudhattuk, hogy a Honor 50 szériának a globális rajtjával fog ez bekövetkezni. A Honor 50 sorozathoz óriási reményeket fűz a márka, és szükség is van arra, hogy ez sikeres legyen, mert így alapozhatja meg a helyét újra a nemzetközi piacon.
Nagyon sok vásárló várja vissza a Huawei-t, és a Honornak tudatosítania kell majd az emberekben, hogy ugyanazt az értéket képviseli, mint a Huawei korábban. Ha ez sikerül neki, akkor a népszerűség felé egy óriási lépést tehet. Viszont az idő nagyon szorítja a vállalatot, ugyanis a kínai riválisok az elmúlt egy évben, de leginkább az utóbbi hónapokban óriási erőbedobással próbálnak a Huawei helyére benyomulni, és a Xiaomi például nagyon jól tudja kihasználni a helyzeti előnyét az eddig látottak alapján.
Ha nem siet a Honor, akkor egyre nagyobb felhasználói bázist veszít el, akik talán már a jövőben sem térnek majd vissza a márkához, mert elégedettek lesznek az Oppo, a Realme, a Samsung vagy más gyártó megoldásaival. Táblagépre is számítani lehet a jövőben a GMS-sel, ezt is megtudhattuk, de konkrétumokat ennek kapcsán sem árult el a cég.
„A Honor eszközöknek ezért lehetőségük lesz arra, hogy a Google mobilszolgáltatásait („GMS”) előre telepítve biztosítsák a kompatibilis készülékeken, a Google licencelési és irányítási modelljeivel összhangban. A fogyasztók kiélvezhetik majd a GMS-t a HONOR okostelefonok és táblagépeken egyaránt.” – jelentette ki a vállalat.
Jelenleg a Honor teszteli a Google Play Protect biztonsági rendszerét és a kompatibilitást a GMS-re váró termékekkel. Ennek során minden készülék esetében meg kell győződni arról, hogy minden a legnagyobb rendben van az eszközökkel. És mivel a Honor nagyon hosszú ideje nem dolgozott olyan mobilos szolgáltatásokkal, mint a YouTube, a Gmail, a Google Drive és a többi, ezért ez a folyamat időigényesebb a megszokottnál.
Bár a Honor 50 és azzal együtt a GMS megjelenésével kapcsolatosan még egyáltalán nincs minden tisztázva, az már nagyjából biztosan kijelenthető, hogy elérhetőek lesznek Magyarországon is a Google mobilos szolgáltatásait futtató okostelefonok, ez pedig remek hír.

































