Shop menü

EGYSZERRE HÁROM ANC-S VEZETÉK NÉLKÜLI FÜLESSEL ÁLLT ELŐ A JBL, AZ EGYIK VÍZÁLLÓ IS

A Reflect Flow Pro bírja a vizet, a Tune 130NC és a Tune 230NC pedig nagyon hasonló lett, és ezek egészen jó áron jönnek.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Egyszerre három ANC-s vezeték nélküli fülessel állt elő a JBL, az egyik vízálló is

A vezeték nélküli hangszórók mellett a JBL friss fülesekkel is előállt. A fülhallgatók terén a cég nem annyira sikeres eddig, de a mostani trió is azon lesz, hogy ezen változtasson. És igazából a képességeikhez képest nem is lehet azt mondani, hogy túlzottan drágák volnának. A Reflect Flow Pro már egyfajta felsőkategóriás próbálkozás lesz, a Tune széria két friss tagja pedig a megfizethetőbb vonalon mozog.

A JBL friss fejlesztései között kettő nagyon hasonló lett a képességeket tekintve, viszont ezt ránézésre senki nem mondaná meg, mert pont a dizájn az, ami a legnagyobb eltérést jelenti az eszközök között. A Tune 130NC és a Tune 230NC szinte azonos recept alapján született meg, csak a végén más ruhába lettek öltöztetve. A Reflect Flow Pro az, ami már magasabb kvalitású, mint a másik kettő versenyző.

Reflect Flow Pro

Kezdjük is az ismerkedést a Reflect Flow Próval, ami egy kompakt és remek tartást biztosító fülhallgató lett rendkívül ellenálló és jól szigetelő burkolattal. Van rajta rögzítőfül (POWERFIN), hogy ne pottyanjon ki az emberek füléből, és IP68 minősítéssel büszkélkedik, miközben még egy Red Dot dizájndíjat is kiharcolt magának. A készülék egy 6,8 milliméteres, JBL által tervezett hangszórót kapott, ami szép dinamikával tudja majd megszólaltatni a legváltozatosabb műfajokat.

Galéria megnyitása

Mindegyik újdonság aktív zajszűrős, és a Reflect Flow Pro esetében ez összesen hat mikrofonnal van megoldva kifejezetten magas minőség mellett. Támogatja a termék a mikrofonok esetében a beamforming technológiát, így képes koncentráltan a felhasználó hangjára figyelni például a hívások során, de a hangutasításoknál is jól jön ez, mivel van digitális asszisztens támogatás is.

Galéria megnyitása

Bluetooth 5 modult használ a Reflect Flow Pro, és ismeri a Google Fast Pair funkciót. Kezelni részletesebben a JBL Headphones applikáción keresztül lehet, az alapfunkciókat pedig érintéssel lehet használni. Egy töltéssel összesen 30 órás üzemidőt lehet kihozni ebből a fülesből, ami szép, de az igazán jó az, hogy egy feltöltéssel és aktív ANC-vel is elmegy 8 órát, zajszűrés nélkül pedig még 10-et is. Lehet gyorstölteni, 10 perc alatt 1 órányi használat érhető el, és van vezeték nélküli töltés támogatás is itt.

JBL Tune 130NC és Tune 230NC

Rögtön az elején leszögezhető, hogy a Tune modellek nevében az „NC” jelzés az aktív zajszűrésre jelent utalást. Szóval lehet nyugodtan élvezhetni a dalokat, azonban itt egy szerényebb zajszűrés van már, ami csak 4 mikrofont használ, és a szélzajjal például már kevésbé boldogulhat. És ide nem jutott beamforming technológia sem. Viszont a Google Assistant és más digitális segítők támogatottak maradtak.

Galéria megnyitása

Mivel teljesen máshogy néz ki kívülről a két modell, a belsejében is eltérő volt a hely a tervezés során. Ezért a Tune 130NC egy 10 milliméteres hangszórót kapott, míg a Tune 230NC esetében csak egy 5,8 milliméteres egység bukkant fel, viszont látni kell azt, hogy a tervezők így is egy kicsit az utóbbinál tudtak jobb hangot elérni. És egyébként mindkét hangszórónál a JBL Pure Bass hang meglétéről beszélt a cég.

Ezek Bluetooth 5.2 modult használnak és biztosítanak Google Fast Pair funkciót is a kényelmesebb használat érdekében. Az érintéses kezelés is megvan mind a kettő valódi vezeték nélküli fülhallgató esetében, a beállításaikat pedig a JBL dedikált alkalmazásában lehet kezelni. A friss Tune fülhallgatóknak a párosa IPx4 védettséget élvez, szóval esőben nem fog baja esni, nem kell attól tartani, hogy a megázás miatt tönkremenne.

Üzemidőben ezek a kiegészítők nagyon erősek lettek. Akár 40 órát is ki lehet majd belőlük préselni a gyári adat szerint, ami azt jelenti, hogy egyrészt a tokokba aránylag nagy telep kerül, másrészt remek hatékonysággal üzemelnek. Egy töltéssel kikapcsolt ANC mellett 10, zajszűréssel pedig 8 órán át muzsikálhatnak majd, és tudják a gyorstöltést, ami 10 perc alatt 1 órányi használatra elég energiát pumpál a telepekbe.

Galéria megnyitása

A JBL Reflect Flow Pro ebben a hónapban fog a boltokba kerülni, és 180 eurós ajánlott fogyasztói áron debütál, ami azért ez kicsit meredek. Viszont a JBL Tune 130NC és 230NC csak 100 euróba fog kerülni, ami a márka kínálatában olcsónak tekinthető, és egyébként is eléggé jó képességekkel bírnak, de ezek még váratnak magukra októberig.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére