EGYRE TÖBB ALAPLAP KAPJA MEG A SKYLAKE BUG JAVÍTÁSÁT

Az ASRock már minden 100-as sorozatú lapkakészlettel ellátott alaplapjához kínál frissítést, az MSI azonban még csak kettőhöz, azokat is béta változatban.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2016. jan. 26. 20:01
Egyre több alaplap kapja meg a Skylake bug javítását

Nemrégiben derült ki, hogy az Intel Skylake sorozatú processzorai bizonyos terhelésformák alkalmával hibáznak, ami a rendszer fagyását vagy abnormális működését okozza. Ez a rendellenesség jellemzően csak speciális, komplex matematikai műveletekkel dolgozó alkalmazások alatt jelentkezik – például Prime95, különböző tudományos szoftverek és különböző pénzügyi alkalmazások alatt.

Galéria megnyitása

A hibáról az Intel természetesen már tud, sőt, a vállalat alaplapgyártó partnereivel együttműködve már az új mikrokód terjesztéséhez is hozzálátott, ami segít a hiba javításában. Mivel a 100-as sorozatú lapkakészletek köré épülő alaplapokból rengeteg van, így a munka eltart majd egy darabig, de bíztató jelek azért már most is vannak: két alaplapgyártó már rendelkezik javított UEFI firmware-ekkel különböző alaplapjaikhoz.

Az ASRock már a teljes 100-as sorozatú alaplapcsaládhoz kínál frissítést

A vállalat mérnökei nem sokat tétlenkedtek, a lehető leghamarabb munkához láttak, így az ASRock minden érintett modellhez kínál frissítést.

A szóban forgó UEFI firmware az adott alaplaphoz tartozó hivatalos weboldalról szerezhető be, a frissítés elvégzésében pedig az adott „BIOS” kiadás sorában, a „How to update” oszlopban található piros plusz jel segít – erre kattintva minden fontos információ elénk tárul. Alternatív módon az alaplaphoz mellékelt felhasználói kézikönyv is használható, ami a hivatalos weboldalról digitális formában is beszerezhető.

A friss UEFI firmware már minden 100-as sorozatú Intel lapkakészlettel szerelt ASRock alaplaphoz elérhető. Az alaplapok listája itt található.

Az MSI fejlesztői egyelőre csak két béta UEFI firmware-t gyártottak

Az MSI már elég régen elkészítette és elérhetővé tette két alaplapjához a Skylake bugot javító UEFI firmware frissítést, de mivel béta állapotú, nem hivatalos oldalról, hanem OneDrive fiókból letölthető megoldásokról van szó, így érdemes ezekkel óvatosan bánni.

Aki kíváncsi a frissítésekre, és rendelkezik MSI Z170A Gaming M7 vagy MSI Z170A Xpower Gaming Titanium Edition alaplappal, látogasson el ide.

Remélhetőleg rövidesen még több 100-as sorozatú lapkakészlettel ellátott alaplaphoz érkezik meg a szükséges frissítés.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

16 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
oce
oce
2016. jan. 27. 12:04
#5

Gyönyörű az az MSI alaplap...

Terror
Terror
2016. jan. 27. 10:12
#4

Inkább a Win10 fantasztikus újításaitól tartok. Amióta nem enged közvetlen hozzáférést a rendszer, azóta könnyen taccsra lehet vágni bármely gépet egy egyszerű monitorozó vagy ventilátorvezérlő szoftverrel is, de úgy, hogy még resettel sem indul újra. Amióta kiderült, hogy az újabb architektúrákat nem fogják támogatni még W8-on sem, még boldogabb vagyok.

BiroAndras
BiroAndras
2016. jan. 27. 11:54

Ezt kifejtenéd bővebben? Mert így ebben a formában semmi értelme annak amit írtál.

Bzsolt
Bzsolt
2016. jan. 26. 22:56
#3

A földigiliszta mióta "bug" (bogár)???

Elég lassan dolgoznak, ahhoz képest, hogy komoly hiba.

(na majd a ZEN megmutatja hogyan kell, egyféle alaplap mindenhez... :D )

weri
weri
2016. jan. 27. 20:54

En spontan Twitch kozben lattam hogy megszakadt (Quickybaby) az adas, es mondta hogy erthetetlen okokbol kifolyolag beallt a rendszere :D

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2016. jan. 26. 22:04
#2

Ez a patch akkor mit csinál, kikényszeríti az AVX2 használatát?

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2016. jan. 26. 21:51
#1

Asrocknak az a képe epic! :D

Vissza az oldal tetejére