A Starbreeze bejelentette, hogy eladta a System Shock 3 tulajdonjogait a játékot készítő OtherSide Entertainmentnek. A svédek még 2017-ben szerezték meg a játékhoz kapcsolódó tulajdonjogokat, és azóta részben finanszírozták a fejlesztést is.
Eredetileg a Starbreeze azt mondta, hogy 12 millió dollárt fektet a projektbe, azonban azt nem tudjuk, hogy ebből végül ténylegesen mennyit utaltak át a fejlesztőknek. Mindenesetre az OtherSide bevállalta, hogy teljesen visszafizeti a Starbreeze-nek az eddig befektetett pénzt.
Mindkét cégnek kemény volt a tavalyi év: a Starbreeze az Overkill-féle The Walking Dead bukása után kvázi csődöt jelentett (újraépítik a céget), az OtherSide pedig kiadta a Kickstarterről indult Underworld Ascendantot, amitől finoman szólva sem volt elájulva a közönség.
A Starbreeze ügyvezetője, Mikael Nermark elmondta, sajnálják, hogy nem tudják az OtherSide-dal befejezni a Warren Spector segítségével készülő játékot, de mindkét félnek ez lesz a legjobb megoldás.