Kedden egy elég fontos perben hirdetett ítéletet az Amerikai Egyesült Államok észak-kaliforniai kerületi bírósága, ahol Haywood Gilliam bíró az Nvidia javára döntött annak befektetőivel szemben.

A befektetők még 2017 folyamán fogták perbe a vállalatot, ugyanis szerintük a 2017 és 2018 környékén tomboló kriptovaluta-bányászat kapcsán a vállalat eltitkolta a kriptovaluta-bányászoktól befolyó bevétel mértékét, azt a Gaming divízió részeként tüntette fel, vagyis félrevezette a befektetőket. Szerintük az Nvidia Kínából származó árbevételének 60-70%-át adták a kriptovaluta-bányászok 2017 és 2018 között, akik GeForce márkájú videokártyákat vásároltak fel minden mennyiségben, így összesen egymilliárd dollárnál is több bevételt „titkolt el a vállalat”, pontosabban tüntetett fel a gamer piacról érkező bevételként. A bíró szerint ez az állítás nem fedi a valóságot, így a perben az Nvidia javára döntött.

Az tény, hogy az Nvidia tényleg nem igazán tett említést azzal kapcsolatban, mekkora bevétel folyt be a kriptovaluta-bányászattal kapcsolatos vásárlásokból, de az akkoriban nem volt titok senki számára, hogy a gamereknek szánt kártyák többségét a bányászok vásárolják fel, hiába készültek eredetileg játékra ezek a termékek. Az Nvidia aztán 2018 első negyedévében figyelmeztette a részvényeseket, a kriptovaluta-lufi kipukkanása miatt a következő negyedév folyamán 66% körüli árbevétel-csökkenésre lehet számítani – a hírre a vállalat részvényárfolyama 7,85%-os csökkenést produkált, hiába szóltak a hírek még akkoriban a rekord profitról.

Galéria megnyitása

A bíró szerint a befektetők igazából nem szolgáltattak megfelelő bizonyítékot állításaik alátámasztásához, így nem állapítható meg, hogy 2017 és 2018 folyamán félrevezette volna őket a vállalat. Az Nvidia elismerte, hogy a GeForce eladások egy része a bányászoktól folyt be, igaz, pontos számokat nem közölt, ez viszont elegendő volt a bíró számára ahhoz, hogy az Nvidia javára döntsön, hiszen szerinte így már nincs szó félrevezetésről. Az sincs kizárva, hogy pontos számokat az Nvidia sem tudott volna közölni, hiszen a legutóbbi negyedéves beszámoló alkalmával is csak egy tól-ig határt közöltek.

A 2020-as év negyedik negyedévében a kriptovaluta-bányászatból nagyjából 100 millió és 300 millió dollár közötti összeg folyt be, ennél pontosabb adat azonban nem áll rendelkezésre. Ez részben azért lehet, mert pontosabb számot nem tudnak, részben pedig azért, mert a teljes árbevételhez képest még mindig csekély a kriptovaluta-bányászatból származó bevétel. A vállalat teljes árbevétele legutóbb 5 milliárd dollárra rúgott, amelyből 2,5 milliárd dollárt hozott a Gaming divízió. Még ha a 300 millió dolláros árbevételt is vesszük alapul, vagyis ennyivel számolunk a kriptovaluta-bányászoktól befolyó bevétel esetében, az Nvidia árbevételeinek nagy része nem innen származik.

Ez persze sovány vígasz mindazoknak, akik most nagyrészt a bányászok miatt nem jutnak gamer videokártyákhoz, de a befektetők és a részvényesek számára beszédes adat lehet ahhoz, hogy megértsék, mekkora hatással lehet a bányászipar az Nvidia árbevételeire. Azt persze érdekes lenne látni, konkrétan mennyi pénz folyik be a bányászatból, ám ezt a jelek szerint maga a gyártó sem tudja pontosan, ami valamilyen szinten érthető is.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

29 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
d.v.d
d.v.d
2021. márc. 10. 8:48
#2

Nem tudom, hogy az nvidia gyűjt-e "mire használod a kártyád" adatokat, de én nem látom, hogy ezek nélkül ezt lehetne követni. Vagy igen?

abysan
abysan
2021. márc. 11. 0:44

@wildstorm Szeretném, ha világos lenne a fejekben, hogy semmilyen elfogadott felhasználási feltétel nem írja felül az adott ország törvényeit. Márpedig alapertelmezetten az EU-ban nem lehet bepipálva az, hogy adatokat gyűjtenek, főleg nem anélkül, hogy erről ne figyelmeztetnének jól látható módon. Ez a GDPR egyik hozadéka.
Még egyszer: Nincs apróbetűs rész, amit elfogad az ember és eladja a lelkét felelőtlenül.

Trolltaxi
Trolltaxi
2021. márc. 10. 7:40
#1

A bíró bitcoin számláján pedig varázslatosan megjelent egy kétszámjegyű összeg... 

"A bíró szerint a befektetők igazából nem szolgáltattak megfelelő bizonyítékot állításaik alátámasztásához, így nem állapítható meg, hogy 2017 és 2018 folyamán félrevezette volna őket a vállalat." - értsd: az ottani tőzsdefelügyelet, gazdasági versenyhivatal, adóhatóság, szövetségi rendőrség gazdaságvédelmi osztály stb. nyomozati munkáját nem végezték el a befektetők (nyomozati jogkör híján ez persze nem meglepő, és nyilván az nvidia főkönyvelője sem rohant farkafelvágva minden jöttment részvényeshez a mátrixnyomtatóval kinyomtatott leporellókkal, bizonygatni, hogy Lee bácsi 1000 db-os vásárlása igazából gaminget szolgál)... szóval a bíró nem azt mondta, hogy nem volt ilyen, hanem hogy "Jajj, egy dolog, hogy mik a tények, de a bíróságon az számít, hogy ki mit tud bizonyítani..."

Busterftw
Busterftw
2021. márc. 13. 14:04

@kovacsna

  1. Ennek mi koze van ahhoz, amit irtam?
  2. Igy van, csak az Nvidia mar kesz termekkel eloallt, az AMD meg pletyka szinten letezik. Ennek ellenere Meteoreso azt irta, hogy az Nvidia nem valasztja kette a gaming/cyptot es nem tesz ez ellen semmit, holott pont az Nvidia jott ki mar kesz termekkel es szoftveres limitaciokkal, az AMD meg nem. Erzed a kulonbseget?
  3. Meg mindig arrol van szo, hogy OEM-ek jottek ki banyaszkartyakkal, nem az AMD, ahogy most az Nvidia a CMP HX-el.
  4. Vergodni te vergodsz, mert vilagosan latni, hogy a ket ceg hozzaallasa nem egyforma:
    Nvidia: letezo szoftveres limitacio es letezo kulon crypto kartya
    AMD: pletyka egy nem letezo kulon crypto kartyarol

Ha neked ez egyforma, akkor menj el legalabb szemeszhez.

Vissza az oldal tetejére